Érdemes folytatnom az írást? Lent részlet.

– Nem kell eljönnöd, én is csak anyámék miatt ugrok be egy-két órára – győzködtem ezredjére is, azonban ő hajthatatlan volt.

Én pedig lassan idegroncs lettem, hiszen azt hogyan fogom majd megmagyarázni neki, hogy mit keres ott Neymar? Valahogy nem jött a számra az elmúlt hétben, hogy elmondjam neki: ő is jön, sőt ő édesanyám kitüntetett vendége, hiszen annyira édes fiú! Gyanítottam, hogy ezt Ramos gyomra nehezen vette volna be. Hát, még azt, hogy kedvenc focistája e héten már harmadjára hívott fel, hogy… beszélgessünk. Vagy valami ilyesmi. Meg menjünk vacsorázni, és ott beszélgessünk. De nekem sajnos nem volt kedvem vele eszmét cserélni semmiről. Egyelőre vele kapcsolatban is jól megvoltam a tagadásos módszerrel, hiszen a Négyes ide vagy oda, akkor is Neymarral töltöttem az elmúlt két évet, és most ha rá gondoltam rögtön éreztem a mellkasomban azt a fura, tátongó kis fájdalmat. És én ezt nem akartam.

– Miért nem kéne? – nézett rám firtatóan Ramos, miközben közelebb lépett hozzám, s kitartóan kutakodó pillantásával próbált rábírni az igazságra. Ez meglehetősen frusztráló volt, lévén, hogy az ágy szélén térdeltem, így nagyjából egy magasságba esett a tekintetünk.

– Unalmas lesz, csak egy rakat… – Még közelebb húzódott hozzám. Éreztem a bőrömön a lélegzetét, s parfümje illata valóságos felhőbe burkolva csalogatott. Elakadt a szavam, ahogyan megéreztem simogató ujjait vállam szabad bőrét érinteni. Egész héten nem voltunk egyszer sem ilyen közel egymáshoz; mindketten visszafogtuk magunkat, s lassan az lett a megszokott.

– Egy rakat micsoda? – kérdezte. – Mit akartál mondani? – évődött, s eltűntetve a közöttünk maradt már amúgy is aprócska távolságot, szinte a számba suttogta a szavakat. Kirázott a hideg, libabőrös lettem, mire somolyogva simított végig a karomon.

– Szóval, akkor te vezetsz. Ezt megdumáltuk – lépett el végül előlem, hogy újra a szekrényhez lépjen, és folytassa az öltözködést, én pedig kis híján leszédültem az ágy széléről. Láthatólag jól mulatott zavart arckifejezésemen, mert a következő percben újra felém fordult, és ismét elővette azt az előbbi félig évődő, félig élcelődő hangját.