Sokan miért zárkóznak el az a nem történetközpontú filmektől?

Igazán kíváncsi vagyok, milyen válaszok születnek itt. Ki hogyan áll a témához, miben látja az okát.

Szerintem egyszerűen így vagyunk húzalozva. Mi emberek.

Úgy értem, gondolj bele, már a Biblia (ami egy többezeréves írás) is így épül fel. Nem vallási részről akarom most elemezni, csak annyit akarok belőle kihozni, hogy amit el akarnak mondani, amit át akarnak adni az olvasónak, azt az üzenetet egy történetbe csomagolják.

Ha valakinek valamit tartalmat, életbölcsességet át akar adni az ember, az megtehető (általában) két összetett mondatban is. Erre mondják sokan, hogy milyen "direkt" és "szájbarágós", ezzel szemben ha valamit egy történeten keresztül adsz át, és hagyod hogy az illető levonja magának a következtetéseit, az hatásosabb.

Elméletben!

Talán emiatt lehet, hogy mai napig szeretünk történeteket magunkévá tenni. Lehetőleg lineáris felépítésűeket. Mert ami nagyon mást ad, nagyon eltér a megszokottól... arra furcsán nézünk. Befogadhatatlannak tűnik. Akár értelmezhetetlennek is.

Szóval a történetbe csomagolt mondanivaló még oké, csak ne legyen túlbonyolítva se. Ez a Hollywood-i recept.

Persze ez csak az én meglátásom :))