Kezdőoldal » Szerelem, szex » Ismerkedés » Érdemes harmadjára is nekifutn...

Érdemes harmadjára is nekifutni, vagy most már elég volt belőlem? Lányok, mi a véleményetek?

Figyelt kérdés

Ma már leírtam a sztorit egyszer, de nem voltam elég világos, és kevés válasz jött, szóval itt van mégegyszer, a bővített kiadás.


Van egy lány, akivel júniusban ismerkedtem meg. Ott tart táncórákat, ahova én is edzésre járok. Beszélgettünk sokat, randizgattunk, ő is pont annyira érdeklődő volt felém, mint én Ő felé. Egyszerűen hibátlanul alakultak a dolgok.


Kiderült, hogy vele márciusban szakítottak egy 4 éves kapcsolat után, és ez őt nagyon-nagyon padlóra küldte. Nagyjából nem tudott másra gondolni, és én pont kapóra jöttem, hogy feledtessem vele ezt a bánatát. Volt 3-4 randi, majd amikor már nagyon történnie kellett volna valaminek, közölte, hogy ne haragudjak, de ő még nincs kész erre, és hogy nem akar megbántani azzal, hogy csak azért jön össze velem, hogy próbálja elfelejteni a régi barátját. A döntését nagyon sajnáltam, de nem éreztem magam vesztesnek. Gondoltam, hogy türelmes leszek, és túllesz rajta, akkor visszatérhetünk a tárgyra :P


Találkozgattunk még párszor, majd jött egy nagyobb szünet. Megint elkezdtünk csetelni, és elhívtam ebédelni. Ez nagy hiba volt, mert ekkora már beletörődtem a sorsomba, de így megint rájöttem, hogy számomra tökéletes lenne ez a lány. Közben én más szálakon is próbálkoztam, de egy olyan delikvens se volt, akit ennyire megfelelőnek éreztem volna.

Szóval egyik alkalommal, amikor összefutottunk az edzéseink között, félrehívtam, és megkérdeztem, hogy mi lenne, ha randira hívnám megint, és nem csak baráti találkozóra. Azt mondta nem tudja mi a helyes válasz, át kell gondolnia, de nagyon zavarba jött.


Telt múlt az idő, én közbe utazgattam a nagyvilágba, majd találkoztunk, hogy squasholjunk egyet. A squash után írt, hogy ne haragudjak, nem tudta személyesen közölni, de nemet kell mondania a randi felkérésre, mert közbe lett egy srác, akivel van is köztük valami, meg nincs is, és hogy mostantól megpróbálja komolyan venni, és kapcsolatként tekinteni rá.


Itt úgy voltam vele, hogy kapjam be, hogy sz*patom magam azzal, hogy találkozom vele, mert mindig csak eszembejut, hogy miről maradok le.


Néha beszélgettünk FB-n, többnyire én kezdeményeztem a beszélgetést, de egyik se volt komolyabb, egészen a tegnapi napig, ahol elmondta, hogy kiderült, hogy a 4 éves kapcsolatában a srác őt többször is megcsalta, és hogy ez kellett neki, hogy túl tudjon lépni rajta.


Ami az én gyanúm, hogy nincs barátja, tehát vagy nem jött ki jól a sráccal, akivel belevágott a kapcsoaltba, vagy nem is volt srác, csak nem akarta megint ugyan azt mondani nekem, hogy nincs még túl a szakításon (bár itt már több mint fél év eltelt a szakítás óta).


Nem tudom mitévő legyek. Szívem szerint megint megpróbálkoznék összejönni vele, de így harmadikra nem biztos hogy nekem kéne kezdeményezni. Tudja, hogy nincs senkim, és azt is tudja, hogy mit gondolok róla. Annak idején, ha kíváncsi volt rám, vagy felhívott, vagy rámírt fb-n. Manapság ilyen nincs, ebből gondolom, hogy most vagy megint lelki válságban van, vagy már nem érdeklem őt.


Szerintetek megpróbálkozzak mégegyszer randizgatni vele, vagy csak simán hívjam el ebédelni, beszélgetni, szórakozni, sportolni, bármi, és meglátom, hogy ahhoz hogy áll hozzá?


Lányok, a Ti szemszögetekből ez hogy jönne le? Nyilván nem akarok értetlen retardáltnak tűnni, akivel harmadjára is közölni kell hogy kopj le haver, de ha nyitott a lehetőség, azt se akarnám elszalasztani. Várjak egyértelmű jelre, vagy vegyem a kezembe az irányítást, és záros határidőn belül lépjek valamit?


28f, ő 24l.



2015. jan. 15. 13:00
1 2
 1/14 anonim ***** válasza:

A legutolsó dolga teljesen belefér. Mikor kiderült, hogy megcsalta a párja akkor ott volt egy srác és összejött vele. Szóval ha van valakije békén hagynám.


