Mit gondoltok a könyvem első fejezetéről?

RÓMA ÉKKÖVE

London, Anglia a két világháború között

Claudia a napsütés ellenére még percekig élvezte álmát, mely az ókori Róma titokzatos birodalmába vezette el és megannyi izgalmat, titkot rejtegetett minden elhagyatott utcasarok mögött. Épp egy daliás külföldi kelmekereskedő öccsével társalgott a Forum egy árnyékos kőpadján, mikor szobájába tévedt egy rakoncátlan fénysugár. Lassan kinyitotta ragyogó, smaragdzöld szemeit. Szíve visszavágyott a meghitt álomba. Ekkor még nem sejtette, de hogyan is sejthette volna, hogy aznap kezdődik el élete legnagyobb kalandja, ami talán gyökerestül megváltoztatja addigi mindennapjait. És ez a kaland talán nagyon is hasonlít majd ahhoz, mint amit megálmodott.

Claudia egy gazdag angol üzletember fiának jegyeseként, bár egyszerű családból jött, gyakran megfordult estélyeken, bálokon. Ilyenkor hétköznapi öltözékét gyönyörű estélyikre cserélte. Ruhái stílusának leginkább az ókori római viseletek szolgáltak alapul, mivel ez a kultúra mindig is a szíve egy darabját képezte. Gyakran megesett, hogy hosszú órákon át ült erkélyén és a gondolattal játszadozott, hogy ő ebben a lenyűgöző korban él. Megjelenése és elragadó személyisége, amire édesanyja nagyon büszke volt, gyakran magára vonta a jelenlévők tekintetét. Kíváncsisága és a történelem iránti határtalan érdeklődése lenyűgözte jövendőbeli családját és azok ismerősi körét. Mindig vidám, mosolygós és közvetlen természetének köszönhetően azonnal elfogadták a felsőbb körökben középosztálybeli származása ellenére is.

Henry szülei, akik lányuknak tekintették, szokásukhoz híven ebédre hívták a város előkelő negyedében lévő házukba. Claudia korábban indult, mivel az út szerelme otthonába a kerület legnagyobb és legforgalmasabb piacán vezetett keresztül. Henry kocsit küldött érte, de udvariasan visszautasította, mivel ha csak ideje engedte, gyalog járta a várost. Nem érezte szükségét, hogy előkelő autókkal hozzák-vigyék. Ezúttal édesanyja is vele tartott, de a nagykövetség ötemeletes épülete előtt elváltak útjaik, mivel neki a hivatalbana volt elintéznivalója.

- Vigyázz az úton, lányom!

- Persze, anyám.

Édesanyja szorosan átölelte, mintha örök időkre búcsúzna tőle. Valamiért úgy érezte hogy egyetlen gyermekét a sors hamarosan nagyon távolra sodorja tőle.

- Anyám, baj van? – kérdezte Claudia aggódó tekintettel. Megérezte, hogy valami nincs rendben.

- Nincs semmi, életem. Menj, mert még elkésel. – viszont bármennyire is próbálta, az asszony nem tudott megszabadulni ettől az érzéstől, ami már reggel óta gyötörte.

Claudiának akárhányszor e tér felé akadt dolga, mindig megállt gyönyörködni a különféle ékszerekben, ruhákban, virágokban, amik szinte ellepték az piaci asztalokat. Az árusok már ismerték, hiszen mondhatni naponta megfordult itt. Nem egyszer tért már haza egy mutatós fülbevalóval vagy illatozó virágcsokorral a kezében, amivel anyjának minden egyes alkalommal örömet szerzett. Ezúttal nem tervezett venni semmit, mert a hűvös idő kissé kedvét szegte.

