Kinek miért tetszett az Éhezők viadala?
Véleményem szerint elég görbe tükröt mutat az emberi természetről, és hogy milyen szinten képes manipulálni a vezetés az embereket. Nagyon jól (habár nyilván eltúlozva) bemutatja a társadalmi rétegek közti különbségeket is, ugye ott vannak a gazdag Capitoliumiak, és a munkásnép, akiken jól szórakoznak, habár kicsit erős hasonlat a viadal, de ez ugyebár megtörtént évszázadokkal ezelőtt Rómában, és simán el lehetne képzelni ezeket az arénákat is, ha abban az időben meglett volna ez a technikai fejlettség. Szerintem semmi nincs benne, ami az emberi természettől kirívóan elütne, mert mindig is lesznek emberek, akik képesek ilyenre.
Nézzük csak Snow elnököt, nemrégiben láttam egy összehasonlítást, Donald Trumpot azonosították vele, és ha belegondolunk..Nem is jár olyan messze, nem igaz?
Ellenben ha "gyerek szemmel" nézem, ugyanis ezt még most is nyugodt szívvel mondhatom, hát még 2-3-4 évvel ezelőtt, amikor a trilógiát olvastam, és egy kicsit maradok azon a vonalon, amit egy könyvszerető embernek adhat a történet, akkor az fogott meg benne, hogy nagyon eltért azoktól a történetektől, amiket előtte olvastam, általában a fantasy könyveket preferálom, ez azoknál lényegesen komolyabb olvasmány volt, sokkal reálisabb történésekkel, habár az irodalomban mindig is megkérdőjelezhető volt a főhősök már-már természetfeletti túlélési képessége, de itt tényleg nem az volt, hogy jaj, ez a szereplő most biztosan kedvenc, akkor őt semmiképpen nem öljük meg, ellenben pont ez volt az, ami miatt úgy gondolom, hogy Suzanne Collins, Veronica Roth-tal egyetemben kiválóan ért a könyvíráshoz, ugyanis mindkettőjüknél az volt a benyomásom, hogy a végére már túl sokat akartak, és ennek érdekében mindent elkövettek, na, mindkét trilógiából az utolsó rész végére lett elegem, mert túl sok ember, vagy túl jelentősek haltak meg. Azt, hogy szükségszerű volt-e, nem vitatom, mert biztosan illett oda, de akkor sem feltétlenül értek egyet ezekkel.
Katniss bátorsága átlagos lánykènt feláldozta volna magát a húgáèrt.
Peeta taktikussága, katniss èrdekeit helyezte maga elè, feláldozta volna magát katnissèrt.
Haymitch vicces karaktere is nagyon tetszett
Johanna független szabadsága, effie örökös pozitivitása
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!