Valaki megvigasztalna?

Màsik kérdésed is volt szerintem, ott rajongàstól, plàtói vàgyakozàsról ment a rege.

Amondó vagyok, h próbàlj magadban rendezkedni.

Az, h szeretetre vàgysz, nem gond, az, h szinte ismeretlenekhez kötődsz, az màr az.

Anyàdéknak minden nap hazudni sem lehet egyszerű...

Hasonlo cipoben jarok

Jobban meg tudlak erteni mint gondolnad

Ha gondolod, irj

Éltem át hasonlót. Visszagondolva, jó volt, hogy viszonzatlan maradt, illetve, hogy nem vittük döntésre a dolgot. Így az alatt az idő alatt boldog voltam, mert hittem, reméltem és szerettem, és ma is örömmel gondolok vissza. (Igazából akkor voltam utoljára boldog, de ez most nem ide tartozik.)

Az, hogy azt hiszed, hogy közeledik feléd, simán lehet az elméd játéka. Ismert jelenség, vágyvezérelt gondolkodásnak hívják. Belelátod, hogy akar tőled valamit, pedig lehet, csak egy kedves ember, másokkal is közvetlen. Persze, az is lehet, amit mondasz, mindenféle dolgok előfordulnak, de ha tényleg akarna tőled valamit, akkor már történt volna előrelépés.

Szerintem ne erőltesd, hagyd ezt a dolgot elmenni. Ahogy térben eltávolodtok hamarosan, a vágy is elmúlik, és csak a szép emlék marad, életre szólóan. Lesz majd más szerelmed az egyetemen, munkahelyen vagy máshol, ahová kerülsz. Ha hozzá tudtál kötődni, máshoz is fogsz, másban is meglátod majd őt, helyesebben azt, amit benne szerettél. Velem is így volt.