Kezdőoldal » Szórakozás » Könyvek » Véleményeznétek a könyvem egy...

Véleményeznétek a könyvem egy részletét? A végkifejlet egy része.

Figyelt kérdés

Kontextusból kiragadva kérném értelmezni, pont az a célom hogy teljesen natúrban mit ébreszt az emberekben. Tudom hogy nem érthető, de azért is választottam ezt, mert ez volt a célom.


***


Ezúttal túl messzire mentem. Amikor belefogtam nem mertem belegondolni abba, hogy ilyen messzire fogok kerülni. Úgy hét-nyolc hónappal ezelőtt azt mondta nekem egy Bécsi klubban egy férfi, akivel szóba elegyedtem, hogy még sokra vihetem. Sokra vittem? Minden bizonnyal. Olyan dolgokra jöttem rá, amire előttem még senki. Olyanokat tettem, amire az emberek alig néhány százaléka volt képes. Sikerült, sokra vittem. Megrángatom az ingem gallérját hogy levegőhöz jussak, és a majdnem teljesen leengedett redőny felé pillantok. A kinti vörös-kék villogók fénye haloványan beszűrődik, visszaverődik a lakkozott asztalomon, az italokkal teli vitrinemem, és a tekintetemen, ami legalább annyira üres és üveges, mint az előttem heverő törékeny fiola. Mikor elkészítettem, meg sem fordult a fejemben, hogy tényleg használnom kell valamikor. Most pedig eljött a pillanat, hogy a számba vegyem, szétroppantsam, és hagyjam, hogy néhány pillanat alatt visszafordíthatatlan idegi károkat okozzon a szervezetemben, aztán percekkel később megöljön. Nem akarok dönteni, csak letörlöm a többhónapos kihagyás után újra előtörő érzelmeim által kipréselt verejtéket a homlokomról. Félelem lehet, gátlások? Ezek a fogalmak mind távol álltak tőlem az új életben, most pedig, hogy múlik a hatás, újra letaszíttattak engem a földi Valhallából a való életbe. Vége. Gondolkozni próbálok, de a neuronok nem reagálnak. Ködös, hideg érzés telepszik a tudatomra. Eltűnt...

Odakint ismételten felhangzik a hangosbeszélőn a tárgyalni próbáló személy hangja, de eszem ágában sincs reagálni rá. Végül elhatározom magamat. Kihúzom a fiókot, rámatkolok a benne pihenő pisztoly durva markolatára, és remegő térdekkel felegyenesedek az asztaltól.


***



Minden érdembeli válaszért adok zöldet!



2020. márc. 10. 18:39
 1/7 anonim válasza:
Huh, hát kezdjük ott, hogy nagyon felkeltette az érdeklődésemet ez a kis részlet belőle. Nagyon tetszik, ahogy végig figyelemmel tudjuk kísérni a főszereplő érzelmeit. Esetleg nem gyilkolni készűl? Én ezt szűrtem le belőle, de lehet, hogy hülyeségeket beszélek. Az is lehet, hogy épp öngyilkosságra készül, viszont a klubban lévő férfi szerint valamire sokra viheti. Szóval egyértelmű, hogy nem öngyilkosságra keszül, bá ki tudja. Mindenesetre én személy szerint arra gondolok, hogy valami traumán mehetett keresztűl és ez miatt valami elpattant nála!? A lényeg az, hogy ez az én véleményem és nekem tetszenek az ilyen érzelmi gondolkodós sztorik. Akárhogy is én szívesen elolvasnám :D
2020. márc. 11. 21:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/7 anonim válasza:
Első vagyok. Amúgy nekem az írásodból az jött le, hogy fiú vagy :D Nem tudom, hogy miért, egyszerűen ezt a hatást váltotta ki belőlem az írásdod. Bár nem hinném, hogy fiúk szoktak volna írni, ki tudja. Viszont előre is elnézést kérek tőled, ha ezzel megsértettelek, nem ez volt a szándékom.^^
2020. márc. 11. 21:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/7 A kérdező kommentje:

Jesszus milyen bő válaszok :D köszi szépen, mentek a zöldek! Igen, fiú vagyok. Vagy fiatal férfi, kinek mi :D 22, döntsd el mi :P


Nen trauma van a hattérben, de nem mondhatom el mi, lelőné a lényeget :/ köszönöm széoen a véleményed!

2020. márc. 12. 10:20
 4/7 anonim válasza:
Első vagyok. Nagyon szívesen véleményeztem az írásidat viszont nem hinném, hogy olyan sokra mennél vele, ne haragudj. Tudod, én nem igaz írok sztorikat vagy akármit, így nem is tudtam volna neked rendes kritikát írni, ezt sajnálom is. Tényleg fiú vagy? :D Eléggé meglepődtem ezen a kijenentéseden, mármint ne értsd félre semmi bajom veled vagy a fiúkkal csak tudod inkább a lányok szoktak gyakrabban írni. Persze ismerek egy két fiút akik írnak de na. ^^ Inkább abbahagyom, mert még a végén őrültnek titulálnál.
2020. márc. 12. 13:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/7 anonim ***** válasza:

Na, lássuk.


