Kezdőoldal » Szexualitás » Leszbikusság » Szerelmes vagyok az egyik...

Figyelem! A Szexualitás kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Szerelmes vagyok az egyik tanáromba?

Figyelt kérdés

Szóval van egy tanárom, akiért 10. óta oda vagyok. (Ő is nő és én is lány vagyok, ha eddig nem lett volna amúgy elég egyértelmű). Valószinüleg csak beképzeltem, de eddig olyan volt, mintha ő is másképp viselkedne velem, mint a többiekkel, de ez csak ilyen apróbb dolgokban nyilvánult meg, pl. amiért másra rászólt, azt nekem elnézte, vagy volt, hogy fel kellett neki szóban mondani egy tételt és hallottam, ahogy mások felmondják és szóról szóra kb betanulták, amit kidolgoztunk együtt, még is csak 4-est adott nekik, nekem meg mondta, hogy kisérjem el a tanáriig és közbe felmondhatom neki, igy csak ő hallotta a feleletemet és alig tudtam valamit, még is 5-öst adott, meg ilyesmik. Vagy dogairásnál amikor gondolkodtam, ránéztem és gyakran azon kaptam magam, hogy ő is épp engem nézett és mindig rám mosolygott.

Szóval ezeket a dolgokat eddig annak tudtam be, hogy talán én sem vagyok számára közömbös, de mostanában nem látom, hogy nézne, amikor épp nem figyelek oda, ráadásul ami a leginkább aggaszt, hogy van egy barátnőm, aki jobb tanuló, mint én és mostanában folyton őt dicsérgeti, hogy milyen jól tanul, meg ilyesmi..Meg gyakran dicséri a ruháit is, meg pár napja levágatta a haját és egyből mondta neki, hogy nagyon cukin áll, de amikor én vágattam le, észre se vette, vagy legalább is nem mondott rá semmit..Mondjuk nem hiszem, hogy a barátnőm tetszene neki, legalább is remélem, csak rosszul esik, amikor őt dicsérgeti..

És igazából azt se tudom, leszbikus-e, bár mondta egyszer, hogy nincs férje, sem pedig barátja. Pedig amúgy tök szép és kedves is, szóval lehet, hogy leszbikus.

Mit csináljak? Szerintetek mondjam el neki, mit érzek iránta? Vagy várjak legalább addig, amig el nem ballagok? És mi lehet az oka annak, hogy mostanában igy hidegen hagyom és a barátnőmet dicsérgeti?

18L


2016. okt. 27. 18:12
 1/10 anonim ***** válasza:

Szerintem várd meg míg elballagsz, tudom mit érzel, és is hasonlóban vagyok, viszont ha elmondod neki hogy mit érzel és esetleg nem leszbikus csak veled kedveskedik mert szimpatikus vagy vele, akkor teljesem elfordul tőled :/ De ha ez ballagás után történik akkor már mindegy lesz... végülsi ez csak attól függ hogy milyen a kapcsolatod vele, ha órán kívül is tudsz vele beszélni bármiről akkor nyilván erről is.

17ll

2016. okt. 27. 18:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/10 anonim ***** válasza:

Szerintem is jobb lenne, ha megvárnád... Most nyáron érettségizel, ugye?

Egyébként te szintén leszbikus vagy, vagy csak ő fogott meg ennyire? ;)

2016. okt. 27. 18:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/10 A kérdező kommentje:

Köszi a válaszokat :)

Biszex vagyok egyébként, de eddig még nem volt kapcsolatom lánnyal. Nem is nagyon tudtam volna elképzelni ezelőtt, hogy egy lánnyal járjak, de a szóban forgó tanáromat úgy érzem, tényleg szeretem.

