Kezdőoldal » Szerelem, szex » Ismerkedés » Én reagáltam túl? Miért...

Én reagáltam túl? Miért viselkedett így? (lehet hosszú)

Figyelt kérdés
Szombaton megismerkedtem egy normálisnak tűnő férfival, azt írta komolyan érdeklem, mert tartós kapcsolatot keres. Aznap sokat beszélgettünk, jól megértettük egymást. Fb-n folytattuk. Ahol már másnap én írtam rá, hova tűnt. Akkor este faggatott, barátnőmmel merre jártunk, mit csináltunk, miért ültünk be olyan helyre, ahol vannak más férfiak, stb... és hogy 20 perce vár rám. 3 napon keresztül egy-két szavas mondatokban válaszolt. Vagy smiley jellel. Amire én nem válaszoltam, nem faggattam sose, ő hol van, hova tűnik el mindig. Felhozott még múltkor egy randit. Igent mondtam akkor. Tegnap fél napra eltűnt, miközben mondta, szabadságon van, ráér, beszélünk. Otthon lesz. Észre vettem, hogy folyton fent van a cseten mobilról. vagy gépről. Este nálam betelt a pohár és lemondtam a randit azzal, hogy érzem, nem érdeklem (másoknak is ez volt a véleményük).Ő felhívott. Kiabált, hisztis pic.sa vagyok, úgy érzi 2-3 éve együtt vagyunk együtt, ellenőrizgetem, ledegradálom, sértegetem, szar napjai vannak, depis, a telefonja a kabátjában volt egész nap, és ott is van, nem lépett be a csetre, de azért arról beszélt (a telefonról)... :) Előtte pár perce cseten azt írta, hogy 30-an ráírtak, nem tud mindenkinek válaszolni, és a haverja is ott van. Minden második szava a ba. me. fa.sz.a fo.s sza.r vagy volt... Kinyomtam őt végül. Hozzátenném, 3 napon át csak panaszkodott nekem hogy rossz a kedve, nincs kedve semmihez. És mindig számon kért mit csinálok hol vagyok kivel. Azt is mondta, hogy mindenki csak magával foglalkozik, erre válaszoltam csak neki: "Őszintén sajnálom, hogy nem vetted észre, hogy én veled igen 4 napon keresztül". De erre már nem mondott semmit.
2014. jan. 8. 08:39
1 2
 1/13 Đitti válasza:

Ahogy észreveszem, téged ez a helyzet kiborít, feldúl. Nincs értelme foglalkozni olyan emberrel, aki így viselkedik egy nővel.

Itt nem te estél túlzásba, hanem ő volt az, aki retardáltként viselkedett. Ha megfogadsz egy tanácsot, kerüld a vele való kapcsolattartást, mert ebből nem fogsz jól kijönni.

Általában a férfiak az elején egy nagyon megnyerő ábrázatot próbálnak mutatni a "célpontjuk" előtt, de egy idő után kibújik a szög a zsákból és megmutatkozik a valódi énjük. Ha ez a férfi ennyire agresszíven reagált egy apró félreértésre és ilyen hangnemben képes volt veled telefonon beszélgetni, az nem érdemel meg. Nehogy már lep*csázzon azért, mert ő tahó volt?!

2014. jan. 8. 08:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/13 anonim ***** válasza:

"megismerkedtem egy normálisnak tűnő férfival"


A további leírás alapján ebben a csávóban mi tűnik normálisnak? Komlyan nem értem, egyes nők mi alapján mondják valakire, hogy normális. Idióta=normális nálatok, vagy mi?


"azt írta komolyan érdeklem, mert tartós kapcsolatot keres"

Ezt meg abszolút nem tudjátok reálisan megítélni, minden hülye barom szociopata manipulátornak elhiszitek, aki meg valóban komolyan gondolja, annak nem.

