A tinik miért akarnak vagy lesznek öngyilkosok egy szakítás miatt? (azért teszem fel a kérdést, mert mindig is érdekelt)

Egy szakítás mindenképpen fájdalmas, de kamaszként még nincs tisztában az ember az értékeivel, másokra van utalva ebből a szempontból, a visszajelzésekre támaszkodik. Ha a számára legkedvesebb ember utasítja el, akinek a legfontosabb a véleménye, az nem csak azt jelenti neki, hogy a másik azt érzi, számára nem ő az igazi, hanem hogy ő önmagában egy senki. Még azzal együtt is, hogy annyira szerelmes volt, nem elegendő, amit ad, sőt, esetleg kifejezetten rossz ember. Szóval nem csak a kapcsolatot érzi minősítve a szakítástól, hanem az egész lényét, és ezek után úgy gondolja, talán nincs is létjogosultsága.

Egyébként is nehéz elveszíteni valakit, a gyász minden helyzetben nehéz, egy párkapcsolatban pedig mindkét félnek van felelőssége. Az érzés, hogy valamit elszúrt, és emiatt elveszítette a szerelmét, az csupa önváddal jár, és így önagresszióhoz vezet.

Később, ha megtanuljuk magunkról, hogy vannak hibáink, de legalább ugyanannyi szerethető tulajdonságunk, már nem okoz akkora törést, ha véget ér egy kapcsolat. Megfelelő önreflexióval pedig sikerülhet eljutni odáig, hogy tartós kapcsolataink legyenek, mert szembenézünk a gyengeségeinkkel és teszünk ellenük.