Kezdőoldal » Szexualitás » Fogamzásgátlás » Dienille? Eddig még nem...

Figyelem! A Szexualitás kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Dienille? Eddig még nem szedtem tabit, most a dokim a Dienille-t írta fel, ez az első levél. Ezzel kapcsolatban lenne szükségem néhány információra.

Figyelt kérdés

A következő a helyzet: azt mondta, hogy elvileg elkezdhettem szedni, mert éppen menszeszem volt, a negyedik nap. A tájékoztatón az szerepel, hogy az első naptól kellene elkezdeni. Máshol olvastam róla, hogy lehet az ötödiken is. Szerintetek nem baj, hogy a negyediken kezdtem el?A gyógyszeres levélre rá vannak írva a napok, annak megfelelően az elsőt (péntek) vettem be.


Kiegészítő (óvszeres) védekezés nem gond, a párommal ezt már megbeszéltük, hogy addig még biztosan gumizunk, amíg védett nem leszek.


Egy másik dolog pedig az lenne, hogy miután megvolt a 7 napos gyógyszerszünet, akkor a következő 21 db-os levelet az elejéről vagy az adott napnak megfelelően (pl. szerda) kezdjem el? Mert akkor pár darab kimaradna.


Másik kérdésem, mennyire kell pontosnak lenni a beszedésnek? Ha egyik este 8-kor, következő este 9-kor veszem be, az nem gond?


Bocsi, hogy ilyen hosszú voltam, de fontos lenne, meg kezdő vagyok. Köszönöm a válaszokat előre is! :)


2011. nov. 1. 09:47
 1/5 anonim ***** válasza:

1.A betegtájékoztatón valóban első napot írnak, de sok orvos az 5. napot javasolja, azért, hogy ne vérezd végig az első hónapot. Ez persze nem törvényszerű, de ez a tapasztalat. A lényeg, hogy legkésőbb az 5. napon beszedd, különben meg kell várnod a következő hónapot.


2.A napok csak azért vannak rajta, hogy megkönnyítsék a gyógyszerszedést. Így biztosan nem felejted el, hogy az aznapit bevetted e már. Nekem nagyon hasznos, mert én hajlamos vagyok elfelejteni, bevettem e már. Be kell szedned az egész levelet!Mind a 21 tablettát.Ki ne hagyjd azt a pár napot!Beszedted a péntekit, és ha eljutsz a levél végére, akkor folytatod az első sor hétfőivel egészen csütörtökig. Tehát mint mondtam, csak segítség, nyugodtan bevehetted volna elsőnek a hétfőit is akár.


3. Próbálj törekedni arra, hogy azonos időpontban vedd be, de persze 1 óra eltérés nem számít. A lényeg, hogy 12 órán belül vedd be.


Ja és a 15. szem bevétele után teljesen védett vagy, de ha nem vagy magadban biztos, akkor várd meg az első levelet.

2011. nov. 1. 15:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/5 A kérdező kommentje:
Nagyon szépen köszönöm a kimerítő választ, sokat segítettél nekem. Sokáig olyan bonyolultnak képzeltem el, ezt a védekezési módszert. Pont amiatt kérdeztem rá,hogy mennyire kell pontosnak lenni a beszedésnek, mert néha később érek haza a fősuli miatt haza,de általában nyolc óra. :)
2011. nov. 3. 00:18
 3/5 A kérdező kommentje:

Azóta voltam a dokimnál, és ő a következőt javasolta, hogy már az első levélből ne vegyem be a maradék négyet, ami ez elején maradt, hanem a levél utolsó szemének bevétele után tartsam meg a 7 napos gyógyszerszünetet és a 8. napon kezdjem el az új csomaggal.


Ezenkívül az első héten meg pár napban voltak tüneteim: egyik pillanatban világvége, másikban mennyei boldogság, bőgős voltam, a párommal csak nézett, hogy néha hogy rámordultam, volt egy kis hányigerem meg lábfájás, de ezek mostanra elmúltak.


Viszont, amivel nem tudok mit kezdeni az a barnázás. Az első tabletta beszedése után nem sokkal kezdtem el használni a Lactofeel-t egy hetes kúrára. Attól volt egy kis barnázásom, de a kúrát már vasárnap befejeztem és még midni van. Gondoltam itt arra is, hogy bogyó miatt is ehet ilyen megvonásos vérzésszerű.

2011. nov. 15. 10:09
 4/5 anonim ***** válasza:
Nem értem miért javasolta az orvosod, hogy ne vedd be az utolsó 4et. Ugyanazt tartalmazza mindegyik bogyó. Van amelyik dienille-re(vannak különböző dobozosak) rá se írják a napokat, csak van egy levél és kész. Nem mondom, hogy hülye az orvosod, nyilván egyetemen szerezte a diplomáját, de én akkoris baromságnak tartom az egészet. Én bevettem mindet, nem lett bajom, nem lettem terhes. A mellékhatásokhoz nem tudok mit mondani, nekem semmi nem volt. Szerencsém van.
2011. nov. 15. 14:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/5 A kérdező kommentje:
Követtem az utasítását, most értem a gyógyszerszünet végére, vége a mensesnek, barnázásnak, a héten már óvszer nélkül voltam együtt a párommal, remélem, biztosan hatott így is a gyógyszer. Nem szeretnék már az elején teherbe esni. Minden esetre holnap kezdem a második csomagot.
2011. nov. 20. 13:36

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!