Ha nincs utoljára végig futnék a dolgon... de ott a randin nagyon komolyan elbeszélgetnék vele, hogy téged sem lehet életed végéig hülyíteni. Adjon választ záros határidőn belül, vagy nem vagy igen.


28N

2015. jan. 15. 13:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/14 anonim ***** válasza:

Szerintem, ha többet szeretne tőled, akkor most neki kell lépnie. Neked már kicsit megalázó lenne, mintha könyörögnél neki,bpedig tisztában van az érzéseiddel.

Egyébként én is pont márciusban szakítottam és nagyjából hasonlóan alakultak a dolgaim, mint ahogy leírtad, szóval átérzem, min ment keresztül a lány. Nem is biztos, hogy vágyott még kapcsolatra akkor. De ha már azt mondja, hogy túl van rajta, akkor is gondolom élvezné a szabadságát ennyi idő után. :) De ez csak az én véleményem, nem ismerem a lányt.

2015. jan. 15. 13:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/14 A kérdező kommentje:

Kronológiai sorrendben előbb volt, hogy összejött a sráccal, mint hogy kiderült, hogy csalták régebben.


Ezért furcsa számomra, hogy azt mondta, hogy ez kellett neki, hogy túl tudjon lépni. Nem tudom, hogy van-e valakije, de szinte mindig elérhető facebook-on, sose látni róla olyan képet, ahol fiúval van, folyton a barátnőivel lóg, és arról paanszkodott, hogy nem tud aludni, egész éjjel ébren van, és így alig alszik pár órát naponta, azt is rendszertelenül.


Számomra ebből az következik, hogy nincs senkije, mert a munkáján kívül nincs más rendszer a napjaiban.

2015. jan. 15. 13:10
 4/14 anonim ***** válasza:

3 párom volt.Egyikről se volt kint soha kép.Mégcsak közös se...


Facen meg fent lehet lenni egész nap..max ha ràm ir valaki nem irok,mert nem vagyok gépnél.


Szóval amiket elmondtàl azokból nekem nem jön le az,hogy nincs senkije.


Amúgy pedig tényleg rajta lenne a sor.S ne fuss utána...

2015. jan. 15. 13:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/14 anonim ***** válasza:

A helyedben megpróbálnék még egy talákát összehozni a lánnyal. A fiúnak kell kezdeményezni. Neked fontos ez a dolog nem neki. Nincs veszteni valód, ha nem próbálkozol nem lesz a tiéd, ha próbálkozol akkor lehet h igen. Persze akkor találkozz vele, ha nincs senkije.

A randin pedig annyira ne hozd szóba az érzéseket. Ne próbáld megbeszélni vele. Tapasztalatból mondom, h sokan nem szeretik ezt. Érezzétek jól magatokat az a fontos. Ő úgy is tudja h mit érzel iránta, nem kell emlékeztetni rá, csak éreztetni vele.

2015. jan. 15. 13:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/14 A kérdező kommentje:

Láttam olyankor a facebookját, amikor volt barátja... hidd el, nem titkolja ha kapcsolatban van.


Ha pedig dolga van, edzést tart, barátnőzik, bármi, akkor eltűnik face-ről. Miért lenne ez másképp, ha a barátjával lenne? Ráadásul nagyjából tisztába vagyok a heti rutinjával, és a kötelező programokon kívül mindig válaszol. Már leteszteltem :)

2015. jan. 15. 13:28
 7/14 A kérdező kommentje:
Még annyi kiegészítés, hogy már 3 hónapja annak, hogy ő azt mondta, hogy összejött valakivel. Ennyi idő alatt egy friss kapcsolatban kiderül, hogy működik-e vagy sem, ezért lehet, hogy akkor tényleg volt valakije, viszont azóta annak már vége, mindössze ezt a tényt nem kötötte az orromra.
2015. jan. 15. 13:36
 8/14 anonim ***** válasza:

Igen, a fiúnak kell kezdeményezni,se szerintem nem 3x...


Igazabol Te ismered,Te tudod miket hogy csinál...Mint ahogy irtad is.


Ha nagyon kell neked még utoljàra meg lehet próbáln,de csak óvatosan :)

2015. jan. 15. 13:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/14 anonim ***** válasza:

se = de

Bocsánat :)

2015. jan. 15. 13:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/14 anonim válasza:

Én azt gondolom, hogyha annyira akarna valamit, akkor érdeklödne. De lehet még csak össze van zavarodva és maga sem tudja, mit akar.

Ha elhívnád randira és akkor is valami okból kifolyólag visszamondaná, az megalázó lenne számodra és örökre nem futhasz utána. De ahogy írtad, hogy csak simán elhívni ebédelni, beszélgetni, szórakozni, sportolni, bármi,szerintem abból nem lenne semmi baj. És ott tényleg meglátnád, hogy áll hozzá ehhez az egészhez, szerintem meglátnád a jeleket, hogy vonzódik e, érdeklödik e. Mert ahogy így látom a leírott dolgok alapján, te nem akarod ezt ennyiben hagyni.

2015. jan. 15. 13:41
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!