Kezdőoldal » Szórakozás » Könyvek » Az alap Harry Potter történetb...

Az alap Harry Potter történetbe hogyan lehet illeszteni azt, amit az Elátkozott Gyermekben olvasunk? (spoiler)

Figyelt kérdés

Konkrétan azt, hogy Voldemortnak és Bellatrox-nak születetett egy gyereke.

Mivel Rowling a nevét adta a műhöz, és úgy hivatkozott rá, mint amiben már mindent elmondott, ezért kánoni történetnek tekinthető.


A kérdés csak az, hogy mikor foganhatott az a gyerek?

Esetleg közvetlenül a Trimágus Tusa után, amikor Ő, Akit Nem Nevezünk Nevén ismét testet öltött?

Végső soron itt volt idő arra, hogy Bellatrix lefeküdjön Voldemorttal, hiszen ekkor még csak szervezkedtek, tervezék a visszatérést.

És ki nevelte azt a gyereket? Mert az 5-7. kötetben egyáltalán nem szerepel, a szülei még csak meg sem említették.


febr. 6. 16:58
 1/1 anonim ***** válasza:
100%

Pont ez az, hogy sehogyan. Mert hogy semmi értelme és képtelenség.

Eleve kezdve azzal, hogy teljesen szembemegy Voldemort ismert személyiségével az, hogy gyereket nemzzen, hiszen tudjuk róla hogy nem képes a szeretetre, illetve a hatalmát sem hajlandó átörökíteni, ő maga pedig örökké akart élni, így minden szempontból értelmetlen lett volna gyereket csinálnia. Bella nyilván megtette volna neki, de az más kérdés.

Aztán fizikailag is kérdéses, hogy egy bájital hatása alatt fogant, mágiával feltámasztott, szétszabdalt lelkű "félember" mennyire volt nemzőképes. Úgy saccolom semennyire.

Aztán ott van a tény, hogy ugyan mikor lett volna erre lehetőség. Bellatrix az 5. részig az Azkabanban van, utána meg mikor megszökik, nem telik el annyi idő a Minisztériumi eseményekig, hogy teherbe essen ÉS megszüljön. Utána meg időről időre látjuk őt, és nem terhes. A 7. részben meg meghal, és ott sem volt terhes. Megszülni meg nem tud olyan gyorsan, amennyi idő maximum eltelik két felbukkanása között.

Szóval több szinten is bukik ez a dolog, de alapjaiban is értelmetlen hülyeség. Rowlingnak kellett a felhajtás, azért írta meg azt a gyenge fanfictiont. Magam részéről egyáltalán nem tekintem kánonnak. És nem csak a Voldi-Bella szex miatt.

febr. 12. 01:50
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!