Mit gondoltok a bevezetőkről a könyvek elején?

Én legtöbbször az általad epilógusnak (tévesen) nevezett előszóval találkoztam. Igazából ez az előszó lényege: a szerző elmondhatja, hogyan és miért keletkezett a mű. Az epilógus a történet továbbvezetése "mi lesz az eddig tárgyaltak következménye a jövőben". Utószóban, persze, lehet értekezni a könyvről, de azt általában meghagyják a fordítónak vagy egy irodalmárnak. Az a ritkább, hogy a szerző ott szólal meg. (King, azt hiszem, utószómániás.)

Viszont te kevered az előszót és a prológust, illetve az utószót és az epilógust. Utóbbiak a történet részei. A prológus adhat egy történeti bevezetőt, a világ hangulati megalapozása, "mi történt sok-sok évvel ezelőtt", vagy összefoglalhatja az egész cselekményt (lásd Shakespeare, akinél ténylegesen, karakterként meg is szólal a prológ). Az epilógust már mondtam, az a lezárás, "mi történt utána". Az elő- és utószó viszont tágabb, itt a szerző (vagy a fordító) szokott megszólalni, nem a narrátor. Éppen ezért az elő- és utószavakat a többség igen okosan átlapozza (kit érdekel?), én kényszeresen elolvasom. Sokat meg lehet tudni belőlük.

A prológus és az epilógus más kérdés, azokat nem illik átugrani, hiszen történeti elemek. Valóban, amolyan nulladik és utolsó utáni fejezetek. Hmm... én igazából egyik formáját sem szeretem a prológusoknak. Talán az a legkevésbé zavaró, ahol történeti bevezető van, és nem jelenik meg a főhős, hogy akkor most csak neked, tök lazán, elmondom, hogy ki is vagyok én, meg nem tudtam, hogy ez lesz, de ha tudom, sosem kerültem volna ilyen helyzetbe... na jó, ha ennyire érdekel, elmondom, hogy is kezdődött. Egyszer jó, kétszer jó, harmadszor elmegy, sokadjára irritál. (Ettől még a legerősebb kezdések egyike és gyorsan megragadja a figyelmet. Plusz egyszerű.) Ha egy későbbi cselekményrészletet mesél el, az meg sima reklámfogás, és nem sokkal több, mint ezt a forma, csak a szerző jobban tud írni és érti, mitől működik az írástechnika. Ellenben a sehová sem kapcsolódó legendák, világleírások és hasonlók egy idő után ugyanúgy borzasztóak (mostanában már nem is várom, hogy a prológus bármihez is kapcsolódjon, elolvasom, mint egy önálló novellát és megállapítom, hogy a szerző nem novellista, jobb lenne, ha nem erőltetné).

Én sosem lapoznám át a prológust, de ismerek olyan embert, aki simán megtette, mikor egyszerre olvastunk egy könyvet, aminek prológusa volt.

A Cassandra Clare könyvekben lévő megoldás a kedvencem. Nem tudom ismered-e. Az ő könyveiben a prológus (bár nem mindegyik könyvében van) nem a megszokott főszereplő szemszögéből mesél, hanem egy másik karakterről szól, akinek a fejébe normális esetben nem látnánk bele, vagy legfeljebb nagyon ritkán. A cselekmény általában egy olyan jelenet, ami vagy a regény kezdete előtt játszódik, vagy párhuzamosan történik azzal, amit a főszereplő él át az első fejezetek során. Aztán majd később kiderül, hogy mi szerepe is volt ennek a prológusnak. Pl. valamikor megjelenik a regényben egy olyan szereplő, akiről a prológusban olvashattunk, vagy egy ponton, ha fel tudjuk idézni a prológusban történeteket, egy lépéssel a főszereplő előtt járhatunk, mert többet tudunk majd, mint ő. :D Szerintem haláli jó az ilyen. Viszont olyan prológussal is találkoztam már, ami egy látszólag jelentéktelen jelenetet mesélt el a karakterek távoli múltjából. A jelentéktelent úgy értem, hogy a történet szempontjából jelentéktelen, de mégis aranyos volt, és igenis fontosnak éreztem, mert ez már a könyvsorozat 3. részének elején volt, és addigra megszerettem annyira a szereplőket, hogy többet akarjak megtudni róluk. Meg valamennyire a személyiségüket is jobban megértettem ezáltal.

Tehát röviden: én nagyon is szeretem a prológusokat, ha elgondolkodtató a tartalmuk, és később, a regény olvasása közben rácsaphatok majd a homolokomra, hogy "úúú tudom már, ez volt a prológusban!" :D Viszont azt nem szeretem, mikor csak a világot vagy a főszereplőt akarja bemutatni a prológus. Ilyenkor simán annyit mondanék: Mutasd, ne mondd. Hadd fedezzem fel én a világot meg a szereplőket a regény történésein keresztül. :)