Kezdőoldal » Tini párkapcsolatok » Egyéb kérdések » Szakítás után fél évvel,...

Figyelem! A Tini párkapcsolatok kategória kérdései 16 éven felüli látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 16 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Szakítás után fél évvel, talán reményre találtam volna?

Figyelt kérdés

Sziasztok! Barátnőm már egy fél éve, hogy szakított velem, melynek okait még mai napig nem tudom megérteni, hova tenni (mivel azt mondta, hogy már nem szerelmes). A kapcsolat összesen 3 hónapig tartott. Viszonylag gyorsan indult, 2 hét után már így kijelentettük, hogy együtt vagyunk. Távkapcsolatról van szó, nem is találkoztunk még akkor csak, videóchatben láttuk egymást, akkor mindketten szerelmesek voltunk egymásba. Sajnos szülői korlátozások miatt először csak 3, majd 2, valahol már hetente talákozhattunk, tavaszi szünetben 2 naponta is, utóbbi idószakban került sor a szex-re is. Mivel ő volt az első barátnőm is, így teljesen tapasztalatlan voltam így lányok terén, nem tudtam mi számít normálisnak, átlagosnak és mi nem, például, hogy az első randinkunk ő kezdeményezte a csókolózást, ezen eléggé meglepdőtem, de nem akartam semmin se ellenkezni, nehogy megbántsam (ekkor ismertük egymást már 3 hete). Elmondása szerint ő ilyen, szereti a kezébe venni az irányítást, ha lehet így mondani, de nem büszke erre a tulajdonságára. Visszatérve a szexre, ott is rendesen meglepett, amikor kicsivel egy hónap után felmentünk a lakására és amint a szobájába értünk, szinte egyből "nekem esett" (orálisan), viszont ott megkérdezte, hogy nem gyors-e a tempó, én pedig megnyugtattam, hogy nem, nem az, nincs semmi baj. Boldogan voltunk együtt egészen Májusig, amikor az egyik este Messengeren beszélgettünk nagyon szomorúnak tűnt, ezért megkérdeztem tőle mi a baj, majd szakított velem egy óra alatt, azzal az ürüggyel, hogy már nem szerelmes belém, ami véleményem szerint lehetetlen lenne, szerintem valami külső hatás érhette ezzel kapcsolatban. Valamiért szinte minden kapcsolatot megszakított velem, mondta, hogy ne keressük egymást, Facebookon is letiltott.. Na de, most jön az érdekes fordulat. Instagramon csak simán kivette a követésemet és ő is kikövettett engem, viszont nem tiltott le, tehát bármikor írhattam volna neki (ezt csak pár hete vettem észre). Egy héttel ezelőtt viszont kaptam egy értesítést az instagramról, hogy kedvelte a legutóbbi képemet, ami akkor már bőven két hetes volt. Mivel nem követett engem, nyílván rám kereshetett, eszerint hiányoznék neki? Gondolkoztam rajta, hogy itt ráírjak, de minden barátom azt tanácsolta, hogy ne írjak rá, ha ő akar valamit majd ír, ha én írnék rá, lehet hogy csak kihasználna. Nektek mi a véleményetek erről?


(Én 18 éves fiú vagyok, ő pedig 17 éves lány)



2021. nov. 10. 21:16
1 2
 1/11 anonim ***** válasza:
30%
Leírtuk tegnap is! A Távkapcsolat nem kapcsolat! Lapátra tettek, akkor ez ilyen. Mást is dobtak már ki. Talált nálad egy sokkal jobb pasit, akivel boldog. Ez az opció neked is ott van. 3 Hónap raadasul 3 Hónap alatt taliztatok 2x nem nevezheto ez kapcsolatnak sztem... legközelebb tartozkodj atavkapcsolatoktol, értem én, hogy menő a baartnő, de ink a közelsegből, régiódbol ismerkedj. Lépj tovább ne sirankozz a multon. ne foglalkozz vele, hogy miért. igy alakult, kész, az idot nem tudod visszaforgatni. Ha igy folytatod , meg is erdemled, hogy mindig kidobnak, mint egy kopott rézkilincset! Sose sirankozz a múlton, Épitsd a jövőt, csajozgass! Kistöki!
2021. nov. 10. 21:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/11 A kérdező kommentje:

#1-es


Lehet, nem voltam egyértelemű, de nem 3 hónap alatt találkoztunk 2-szer, 3 hónap alatt legalább 15-ször találoztunk.

2021. nov. 10. 21:25
 3/11 anonim ***** válasza:
0%
Mindegy akk is tavkapcsolat. Amugy felejtsd el vegre a csajt ne irogass neki, nezz mas scajt magadnak!
2021. nov. 10. 21:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/11 anonim ***** válasza:
100%
Én azért felkeresném, és egy őszinte! valós magyarázatot elvarnék. Az a minimum. Bár manapság sajnos sok embernek elég lagymatag gerince van...
2021. nov. 10. 21:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/11 anonim ***** válasza:

Megpróbálhatod, hogy Írsz Neki!

Hallgas a szívedre!

2021. nov. 10. 21:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/11 A kérdező kommentje:

#4-es


Igen, ez egy nagyon jó ötlet, csak idáig örlődtem magamban, és kerestem a lehetséges okokat, még a szüleit is megkérdeztem, de nekik is ugyanazt mondta csak.

2021. nov. 10. 21:36
 7/11 A kérdező kommentje:

5-ös


Ez tetszik! :)

Bárcsak mindig hallgathatna a szívére az ember és még igaza is lenne..

2021. nov. 10. 21:41
 8/11 anonim ***** válasza:

5-ös vagyok! 😊

Az jó lenne igen!

Kérdező 7-re válaszolva!

2021. nov. 10. 21:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/11 A kérdező kommentje:

8-as

Igen, tök jó lenne!

Időközben tényleg elgondolkodtam, hogy írok neki, csak nem tudom miket kéne írnom neki, nem akarok túl sokat, vagy keveset írni, de attól is félek, hogy el se olvassa és letilt, vagy nem tudom. De mit veszthetek ugyan?

2021. nov. 10. 21:51
 10/11 anonim ***** válasza:
Az a baj hogy ha keresni akarna keresne, itt nyilván te keresés őt , nem jó dolog ha csak te futsz utána , ha ő le se sz*r
2021. nov. 10. 21:56
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!