Kezdőoldal » Szexualitás » Heteroszexualitás » Miért izgul fel állandóan a...

Figyelem! A Szexualitás kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Miért izgul fel állandóan a párom, ha a közelében vagyok?

Figyelt kérdés
Nyilván két ember között, aki szereti egymást, megvan a vonzódás is egymás iránt (jobb esetben), de itt most kicsit érdekesebb a helyzet. Amikor megismerkedtem a párommal, akkor volt egy komoly beszélgetésünk, aminél elmondta, hogy pornófüggő és sokszor már kényszeresen maszturbál. Félt attól, hogy esetleg ez miatt majd nem fog tudni teljesíteni az ágyban vagy a saját kezén kívül már nem képes semmit élvezni. Én úgy voltam vele, hogy próbálok segíteni neki a problémáján, csak azért nem fogom otthagyni az álompasimat, mert segítségre van szüksége, főleg úgy, ő is változtatni akar ezen. Lényeg a lényeg, sikerült megoldani a problémáját meglepően rövid időn belül, viszont már sem pornót nem néz, sem maszturbálni nem szokott, mert elmondása szerint csak akkor tud felizgulni, ha én a közelében vagyok, de akkor nagyon. Jelenleg ott tartunk, hogy oda kell figyelnem arra, hogy milyen mozdulatot teszek irányába, mert már egy öleléstől is szinte azonnal feláll neki. Egyébként nem zavar ez engem, inkább jóérzéssel tölt el, de ilyennel még soha életemben nem találkoztam. Valaki, akivel már történt hasonló az esetleg le tudná írni, hogy az ő esetében mi okozta ezt a jelenséget? Nagyon érdekelne.
ápr. 23. 22:58
 1/8 anonim ***** válasza:
91%
A "jelenség" oka a magas libidó, ami egyénenként változó. Van aki beéri heti 1-2x-el, másnak meg olyan szinten pörög, hogy egész nap mást sem csinálna.
ápr. 23. 23:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/8 anonim ***** válasza:
100%

Van egy jó és egy rossz hírem.

Majd elmúlik...

ápr. 23. 23:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/8 anonim ***** válasza:
100%
20 év együttlét után, ha asszony nem figyel oda és mondjuk lehajol valamiért, én már ott is vagyok mögötte... ;)
ápr. 23. 23:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/8 anonim ***** válasza:
100%
Te lettél a fétise. Ennyi.
ápr. 24. 00:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/8 anonim ***** válasza:
100%
Magas libidó én is ilyen voltam. De így 32 évesen már csak két naponta van szex. Nincs ezzel baj, ha bírod a kiképzést.
ápr. 24. 00:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/8 anonim ***** válasza:
100%
Szerintem egyébként korábban se volt pornófüggő. Csak lassan már olyan elcsépelt lesz ez a kifejezés, mint a nárcisztikus, azt is ráhúzzák már boldogra-boldogtalanra. Önmagában az, hogy valaki sokat masztizik és gyakran néz pornót, sehol sem jelenti, hogy gondjai lesznek a szexben.
ápr. 24. 01:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/8 anonim ***** válasza:
79%

Tök jó és irigykedem is.

Én akkor tapasztaltam ilyet amikor még fiatal voltam és a pasim nem vere annyit a brét akkor ugyan így mint a tiéd. Aztàn elmúlt.

Tehát a titok az, hogy ezèrt nem kell huzigálni állandóan a füttyöt. Persze nem vágják ezt a pasik. Azt hiszik meghalnak ha nem érhetnek magukhoz.

ápr. 24. 05:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/8 anonim ***** válasza:

"Én akkor tapasztaltam ilyet amikor még fiatal voltam és a pasim nem vere annyit a brét akkor ugyan így mint a tiéd. Aztàn elmúlt."

Bocsi, de szerintem amúgy is elmúlt volna. A kulcsszó az, hogy fiatalok voltatok. Egyrészt hozzászoksz az ingerekhez, kamasz korodban még a világ legizgatóbb szenzációja egy női test közelsége, sok évvel később semmi rendkívüli vagy újdonság nincs benne, teljesen hozzászoktál. Másrészt a szerveidnek sem visszafelé halad az idő.

ápr. 24. 10:34
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!