Először is, ennek a szövegnek nem kettő, hanem minimum négy bekezdésesnek kellene lennie. A hosszú első bekezdésedben több gondolati határ is van, ahol nyomhatnál egy entert. A "Megrángatom az ingem gallérját" kezdetű mondat például mindképpen új bekezdésbe kellene kerüljön, hiszen eddig a szereplőd gondolataival ismerkedtünk meg, ez viszont már leírt cselekedet.


Egy-két nyelvtani, helyesírási hiba:

– „Amikor belefogtam nem mertem..." Belefogtam után vessző.

– a bécsi melléknév, tehát kisbetű

– letaszíttattak: ez egy műveltető ige. A mondatod jelentése így kétféle lehet: 1. a fogalmak lettek letaszítva Valhallából, vagy 2. a fogalmak felfogadtak valakit, hogy letaszítsák a szereplődet. Mivel, ha jól értelmezem a szövegedet, ezek közül egyik sem a megfelelő jelentés, a helyes igealak „letaszítottak".

Illetve: a földi jelzővel Valhallát egy fizikai síkra helyezted a való élettel, így legfeljebb KItaszítva lehetsz onnan. (Gondolj például a földi mennyország kifejezésre. Lefelé onnan csak a pokolba lehet menni.)

– ez csak elütés, de: rámatkolok helyett rámarkolok. Valamint a rámarkol és a markolat amolyan majdnem-szóismétlést alkot, úgyhogy érdemes lenne átfogalmazni a mondatot.


Tartalom:

– „és a tekintetemen, ami legalább annyira üres és üveges"

Ilyet E/1-ben nem írunk. A saját tekintetedet nem látod, ezért logikátlan megemlíteni. Egy ilyen leírás csak akkor kerülhet E/1-be, ha valamiben látja magát az adott szereplő, legyen az tükör, egy mobil elsötétedett képernyője, vagy bármi, ami tükröz.

– Bár nyilván nem ismerem a történetedet, a szöveged nagy része csak felesleges expozíciónak, érdektelen szófecsérlésnek tűnik. Ennek az információáradatnak csak akkor látnám értelmét, ha ezzel kezded a történetet, mert ha ez a vége felé van? Vagy olyasmit ismételgetsz, amire az olvasó a történet folyamán már rájött (pl. hogy mi is a szer hatása), vagy egyszerűen rosszul szerkesztettél, amennyiben ez fontos információ, és csak most kerül először említésre.

– Fiola, amit a szádba veszel és szétroppantasz? :D A fiola olyan üvegcse, amelyben valamiféle folyadékot tárolnak, úgyhogy az átlagos olvasó nagyon össze fog zavarodni, ha nem jelzed valamilyen formában, hogy a szereplőd összeroppantható tablettát (vagy amit) tett fiolába gyógyszertartó helyett, és arra fog ráharapni, nem az üvegre.

– „Odakint ismételten felhangzik a hangosbeszélőn a tárgyalni próbáló személy hangja"

Ez a jellemzés csak akkor kellene, ha most jelenik meg először a beszélő. Ebben a rövid részletben ez valóban most lenne, de az ismételten szóból arra vagyok bátor következtetni, hogy már megszólalt korábban. Tehát a „tárgyalni próbáló személy" felesleges nyaktekerés. A szereplőd valószínűleg hallja, hogy a hang férfias avagy nőies, úgyhogy ha nincs más beszélő odakint, nagy eséllyel csak "a férfi"-ként vagy "a nő"-ként utal rá. Ha, ne adj' isten, még a nevét, esetleg valamiféle rangot, foglalkozást is ismer (pl.: a rendőr), akkor akként.


Összességében nem vészes teljesítmény.

2020. márc. 12. 15:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/7 A kérdező kommentje:
Aaaaztamocskos micsoda elemzés. Rengeteget segítettél nekem ezekkel, nagyon köszönöm a segítségedet! Baromira hálás vagyok! Ment a zöld!
2020. márc. 13. 11:06
 7/7 anonim ***** válasza:

Igazából az előttem szóló elmondta az én észrevételeimet is.

Annyi, hogy nagyon remélem ez ilyen legelső oldalas szöveg, vagy esetleg fülszöveg, mert ha a végére teszed, teljesen értelmetlen.


Egyékbként jól írsz, de már úgy érzem túlságosan is, olvasás közben kicsit kellemtlenül éreztem magam, a túlmímelt sorok miatt izzadtságszagú lett ez a kis részlet. Ez most még önmagában annyira nem zavaró, de a könyv egészében tartanod kellene ezt a stílust, ami szerintem elég nehéz, ráadásul ha folyamatosan ennyire szépen akarsz fogalmazni, a végére te is belezavarodsz.



Ui.: Egyébként mi az, hogy földi Valhalla? A Valhalla nem a vikingek "menyországa" volt? Kérlek javítsatok ki, ha tévedek, de azt a részt egyáltalán nem értettem, megint csak olyan érzésem volt, hogy okosnak akarsz tűnni és akarsz írni valami szépet.

2020. márc. 20. 01:06
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!