Jó lett ez a "családos" történetem?

Hát bocsáss meg, de szerintem ez pocsék. Kiérzik belőle, hogy csak unalmadban billentyűzetet ragadtál és gépelted ami éppen jött, egy unalmas, százszor ellőtt sztorit nulla fantáziával, a végsőkig nyomorított mondatokkal, mindezt úgy, hogy az élethűségnek a szikrája sincs meg benne.

Egy történet írásának nem lehet csak úgy, poénból nekiugorni, különben ilyen és ehhez hasonló érdektelen, általános iskolás szintű fogalmazás lesz az eredmény. Javaslom olvass, olvass sokat, ha írni akarsz. Így rögzülnek a témák rögzülnek a leírások és egy bizonyos tapasztalatszerzés után te is képes lehetsz úgy csavarni a mondatokat, mint egy író. Profi valószínűleg soha nem leszel, ez már most egyértelmű, de egy izgalmas novellát összehozhatsz, csak figyeld, hogy csinálják a "hivatásosak". Persze nem azt mondom,hogy plagizálj, és azt se, hogy túlbonyolítsd a szöveget. Előbbinek semmi értelme, utóbbi pedig kifejezetten idegesítő.

Aztán, sztori. Kell egy csavar, legalább. Bár egy ilyen semmilyen történetet leírni is kár. Már az első két mondat után lehet tudni, hogy mi lesz a vége. Ha meg már mégis egyszerűségre törekszünk, tovább kell húzni a sztorit részletek bemutatásával. Például mit tudunk meg Ty-ról? Hogy férfi, azon kívül semmit. És Olíviáról? Hasonló kaliber. Itt jegyezném meg, hogy a magyar nevek annyira kimentek a divatból, hogy már novellákban sem használják őket? Persze ez nem hiba, csak nekem úgy szembeötlött.

Aztán egy fejezet nem ekkora. Ez egy könyvben egy oldalt sem tenne ki. Ekkora terjedelem alatt egy szereplőt nem lehet még csak felvázolni se, nem hogy egy történetet. Egy előbbi válaszoló idézte Stephen Kinget. Az ő könyvei nem (csak) a sztori hosszúságától és mélységétől olyan vastagok, hanem a szereplők bemutatásától. Annyira részletesen és érdekesen mutatja be karaktereit, hogy az ember szinte azt hiszi, ő is ismeri őket, beszélgetett velük egy sör mellett.

Végezetül bocsi a sok papolásért, természetesen én sem vagyok író, csupán néha próbálkozom egy-két abszolút kezdő történettel (bár ennél azért egy fokkal komolyabb szinten :P).

Az igaz, h az emberek a történetre kíváncsiak, de csak akkor, ha bele tudják élni magukat a sztoriba. Tőmondatokkal, és kis füzetben 2 oldalas fejezetekkel ez sehogy sem fog működni...

Úgy néz ki, nem nagyon érted, mit magyarázunk neked:) Vagy ha érted is, de leszarod.

Hajjajj, értem én, hogy mire gondolsz, csak ez így nem lesz jó. Oké, pl. az ilyen Jókaira jellemző tájleírásokat én sem szeretem, amikor Az aranyembert kellett olvasni, bevallom, sokszor kettesével lapoztam.

De a szereplőket be kell mutatni, meg kell ismertetni, nem elég, ha csak te tudod elképzelni, hogy milyenek. Ha csak ennyiket írsz róluk, nem válnak az olvasó számára húsvér figurákká, kb. annyi, mintha az anyakönyvi kivonatukat olvasgatnánk.

Van a szereplőidnek bármiféle hátterük? Kik ők, honnan jöttek, hová tartanak? Milyen emberek? Milyen szokásaik vannak? Sajnos a te történeteidben nem többek, mint kesztyűbábok.

Aztán az adott pillanatot megragadni, leírni, az is egy külön dolog még. Hogy a szereplőnek mi járt épp a fejében, milyen benyomásai voltak, hogy érezte magát, stb. Ez sem derül ki abból, amit leírtál.

Ezek itt kb. annyira érdekesek, mintha azt olvasnám valahol, hogy "Tamás ebédre spenótot evett. Utána elmosogatott, de sajnos összetört egy tányért. Másnap elment a boltba, és vett egy másikat."

Tényleg én is azt javaslom, hogy addig ne kezdj bele ilyesmibe, amíg nem olvastál NAGYON sokat. Figyeld meg, hogy lehet jól ábrázolni a karaktereket, hogy lehet leírni életszerűen az eseményeket. Na meg jusson eszedbe valami olyan történet, amit előtted még nem írtak le százezren, vagy legalább ha olyasmiről írsz, ami nem valami hatalmas újdonság, akkor mutasd be más szemszögből, mint ahogy előtted tették.