A Parfüm című könyv és film között mi a különbség?

Igen van különbség.

Az egyik könyv a másik pedig film.

Tehát a könyvet olvasnod kell a filmet pedig nézned. Kivéve ha feliratos mert akkor nézni és olvasni is kell egyben. Tehát ha feliratos filmet nézel/olvasol akkor a legkisebb a különbség.

Egyáltalán nem gondolom azt, hogy intelligens dolgot írtam. Hülye kérdésre adtam egy hülye választ.

Feltehettél volna egy normális kérdést is és akkor normális választ adtam volna. Mindössze annyit kellet volna módosítani, hogy nem az kérdezed "mi a különbség?". Hanem azt, hogy "mi a történetbeli különbség?". Nyilván az eredeti kérdésből is értettem mire gondolsz, de nehéz a hülyeségtől elvonatkoztatni.

Nem olvastam a könyvet a filmet láttam csal.

A könyvről Stanley Kublick és Martin Scorsese is azt mondták, hogy adaptálhatatlan. Ennek ellenére mégis film született belőle ami arra utal, hogy jelentős eltérések mutatkozhatnak az alaptörténethez képest.

A film viszont egy remek alkotás.

Íme egy kritika róla:

"A német származású írótól, Patrick Süskindtől nem állnak távol a különc, beilleszkedésre képtelen antihősök, akiket a frusztrációjuk, illetve belső kényszerük hajt egy elszigetelt élettérbe, legyen szó biztonsági őrré avanzsált katonáról, középszerű nagybőgősről vagy rendkívüli parfümőrről, aki nem elégszik meg azzal, hogy virágok illatát tartósítsa. Ez utóbbi regényalak kel életre Tom Tykwer filmjében.

Jean-Baptiste Grenouille bizonyos szempontból zseniális figura, aki egyedülálló képességgel bír: számára a szagmolekulák aránya a mérce a világban való eligazodásban. Az ő fordított fejlődéstörténetét nézhetjük végig, amint a kitaszított senkifia világra jön, majd látszólag egyszerű iparoslegényként, áldozatos munkával létrehozza fő művét, amitől a saját megváltását várja.

A mű elvarázsolja az érzékszerveinket erős kontrasztjaival: már-már elbűvölően visszataszító és mesebeli, gyönyörű képek, hátborzongatóan szép zene, szinte érezhető szagok és illatok. Már a cím is figyelemfelkeltő: a parfüm egy finom luxuscikk, a gyilkosság pedig a legsúlyosabb bűn. Vajon hogyan kapcsolódhat össze a kettő?

Bár a felvilágosodás korában járunk, a szellem láthatóan hasonlóan sötét és szennyes, mint a kézzelfogható, fizikai világ, a köznéphez nem jut el a világosság. Érzékletes képet kapunk arról, hogyan festettek a hétköznapok a fény századának nevezett, ellentmondásos korban, amikor a kiváltságosok még mindig parókában és drága ruhákban parádéztak, a higiéniát a parfüm, a rizspor és a vastag púderréteg helyettesítette, míg a többség nyomorgott, és szabadságról, egyenlőségről, testvériségről szó sem volt.

A főhős csupán szánalmas és értéktelen húsdarabként jön világra Párizs kloákájának is a legalsó bugyrában, de szívós parazitaként kivárja, míg eljön az ő ideje. Határtalan a lelkesedése, amikor véletlenül ráébred, mi az élete értelme – a siker illata azonban nem olyan mámorító, mint ahogyan elképzelte. Elgondolkodtató, hogy valójában mi is az, amit hajszolt.

Nem csak a címadó parfüm, hanem a karakter is egyedülálló. Nem egyszerű „pszichopata sorozatgyilkosos” vagy „szuperhősös” filmet látunk – a történet középpontjában egy érzék, az egyik alapvető, mégis alulbecsült érzékszerv áll, illetve a hozzá kapcsolódó megszállottság és rajongás.

Létező történelmi alakként ismerjük meg a beszédes nevű Grenouille-t, a „Békát”, azonban sikerül ügyesen elboronálni a nyomait. Zseniális az életműve, mégsem emlékszik rá senki, mivel a művészet illékony területén alkotott, a róla szóló jegyzőkönyvet megsemmisítették, és földi maradványokat sem hagyott maga után.

A történet feszültségben tartja a nézőt, pedig egyre magasabb az ingerküszöb, bármitől már nem hőkölünk hátra. Mindenesetre szeretünk borzongani, a jól felszerelt nappalinkban több évszázadot visszautazni az időben. Mindannyiunkban él a vágy, hogy létrehozzunk valami egyedit, amivel elismerést vívhatunk ki, de a magány és a kirekesztettség érzése is ismerős lehet számunkra, ha csak pillanatokra is.

A mű maga is egy elegy, mint a parfüm, kicsit krimi, kicsit thriller, kicsit kosztümös film, miközben végigköveti főhőse életét. Grenouille kívülálló, a zseni klasszikus jegyeit viseli magán: mániákus, elszigetelődik a társadalomtól, és testileg-lelkileg rendkívüli tulajdonságokkal bír, az embertelen körülményeket is túléli, hogy a célját elérje, mintha ördögi megszállottság hajtaná. De valóban zseni, vagy csak egyszerű iparos, netán csaló? Egyedit hoz létre, vagy csak lop a megfelelő helyekről, és sajátjaként tünteti fel a végeredményt? Ha zseni, akkor neki a bűn is megengedett, mert a társadalmi szabályok fölött áll?

Hasonló kérdéseket mások is feszegettek már, de mint a parfümnél, a mű esetében is sokat számít az összetevők aránya. Grenouille parfümje is olyan, mint ő maga, aki a szerencsét próbáló szegénylegénnyel, Quasimodóval és akár Raszkolnyikovval is mutat hasonlóságokat, mégis egyedi és összetéveszthetetlen."

Én most olvastam, és nemrég láttam. Elég nehéz volt elvonatkoztatni. Például a dajkát, akinél felnőtt, nem is ölték meg, túlélte még a főszereplőt is. Baldininél nem is főzött macskát, és a férfi meg se tudta, hogy ilyen dolgokat csinál nála. Elvileg ő beszélt neki a 13 eszenciáról, vagy miről, ami kiadja azt az illatot, amivel uralkodni lehetne, vagy leigázni a világot, mert mindenki behódolna, de a könyvben nincs ilyen. Valójában nem 13, hanem 25 nőt ölt meg, vagyis lányt. Szó nem volt prostituáltról. Csak a város legszebbjeit ragadta el. A vörös csajt az elején a filmben véletlenül ölte meg, míg a filmben csak simán megfojtotta. A második vöröset, akit utoljára ölt meg, aki a legkedvesebb volt számára, valójában sose látta.

Igen fontos volt a kihagyott orvosos momentum, mert akkor kevert magának emberillatot, miután a barlangban élve észrevette, hogy neki nincs szaga.