Hogy jöttetek rá arra, hogy leszbikusok vagytok? És hány évesen? Milyen érzés volt? Mi változott meg?

~13 évesen, bár akkor még biszexuálisnak gondoltam magam, szóval inkább 15?

12 éves koromban volt egy lány/nő (22-23 éves volt), akiért teljesen odavoltam. Nem hírességről van szó, de olyan volt számomra, mint másoknak a hírességek. Többszáz képem volt letöltve a telefonomra róla és imádtam nézegetni, de őszintén ekkor még nem is sejtettem, hogy talán ez azt jelenti, hogy vonzódok hozzá, egyszerűen azt gondoltam, hogy teljesen természetes, hogy szeretem nézegetni, mert szép. A (részben homofób) családom és barátaim kezdtek el megjegyzéseket tenni, hogy úgy nézem, mintha szerelmes lennék, meg hogy teljesen bele vagyok bolondulva, mert percekig bámulom, meg olyan vagyok mint egy "lezbi". Aztán utána olvastam a dolgoknak és rájöttem, hogy vonzódok a lányokhoz, csak akkor még azt hittem, hogy a fiúkhoz is. Arra, hogy csak a lányokhoz vonzódok, nem igazán emlékszem, hogy mikor és hogyan jöttem rá, de nem volt igazán meghatározó.

De igazából utólag visszagondolva már nagyon régen voltak jelek, csak sokáig nem voltam tisztában azzal, hogy nem mindenki heteró. Például már oviban is feleségül akartam venni egyik lány ovistársamat, alsóban is voltak női szerelmeim (egy osztálytársam, meg volt egy fiatal tanítónő aki csak elsőben tanított és hatodik-hetedik osztályig rendszeresen álmodtam róla, illetve néhány nyári táboros animátor akiket ugye 1 hétig láttam, de pár évig róluk is voltak álmaim), csak a többieknek nem mondtam, hanem a legjobb fiú barátomat mondtam szerelmemnek. (3-tól 12 éves koromig, 12-13 évesen meg az akkori padtársamat, mert a baratnőim szerint tetszettem neki) Persze a gyerekszerelem amúgy sem olyan komoly dolog.

Azt feldolgozni, hogy leszbikus vagyok, viszonylag könnyen ment. Az érzések teljesen természetesek voltak számomra, csak a megfelelő szót kellett megtalálnom. Ellenben azt, hogy létezik homofóbia azt nagyon nehéz volt feldolgoznom, talán nem is sikerült teljesen.

Már 10 éves koromban felkeltették a figyelmemet a nők,tv-ben,az utcán stb.Emlékszem Cameron Diazért voltam oda-vissza.😂

Én igazábol 15-16 éves koromig imádtam a fiúkat,és valahogy ez abba maradt.19 évesen ott tartok,hogy hatalmas elvarasaim vannak a pasik felé,nők terén nem válogatok ennyit.

5-6 évesen is tetszettek lányok az oviból, de kb 14 évesen eszméltem rá, hogy ez nem mindenkivel van így.

Hogy mi vátozott? Igazából azonnal semmi, vidéken laktunk, a telefonom akkoriban csak fekete-fehér sms-t tudott küldetni, a számítógépet meg az egész család használta, szóval semmi esélyem nem volt ismerkedni vagy bármilyen kapcsolatra.

Érzésre kicsit eltávolodtam a környezetemtől, mert mindenki a pasizásról beszélt, ami engem nem tudott érdekelni.

Az egyetem alatt lett kapcsolatom, és akkor coming outoltam.

Egész kiskoromban, csak akkor még nem tudtam ennek a nevét, nem tudtam hogy mások is ilyenek-e.

Aztán elkezdtem rajongani énekesnők, színésznők, idősebb ismerősök felé. Számomra ez teljesen természetes volt.

Általános iskolában kb. felsőosztályban amikor a többi lánynak a fiúk tetszettek akkor kezdtem el furcsállni a dolgot. A környezetemben senki olyan nem volt, aki hasonló lett volna, így én sem vertem nagydobra. Az első csókra nem is emlékszem már, sosem voltam egy szentimentális típus. A fiúkkal mindig jóban voltam, barátilag. Ők sok esetben többet akartak, 13-15 éves korom között volt akivel "jártam" is. Aztán gimiben 15-16 éves voltam amikor felfedeztem az angyalkak.hu nevű társkereső oldalt, ahol már elkezdtem ismerkedni, randizgatni. Suliban is volt néhány meleg, bi. Onnantól nem volt megállás a csajozásba, a bulikba. Anyámnak 17 éves koromban coming out-oltam, azt mondta tudta már régen. Pedig külsőre nem voltam sosem egy fiús lány, maximum a dolgaim fiúsabbak.

Nem változott meg semmi, hiszen nem egy hirtelen jött felismerésről beszélünk.

Milyen érzés? Nagyon jó! Szeretek leszbikus lenni, szeretek nőként, nőkkel lenni. Mindig volt önbizalmam, magabiztosságom és kellő érzéketlenségem, ami engem is véd illetve sokaknak tetszik (legalábbis amíg nem akarnak komolyat.:)

Egy szerelem (megcsalás és társai) viselt meg életem során, de azon is hamarabb túltettem magam mint akkor gondoltam.

Állandó kihívás az új társaságban, munkahelyen való megnyílás témája inkább.

Egyrészt zavar, amikor azt gondolják rólam, hogy heteroszexuális vagyok. Nagyon jól kijövök a fiúkkal, szeretem is őket, de csak mint barátokat. Viszont komolyabb munkám van, férfiterületen dolgozom, nem engedhetem meg magamnak, hogy megnyíljak. Nem rúgnának ki vagy ilyesmi, de szeretem maximálisan védeni a magánéletemet. A barátaim, családom persze tudják mind, de egyre nehezebben nyílok meg új (heteró) embereknek.

30N

11-12évesen döbbentemrá,hogy nálam valami nem úgy van mint másoknál. Azaz én nem csak a fiúkrol tudtam (volna) beszélni,hogy milyen jóképü,meg hasonlók.

16évesen néhány barát után világos lett,hogy a fiúk egyáltalán nem játszanak. Csak csókig jutottunk és azt sem élveztem.

17évesen egy buliban megismerkedtem egy lánnyal. Az egész estét végig beszélgettük.

Aztán másnap tali (nem is lakott messze,sőt a baráti társaságban is volt átfedés) így gyakran össze is futottunk.

Aztán ő volt az első lány akivel szerelemből csokolóztam.

17évesen comingout ottjon.

Apum rám nézett és csak annyit mondott, hogy azt hitte nyáron fogom közölni.

Anyum kicsit nehezebben viselte de nem hisztizett.

Kicsit nehéz volt bevallani magamnak,de mamár élvezem az életem. Szeretek leszbikus lenni.

Szeretem a nőies nőket és is az vagyok. És nemkell megfelelnem mindenféle irreális férfi képnek,ami nőkröl kialakult.

Nem volt változás,nem hirtelen jött szépen kikarcsusodott a dolog ahogy alakultam és gyerekből felnőtt lettem úgy ez is velem alakult.

Ami nehéz,hogy én nagyon nem akarom elmondani sehol senkinek,mert szerintem semmi közük hozzá. Viszont így egy párkapcsi elég bonyi.

Pláne most az államikag szított homofobia miatt.