Egy fa alatt kuporgó őszhajú hölgy mintha csak Claudiát várná, azon nyomban felállt, mkor a lány elsétált előtte. Vállaira egy nagy, kockás takarót terített, hogy amennyire lehet, megvédje őt a csípős őszi időjárástól. Homlokát mély ráncok borították, de arca mégis jóságtól sugárzott. Claudia végigpillantott a szegényes néni portékáján, és egy égszínkék zafírnyakéken akadt meg a szeme.

- Ez gyönyörű!

-Ugye, hogy az?

Claudia némán bólintott.

- Nemcsak hogy gyönyörű, de varázsereje is van, ugyanis egészen az ókori Római Birodalom egyik tehetséges kézművese készítette. – dicsekedett az asszony.

- „Az lehetetlen – gondolta magában a lány -, biztos csak így akarja meggyőzni az

embereket, hogy vegyék meg a portékáját.”

Bár nem vallotta be magának, de igenis kíváncsivá tették az elhangzott szavak. Úgy döntött hogy megveszi a nyakéket, mert valójában nagyon is tetszett neki. Ismerős is volt neki, de nem tudott rájönni hol láthatta korábban.

- Megvenném, ha lehet.

- Nem, nem – felelte Hillary, miközben Claudia felé nyújtotta az ékszert -, ez téged illet meg már évszázadok óta.

- Hogyhogy az enyém?

- Mit is mondott az úrnő...? – Hillary hangosan töprengett valamin, de csak ő tudta, hogy min. Nem válaszolt, mintha meg sem hallotta volna a kérdést.

- Milyen úrnő? – kérdezte Claudia, de erre sem kapott választ.

Pár másodperc múlva az idős asszony felpillantot, és a következőket mondta:

- A nyakék a családod régi öröksége, halála előtt anyád megkért, hogy keresselek

meg, és adjam oda neked. Ha jól tudom van egy Hold alakú anyajegy a válladon, ami igazolja valódi kilétedet.

Claudia döbbent arckifejezéssel, de szó nélkül letolta selyemruhája ujját, és megmutatta az anyajegyét.

- De az én anyám nem halt meg! – tiltakozott.

- De igen, az igazi édesanyád eltávozott közülünk. Ne aggódj, hamarosan mindent megértesz. Most menj.

Claudia arca elárulta, hogy egyáltalán nem érti, miért mondják ezt neki, de úgy érezte jobb, ha nem kérdez többet, mert sejtette hogy választ úgysem kapna.

Claudia engedelmeskedett a titokzatos néninek, mert valamiféle megmagyarázhatatlan kötődést érzett iránta. Megfordult, de még hármat sem lépett anélkül, hogy ismét meg ne hallotta volna háta mögött az öregasszony hangját.

- Várj, gyermekem! Egy fontos dolog majdnem kiment a vén fejemből: miután a nyakadba teszed a zafírt, keress fel egy bizonyos Hilaria asszonyt. Ő majd mindenben segít és

válaszol a kérdéseidre.

Claudia szólásra nyitotta kecses ajkait, hogy megkérdezze, mégis ki ez a Hilaria, és egyáltalán hol keresse, de mikor hátrafordult, az asszonynak már nyomát se látta.

- „Különös...” – gondolta.

Egészen vőlegénye otthonáig töprengett a pár perce történteken, de sehogy sem tudott rájuk logikus magyarázatot találni. Nem az lenne az igazi anyja, akit eddig annak hitt, és mégis honnan tudhatott az öregasszony az anyajegyéről.

A komornyik nyitott neki ajtót, majd elment jelenteni érkezését. Henry a dolgozószobájában lévő tölgyfaasztal mögött ült, és fontos szerződéseket tanulmányozott édesapjával. Claudia úgy döntött, hogy amíg vár, felpróbálja az új nyakláncát a szalon falán függő hatalamas tükör előtt. A nyakába tette a bámulatos ékszert, de egy pillantig sem csodálhatta, mert egy hatalmas, nyüzsgő téren találta magát. Körülötte emberek jöttek-mentek. Egyesek kosarakat cipeltek, mások hangosan vitatkoztak.