Szóról-szóra hogy vannak ezek a jelenetek? (Szent Johanna gimi) : -Arnold megcsókolta Renit -Cortez Reni ablaka alatt szerelmet vallot -Cortez megcsókolta Renit (asszem buliba)

Arnoldos:

- Reni - nézett mélyen a szemembe. - Szeretlek- mondta ki egyszerűen, bennem pedig megállt az ütő. Döbbenten nyitottam ki a számat, de Arnold megelőzött, és folytatta. - Normál körülmények között soha nem vallottam volna be, tekintettel arra, hogy maximálisan viszonzatlanok az érzéseim. Ezt tudom. Sokáig bíztam benne, hogy megváltozik, hogy rájössz, a megismerkedésünk óta sokkal több vagy nekem, mint egy barát. De ez a változás nem történt meg. Azonban úgy döntöttem, elmondom, mert ha úgy megyek el, hogy egyszer sem mondtam, talán örökre bánnám - mosolyodott el halványan, én pedig megtöröltem a szemem, és óvatosan bólintottam. Életemben először vallottak nekem szerelmet. Ó, csak ne így, és nem ő lett volna! - Nem akartalak sokkolni - tette hozzá. -Csak szeretném, ha tudnád. Hogy egy szavadba került volna és maradok.

- Arnold... - szólaltam meg végre, de a hangom erőtlen és túlságosan vékony volt.

- Várj! - tette fel a kezét, én pedig lenyeltem, amit mondani akartam. - Nem tartozol magyarázattal, ne érezd tehernek, őszintén, csak azért mondtam, hogy tudd. Nem azért mert célom van vele. Már nincs - fejezte be.Ismét rám tört a sírás, mire Arnold felém nyúlt, és az ujjaival óvatosan megtörölte az arcom. A szemébe nézve azonban összeszorult a szívem. Tiszta könny volt, és felfelé pislogva próbálta elkerülni, hogy sírni lássam. Így ültünk egymással szemben a két polcsor között, körülöttünk oszlopokba rendezett könyvek sorakoztak, mi meg meredtünk magunk elé.

És akkor Arnold megfogta a kezem, magához húzott, és megcsókolt. Annyira ledöbbentem, hogy fel sem fogtam, csak kattogott az agyamban folyamatosan, hogy most valami borzalmasan rosszat teszünk. Ettől függetlenül viszonoztam a csókját, mert tudtam, valamilyen szinten ez a mi búcsúnk. Óvatosan eltoltam magamtól, aztán rám nézett. Nem tudtam, mit mondjak, és nem is kellett. Arnold kinyitotta a szemét, és szomorúan rám mosolygott.

Cortez megcsókolja Renit (remélem a 3. részre gondolsz a Szilveszterre ha nem akkor bocsi :D)

– Azért jó volt a buli? – kérdeztem, és annyira nevetségesnek

hatott a kérdésem, hogy félig sírva, félig nevetve néztem rá. Cortez halványan elmosolyodott, aztán megölelt. Mínusz ezer fok, sírás, reszketés, várakozó taxis, eltűnt Virág, őt kereső Ricsi, úton lévő apu… ez mind eltörpült egy pillanatra, mert a gyomromban hibernálódott lepkék egyszer csak felébredtek és vadul csapkodni

kezdtek. Cortez átölelt, közben megsimította a hajam, én pedig a pulcsiját összekönnyezve (!) néztem a távolban fellőtt tűzijátékot. Biztos, hogy borzalmasan fáztam, de már nem nagyon éreztem. Aztán. Aztán olyasmi történt, ami jogosan kerül be életem legvitatottabb, legérthetetlenebb és legdöbbenetesebb eseményei közé. Még mindig nem tudom pontosan, hogy volt, de megpróbálom figyelmen kívül hagyni azt a fura érzést a mellkasomban és koncentrálni a pontos leírásra. Cortez megsimította a hajam, aztán

kicsit eltolt magától, hogy lássa az arcom. Emlékszem, még egyszer megtöröltem a szemem, és utána ránéztem. Fél kezével még mindig átkarolt, és óvatosan maga felé húzott. A döbbenettől reagálni sem tudtam, de amikor egy pillanatra megállt, várva, hogy mit szólok a

dologhoz, és a szemembe nézett, én hajoltam közelebb hozzá. Megcsókolt! Te jó ég! Ott álltunk, szétfagyva, petárdazajjal körülvéve, az eget betöltő tűzijátékok alatt, és megcsókolt!

Ablakos:DD :

– Oké – szólalt meg Cortez, amikor biztonságosan megfogta az ablakkeretet, és kihúzta magát. – Figyelnétek kicsit? Kösz – kezdte, és tekintetével körbepásztázta az udvart, majd megállapodott rajtam. Jaj, ne! Azt hiszem, legalább kétszáz volt a pulzusom, és alig mertem levegőt venni, annyira féltem, hogy baja esik. – Ott a padon… – mutatott felém.

– Hagyd abba! Könyörgöm, hagyd abba! – motyogtam alig hallhatóan. Az egész udvar felém fordult, én pedig még soha, de soha nem égtem ennyire.

– …a barátnőm! – kiáltotta. – Reni, köszönnél a többieknek? – szólt oda nekem. A fejemet fogva felnéztem, és bénán intettem egyet, úgy általánosságban.

Azonnal zúgolódás kezdődött, mindenki susogni meg duruzsolni kezdett, közben folyamatosan hol engem, hol az ablakban álló (!!!) Cortezt figyelték.

– Ha valaki még nem tudná esetleg… – magyarázta. A legtöbben bólintottak, de néhányan rávágták, hogy „oké”. – Ja – kapott Cortez a fejéhez, mintha csak megfeledkezett volna valamiről. A hirtelen mozdulatát egy rakás felszisszenés és ösztönös reflexmozdulat kísérte, mert úgy tűnt, most zuhan ki. – És szeretem – tette hozzá mellékesen, én pedig elmosolyodtam, és alig hallottam valamit a fülemben zúgó vértől. Ricsi megbökte a vállam, Virág tapsolva ugrált, a többiek meg „húú”-ztak és füttyögtek.