Meleg fiúk! Az erőszak miért tabu téma?

Nem hinném hogy tabu lenne, sokkal inkább a többség nem akarja feltépni a régi sebeket. Elég kellemetlen erről beszélni.

Férfiaknál talán még jobban, sok idióta szerint "de hát a pasikat nem is lehet megerőszakolni" (ha nő a tettes) vagy épp "hát de megérdemelte a kis b*zi, nem erre vágyott?"

Ha egy férfivel történik ez, azt szerintem sokan másképp kezelik, főleg ha meleg az illető. Ami elég sajnálatos.

A napokban is futott egy ilyesmi kérdés, ott tudtok olvasgatni.

Tanulni? Mit lehet tanulni belőle?

Vincének hívták. Lábas és kötözős szexet akart. Megbeszéltük minden részletét. Fiatal és szexi volt. 18 volt. Lábfétises többek között.

Eleinte szub de később kiderült ő is szívesen cserélne szerepet. Mikor megkötött már nem az volt amit beszéltünk. Gumi nélküld dugott meg holott gumiról volt szó.

Nem lassan rakta be hiába látta, hogy fáj. Orálnál is a számba élvezett holott tabunak írtam. Fájdalom is tabu volt, mégis kínzott.

Bíztam benne hisz előtte 3x találkoztunk. 4. alkalommal járt nálam. Ebből mi a fenét tanulsz? Ne bízz senkibe? A végén mikor számonkértem közölte, hogy ha ő a domináns azt tesz amihez kedve van.

11 dominánssal volt dolgom eddig. Egyedül ő volt, aki nem tartotta be. Horror a gyerek. Természetesen többé nem találkoztam vele. Félt eljönni újra szolgálni. Bár én nem adtam volna vissza.

Közbe azon járt az agyam vajon eloldoz-e vagy ott hagy csak úgy és anyámék így találnak meg.

Na ebből mit tanulhat bárki is? 18 éves, fiatal, idióta. Előjele semmi. Sőt volt bizalom. Horror élőben előzmény nélkül. 23 éves voltam ekkor. Bőven volt már tapasztalatom ismerkedésről. Mégis beszívtam. Persze túlélhető, de lelkileg elég rossz volt. Becsapva ott lenni.

Hát... Én azt hiszem, hogy erőszakos ember mindig volt, mindig lesz. Szóval ahogy én látom a dolgokat, lehet az ember akármilyen elővigyázatos, mindig benne van a pakliban, hogy rossz embert fog ki valaki.

Ami érdekesebb, ami talán segíthet azokon, akik ezt mondjuk frissen élik meg, hogy mi van utána. Lezajlik az "esemény", az ember kizokogja magát/mered maga elé, és hogy mi van utána. Pláne hogyha durvább eset volt, bár ebben nyilván elég nehéz és szívtelen különbségeket tenni.

Amit erről mondani tudok, hogy pláne hogyha ezzel az embernek egyedül kell megküzdeni, akkor szépen lassan, alattomosan át fog alakulni. Elkezd megtanulni hazudni... Nagyon jól... Elkezdi megtanulni gyorsan felismerni azt is, ha neki hazudnak. És manipulálni. Mert egy dolog nem múlik el, vagy legalábbis csak kínkeserves munka árán: hogy soha többé nem mer az áldozat beengedni senkit teljességgel a bizalmába. Ennek a fenntartásához hazugságok kellenek. Rengeteg hazugság. Saját magának és a környezetének is. Aztán elkezd zavaró lenni a csend. Mert az a rengeteg saját magának beadott hazugság folyton dübörög, amint nincs valami, ami csitítja. Zene, film, beszélgetés, társaság, embere válogatja.

Az erőszakot átélt embernek két ellensége van: a saját hazugságspirálja és a csend.

És ettől nem mondom, hogy könnyen, de meg lehet szabadulni. Fel lehet dolgozni. Fel lehet ebből állni ténylegesen is, nem csak látszatra.

És azt gondolom, ennek a legjobb eszköze az, ha visszanyerem a saját szememben a méltóságomat. És szerintem itt szokott megbukni a dolog nagyon sok embernél. Mert nagyon sokan úgy közelítik ezt meg, pláne akik csak hírből hallottak erről, hogy meg kell tudni bocsátani annak, aki ezt elkövette. Ez viszont az utolsó utáni lépés. Az úton úgy lehet elindulni, ha saját magamnak bocsátok meg. Azért, mert nem mertem megélni a szenvedést, nem mertem belemondani a saját szemembe, hogy pokollá vált az életem, és nem mertem változtatni. Addig, amíg nem tanulok meg magamnak megbocsátani, magamat szeretni és tisztelni, azt gondolom, hogy az, hogy az elkövetőnek megbocsássak, az megint csak egy jól hangzó hazugság. "Hogy bocsássak meg NEKI?"

Ja... Anélkül, hogy saját magammal kibékülnék, nehéz is.