Kezdőoldal » Szerelem, szex » Ismerkedés » Vajon hülyíteni akar a lány?...

Vajon hülyíteni akar a lány? Vagy mi lehet ez a viselkedés?

Figyelt kérdés
Egy ideje chatelünk, levelezés után erre tértünk át. Viszonylag rendszeresen beszélünk, néha telefonon is. A múltkor ő írt nekem, hogy szeretné megtárgyalni a gondjait, és ha tudok, akkor menjek chatre. Elkezdtünk beszélni, mondtam, hogy akkor várom, mit akar mondani, erre azt mondta, hogy most nem. Kérdeztem, hogy miért, nem tudta megmondani. Annyit mondott, hogy inkább beszéljünk másról, meséljek én. Mondtam, hogy akkor kérdezzen, erre ő: nem tud mit kérdezni. (Ez elég furcsa ahhoz képest, hogy kevéssé ismerjük egymást, szóval neki is lenne mit kérdeznie.) Általában én faggatom őt, de ritkán kérdez vissza, és ez szerintem barátilag is nehezen tartható állapot. Eddig elfogadtam azt, hogy nehéz időszakon van túl, meg hogy nem kommunikál túl könnyen, de ha érdekel a másik, akkor azért kérdezgetem őt, legalábbis szerintem ez így van. Próbáltam neki esélyt adni, mert én se szeretem, ha úgy dobnak el, hogy nem ismertek meg, és elég sok jót látok benne, de egyre komolyabban gondolkodom el azon, hogy hagyom a francba az egészet, így nincs értelme. Pláne akkor, amikor először nyaggat, hogy leszek-e chaten, utána meg mikor fent vagyunk, akkor előáll a fenti állapot. Szerintetek mi lenne a jó megoldás? Előre is köszönöm a válaszokat.

2014. jan. 23. 20:42
 1/3 anonim ***** válasza:
Hú, sosem bírtam ha egy lány kuka. Számomra azt jelentette mindig, hogy nem érdeklem, így hagyni szoktam a fenébe. Szerintem ahol nem megy olajozottan a kommunikáció, abba a kapcsolatba nem érdemes energiát ölni.
2014. jan. 23. 20:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/3 anonim válasza:
Ebből nekem az derül ki, hogy valszeg a lány még nem biztos abban hogy mit akar tőled, vagy akarjon-e tőled valamit egyáltalán. Persze jó az ha néha kiöntheti vkinek a lelkét-baját. Ha nehéz időszakon van túl, az is lehet, hogy most egy afféle "érzelmi hullámvasúton" lavíroz: egyszer jókedv, egyszer depi. Én a helyedben még egy kicsit türelmes lennék hozzá, de azért nem örökké. Ha azután is ugyanez az állapot maradna fenn, akkor lépnék. Nem biztos hogy ez lenne a legjobb, de én ezt tenném.
2014. jan. 23. 21:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/3 A kérdező kommentje:
#2: Hát nem tudom, elég faramuci helyzet. Tény, hogy sok mindenben bizonytalan, csak hát ettől függetlenül ha csak barátnak is tekint, akkor is érdeklődhetne irántam. Úgy érzem, elég sokat tettem azért, hogy megismerjem őt, hogy segítsek neki, másrészt meg gáz, ha ő "zaklat", hogy mikor tudunk beszélni, mikor meg ott vagyunk, akkor azért az se zökkenőmentes, és ha nem tud rólam túl sokat, akkor miért nem kérdez? Szóval ezt valahogy nem értem. Elvileg neki más típusú pasik jönnek be, legalábbis egyszer valami ilyesmit mondott, de mivel nem ismer igazán, ez még talán változhat is. Az viszont számomra kezd terhessé válni, hogy nekem toleránsnak kell lennem mindenkivel, mindenkit fogadjak el olyannak, amilyen, legyek hajlandó kompromisszumra, és néha bennem is felmerül, hogy egyszer én is lehetnék önző, és ne foglalkozzak másokkal, ne állandóan azt várjam, hogy idővel biztosan más lesz, hanem ha nem megy, akkor lépjek le. Csak az a gond, hogy lelkileg viszonylag közel kerültem hozzá, és nem tudom, mi legyen. Másrészt viszont rendszerint azzal szívom meg, hogy a lelkemre hallgatok az eszem helyett, és túl engedékeny, túl türelmes vagyok.
2014. jan. 23. 21:10

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!