2016. okt. 27. 18:36
 4/10 anonim ***** válasza:
A tanárnőd hány éves?
2016. okt. 27. 19:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/10 A kérdező kommentje:
30 :/ Ez amúgy a másik gond, hogy elég nagy köztünk a korkülönbség...Még ha nem is lenne a tanárom, akkor se néznék gondolom mások jó szemmel, hogy egy velem egykorú lánnyal van együtt...:c
2016. okt. 27. 20:22
 6/10 anonim ***** válasza:
100%
A kor az csak egy szàm. Ne foglalkozz azzal hogy màsok mit gondolnak arról amit éppen teszel/érzel. Szerintem akkor mond el hogy mit is érzel amikor közeleg az év vége. Addig meg próbàlkozz pl.maradj te utoljàra a terembe és kérdezz valamit tõle az adott anyaggal kapcsolatban "mert nem érted teljesen" aztàn öleld meg hogy milyen aranyos hogy segít nem olyan mint a többi tanàr stb. Reakciójàból és az ölelésébõl kiszûrheted hogy magàhoz húz vagysem vagy az a pàr mp.es ölelés. Sok sikert kivànok:) Ha valami fejlemény van megirhatnàd nekem mert mindig érdekelnek az ilyenek.
2016. okt. 27. 20:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/10 anonim ***** válasza:
Ha tényleg komolyan gondolod, várd meg. Nálam is hasonló a helyzet, viszont köztünk csak 7 év van, ő 24 éves és csak pár éve tanít. Lehet, hogy csak kedvesnek tart meg szimpatikusnak, viszont az, hogy így hirtelen eltávolodott tőled (nálunk ugyanez volt) valószínű attól van, hogy talán érezte, hogy számodra kétértelmű a dolog. Nos, sok sikert aztán majd kiderül. Viszont érdekes, ha szép ahogy mondtad meg kedves, még sincs senkije... ;)
2016. okt. 27. 20:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/10 anonim ***** válasza:
Szia! Én is nagyon hasonló helyzetben voltam, odáig voltam a tanárnőmért.. Ugyanazt tudom mondani mint az előttem szólók, próbáld meg kitapasztalni.. Nekem amúgy voltak ilyen érdekes szokásaim ami segítségével még könnyebb volt kideríteni:D elég fanatikus voltam. Ha gondolod beszélhetünk privátban, szívesen segítek neked:) 17L
2016. okt. 28. 20:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/10 anonim ***** válasza:

Én a helyedben akkor mondanám el, miután a sulit a befejeztem. Nekem is van egy hasonló sztorim. Francia kéttannyelvűben tanulok, és van egy francia lektornő, aki 23 éves pályakezdő tanár, de nagyon-nagyon szép, a személyisége is csodálatos, hasonló dolgokat szeretünk, stb. Gyakran mondja is, hogy jó amit csináltam, szerintem ő nem viszonozza, pont ezért, mert most két évig tanít minket, és ennyi. De ááááh egyszer órán leejtette a táblafilcet, és lehajolt érte *___* nyuhh.


S nála olykor nekem a melegradar úgy be is kapcsol. Na mindegy... lehet, egyszer még összefutunk vhogy... ki tudja... life is a mystery.


Neked sok sikert ^^ lehet ám tanárpkkal is haverkodni, meg néha társalogni, és miután befejezted a sulit, akkor esetleg kicsit mélyebbre ásni.

2016. okt. 30. 22:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/10 anonim ***** válasza:

Szinte szóról szóra ugyanez történik velem is, még a hajas rész is:D leszbikus vagyok és eddig kivétel nélkül hibátlanul megállapítottam mindenkiről, hogy leszbikus e vagy sem. Na, nála eléggé úgy érzem, hogy van benne hajlam, pedig már felnőtt gyerekei vannak, elvált. Múltkor amikor tök véletlen felnéztem, ő is épp engem nézett és elég hosszú ideig ÚGY néztük egymást... És hasonlók. Másik nap meg keresztülnéz rajtam. Tudom, hogy érez valamit, de vagy nagyon el akarja nyomni ezt az érzést, vagy be sem meri vallani magának. Én meg elég introvertált típus vagyok, és hiába minden vágyam, nem tudok csak úgy simán kezdeményezni, pedig szeretnék. Na, mindegy, tudom, hogy Ő sosem fog lépni, elszalasztani pedig nem szeretném, úgyhogy össze kell kaparnom az önbizalmam és kicsit nyitottabbnak lennem.

Beszélgess vele minél többet, abból baj nem lehet. Sok sikert!

18/L

2016. nov. 17. 20:52
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!