2014. jan. 8. 08:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/13 anonim ***** válasza:
aki már az elején így viselkedik,mi lesz később? Én hagynám,hogy keressen ő,ha akar valamit.Hidd el nekem,vannak ennél normálisabb pasik is,sztem furcsa a csávó viselkedése.Nehogymár te loholj utána.Főleg ha egymásnak ellentmondó "kifogásokat" talál.
2014. jan. 8. 09:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/13 anonim ***** válasza:

Így normális férfi nem beszél nővel, akit megismertél az degenerált. Még a nőket verők is általában kapcsolatok elején hosszú hónapokig a szebbik arcukat mutatták.


Viszont első randik időszakában tényleg nem illik rákérdezni még a másikra, hogy rajtad kívül kivel flörtöl, találkozgat, amíg nem állapodtok meg abban, hogy jártok egymással, addig nem tartoztok egymásnak számadással.


36F

2014. jan. 8. 09:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/13 A kérdező kommentje:
és mi azt honnan tudjuk, hogy aki valóban komolyan gondolja az sem olyan mint a többi??? volt ilyennel dolgom, normális volt, utána féltékenységi rohamai voltak...
2014. jan. 8. 09:08
 6/13 A kérdező kommentje:
4-es! Tudod az a poén, hogy ezt pont ő csinálta velem. Arról kérdezősködött, hogy ismerkedek-e még valakivel, és miért találkoztam a barátnőmmel, ültünk be olyan helyre, ahol vannak férfiak. Ja, és hogy az életben van-e valaki, akivel olyan viszonyban vagyok-e. Nem mellesleg az fb-jén sok közös ölelgetős kép volt egy állítólagos havercsajjal, akit még arcon is csókolgatott. Mikor rákérdeztem ki az a lány, kikelt magából, hogy nem mind1? Nem a barátnője.
2014. jan. 8. 09:18
 7/13 anonim ***** válasza:

"miért ültünk be olyan helyre, ahol vannak más férfiak"

Ha ezt komolyan kérdezte az azért elég intő jel, főleg ismerkedés elején.


Nem reagáltad túl, viszont a fickóval komoly bajok lehetnek, ha már az elején ilyen kontrolláló és hirtelen haragú. Szerintem örülj, hogy megszabadultál tőle.

2014. jan. 8. 09:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/13 anonim ***** válasza:

Szerintem ismerkedéskor nőknek több joga van érzékenyebb kérdéseket feltenni, mint férfiaknak. Szerintem nőknek érdemes alkalmazni ezt a taktikát, mert jó ismerkedéskor rögtön az elején kiugrasztják a nyulat a bokorból (ha van ott tényleg nyúl :) ).


Esetedben pár nap elég volt ahhoz, hogy szembesüljél azzal, hogy akivel ismerkedtél az nem normális. Sokkal rosszabb lett volna, ha erre csak néhány hónap után ébredtél volna rá.


#4

2014. jan. 8. 09:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/13 anonim ***** válasza:
Egyszerű játszma aminek a célja a két ember kapcsolatának lezárása a pasi részéről.
2014. jan. 8. 09:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/13 anonim ***** válasza:

Szerintem nem reagáltad túl, mondom ezt úgy, hogy részben én is olyan hasonló mint akivel megismerkedtél.

Olyan sötét, búskomor időszakban vagyok most, hogy senkinek nem igazán írogatok, persze ha kérdez valamit válaszolok normálisan de önszántamból nehezen kezdeményezek beszélgetést vagy hozok fel új témát mert abszolút nem ott járnak a gondolataim, pont azért mert tudom pár mondat után kifújna az egész. De természetesen posztolgatni sem posztolgatok semmit, plusz másokkal sem beszélek.

Viszont épp ezért nem is keresek most kapcsolatot, persze szeretnék de nem ezen pörög az agyam. És az is igaz, hogy nem beszélnék így soha egy nővel, ha nem szolgált rá.


Mindegy is, tanultál a dologból és legközelebb talán máshogy állsz hozzá. És nem kell faggatni az embert de, ha valamivel gondod van akkor nyugodtan megemlítheted neki, egy normális férfi tud rá normálisan válaszolni és utána eldől hogyan a továbbiakban.

2014. jan. 8. 10:41
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!