Szerintetek E/1-ben, vagy E/3-ban jobb ez a történet?

Az én regényem egy rockbandáról szól, a mindennapjaikról, a banda megalakulásától, míg a csúcsra jutnak és tovább.

Olyan fesztelen regényt szeretnék, mint pl. az SZJG.

Ha E/1-ben írom, akkor a banda énekesnőjének legjobb barátja, és lakótársa szemszögéből írnám a történetet, de ha E/3-ban íródna, akkor sokkal jobb betekintést engedne a többi szereplő életébe.

Elkezdtem az E/1-es verziót, itt van néhány részlet:

"Mi a legrosszabb, ami egy újdonsült kollégista lánnyal megeshet? Az, hogy képtelen elviselni a szobatársát. Nem arról van szó, hogy más a zenei ízlésünk, vagy a stílusunk, az van, hogy ha meglátom a csajt, a rosszullét kerülget. Én az a fajta lány vagyok, aki suli után ledobja a tankönyveit, előszedi az ágya alól az A/3-mas nagyságú rajzlapját, melegítőre cseréli az iskolai egyenruháját, lófarokba fogja a haját és nekiáll festeni. És addig fest, vagy rajzol, amíg a kezei görcsölni nem kezdenek, a szemei nem szúrnak, a háta nem hasogat. Ezután a táskához hasonlóan saját magát is az ágyra hajítja, előszedi a tankönyveit, és hajnalig tanul. Ez vagyok én."

"A sarokban felépített dobogón egy lány rakta el a gitárját a tokjába, közben egy férfival beszélgetett. Leültem az egyik piros üléses bokszba, és az asztallapot piszkálgatva vártam, hogy valaki megkérdezze, mit kérek.

- Bocsi, leülhetek ide? - szólalt meg egy kedves hang. A gitáros lány volt a sarokból, de most jobban szemügyre tudtam venni. Fekete haja volt, oldalt elválasztott hosszú frufruval, sötétkék szemmel, mosolygó pillantással. Egy fekete bőrdzsekit viselt, sötét farmerrel, barna bakanccsal. Ahogy rám nézett a fejét egy kicsit oldalra döntötte, és mosolyogva figyelt, mintha jót mulatna rajtam."

Itt pedig a banda többi tagja:

"- És ti hogy találkoztatok? - kérdeztem Patrickre, Keithre, meg Kyle-ra pillantva.

- Én éppen egy irtó béna bandában zenéltem, és mikor fellépni voltunk, láttam Keith-t, ahogy zúzott a színpadon. Nagyon állat volt. Kiütötte az egyik hangszórót, meg a tömegbe ugrált és a fogával gitározott, meg ilyenek. És akkor mondom ott magamban, a sötétben, a színpad előtt állva, hogy "öregem, az a csávó ott a te leendő legjobb haverod". És így is lett. - mesélte Patrick.

- Ilyeneket nálunk nem fogsz csinálni - jelentette be Lena és spárgával fenyegetőn Keithre mutatva. A fiú feltette a kezeit és könyörgő pillantással meredt a lányra.

- Ha nem, azt is meg kell ennem? - nyelt egy nagyot fancsali képpel.

- Meg hát.

- És akkor, a végén odamentél hozzá és összebarátkoztatok? - kérdeztem álmodozva.

- Fenét! Részegen odajött hozzám, tiszta izzadt volt, pedig én koncerteztem, aztán bejelentette, hogy "én vagyok a legjobb haverod, értve, kiscsávó?!" és azzal lefejelt - mondta Keith.

- Lefejelt? - kérdezte szinte mindenki az asztalnál.

- Na ná. Az igazi spanoknak így köszön az ember. Csak hát, nem kellett volna annyit inni.

- Jah, talán nem lett volna agyrázkódásom.

- És ezek után még barátok lettetek? - hitetlenkedett Lena.

- Már akkor a spanom volt - vigyorgott Keith.

- És hogy jön a képbe Kyle? - kérdezte Lena.

- Uuuuh - nyögött fel egyszerre a három fiú.

- Annak fájdalmas története van - mondta Keith.

- Ennél jobban? - rökönyödtem meg.

- Hát ez semmi se - vigyorgott Patrick.

- Hallanátok a vidrás történetet, attól falra másznátok - bizonygatta Keith.

- Vidra? Itt nem is élnek vidrák...

- Nem. Éppen ez a lényeg. De nekünk volt egy - vigyorogtak a fiúk.

- Öregem, azóta tudjuk, hogy miért nem tartják a vidrát háziállatként. És hogy ránk miért nem bíztak soha állatot.

- És hogy milyen hangosan csipognak... - mondta Keith, a többiek pedig bólogattak.

- Wow. Ezek szerint ti együtt is éltek? - kérdezte Lena.

- Ja. Mikor Kyle kijárta a sulit mindenhol lakótársakat keresett, hogy ne kelljen otthon laknia, mi pedig megsajnáltuk, mikor nem talált, így hát összecuccoltunk. Egy egyszobás házat bérelnek nekünk a szüleink. Vagyis, csak nekem, meg Patricknek. Én annyit zúztam otthon, hogy örültek is, mikor eljöttem. Patrick meg beadta, hogy művészeti sulira akar menni, hogy színész lehessen, csak azért, hogy ideköltözhessen, a városnak ennek a részére.

- Keith, én járok is, abba a suliba - jelentette be Patrick halál nyugodtan.

- Igen? Miért nem mondtad? - vágott értetlen képet a fiú.

- Nem hittem, hogy mondani kell! Voltak nálam próbálni a többiek jelenetet, én is szoktam leckét csinálni...

- Jah, én mindig azt hittem, hogy rejtvényt fejtesz.

- Tankönyvből?

- Gondoltam, szolidaritásból egy tankönyv mögé teszed, hogy nekem ne legyen rossz. Különben is, hány éves vagy te? Nem kellett volna már kijárnod a sulit?

- 18 leszek, még bőven suliba járok. Te nagyon kész vagy, öregem!

- Látjátok, ezekkel lakom - motyogta fáradtan Kyle.

- Aha, panaszkodj csak. Te immúnis vagy a saját zoknid szagára, de én érzem! - háborodott fel Keith."

Kicsit félek, hogy nem jól írok, ha nem narrátorként, hanem szereplőként kell írnom. Vélemény? 0.0