Kezdőoldal » Szerelem, szex » Ismerkedés » Ezen hogy lehet változtatni?...

Ezen hogy lehet változtatni? Sosem találom azt, akivel kölcsönösen tudnánk szeretni egymást

Figyelt kérdés

Lány vagyok, világ életemben "rossz" pasijaim voltak, illetve rosszak után futottam. Mármint nem "rosszfiúkhoz", csupán úgy rosszakhoz, hogy nem gondolták nagyon komolyan a dolgokat.


De néha, nagyon ritkán összeakadtam rendesekkel is, a legutóbbi pedig kifejezetten az 1% volt: virágot hozott, dicsért, megérintett, kicsit el is csöppentem, tehát olyanokat csinált meg mondott, amiket pasi még nem azelőtt. De mégsem tudom elfogadni, pedig aránylag még jól is néz ki.


Ez egy ilyen rohadt körforgás: akivel én gondoltam komolyan, annak csak heti szinten kellett más lány, aki meg velem gondolta komolyan, azzal meg én nem tudom. Pedig ebből valahogy ki kellene törni. 25L vagyok. Mit csináljak?


2014. ápr. 15. 13:40
 1/9 A kérdező kommentje:
még annyit, hogy szóltak már meg az életben, és talán kicsit éretlen, kislányos is.
2014. ápr. 15. 13:41
 2/9 anonim ***** válasza:
Na én pont ugyanilyen vagyok, csak fiúban. Ja és magam is az 1%-hoz tartozom.
2014. ápr. 15. 13:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/9 anonim ***** válasza:

Elég érdekesek a mai srácok... szerintem alapvető hogy viszünk virágot,és megdicsérjük a lányokat,akikkel többet tervezünk..

Tenni nem nagyon tudsz sok mindent... csak próbálkozol...

Akikkel nem jött össze,pedig szerettek azokkal mi volt a probléma?

2014. ápr. 15. 13:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/9 A kérdező kommentje:
kidobtak 1-2 hét alatt, más nőért. Vagy bulin felszedett, aztán nem keresett, bár énis túl hamar adtam oda magam másoknak, de egyszerűen olyan kisugárzása volt a legutóbbinak is, azt hittem, csak engem akar
2014. ápr. 15. 13:57
 5/9 A kérdező kommentje:

de tudom, hogy bennem van a hiba, akit irtam, papiron minden lány ilyet szeretne... nekem mégsem kell, és nem tudom HOGYAN SZÁLLAK KI EBBŐL A KI...SZOTT MOKUSKERÉKBŐL!


Mert ezotéria. Mert mi irányitjuk a sorsunkat, mert a történelem csak ismétlődik, és ezekért csak én vagyok a felelős

2014. ápr. 15. 13:59
 6/9 anonim ***** válasza:

"Mert mi irányitjuk a sorsunkat"


Áltasd csak magad, majd az életed vége fele rádöbbensz, hogy nem így van.


Amúgy a fenti dolgot a te eseted is cáfolja. Ha te irányítod a sorsodat, akkor miért vagy képtelen normálisakkal összejönni? Na látod!

2014. ápr. 15. 14:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/9 anonim ***** válasza:

Sorsod márpedig te irányítod!

Kérdező ha van kedved elmélyedni a témában,és beszélgetni írj rám ha ráérsz! :)

2014. ápr. 15. 17:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/9 anonim ***** válasza:

Tudod mit nem értek, kérdező? Először voltak "rossz" pasijaid, akik csak AZT akarták tőled, nem foglalkoztak az érzéseiddel, hogy mit gondolsz, a jövővel stb. Ezek nem kellettek.


Oké, aztán kaptál egy tipikus rendes pasast, aki törődött veled, virágot hozott,dícsért, és mindent megtett hogy jólérezd magad vele. Ő se kellett.


Jöhet akkor a 40 milliós kérdés?

TE MÉGIS MI A FRANCOT AKARSZ!?!?!?

2014. ápr. 15. 17:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/9 anonim ***** válasza:

"bár énis túl hamar adtam oda magam másoknak"


Pl.: nekem ezért nem kellenél

2014. ápr. 15. 21:00
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!