16 éve egyedül élek,úgy értem nincs párkapcsolatom. Pedig nagyon szeretnék,de nem találok. Emiatt lelkibeteg vagyok,es 48 évesen úgy érzem a korom miatt nem sikerűl. Mert kűlsőm elég jó? Akkor mi lehet aaz oka? Veletek is van ilyen helyzet?

Van egy rokonom aki ilyen

Kutyája van de amúgy bolond, senki nem tudja elviselni

1-es: Ő is írta, hogy fiatalon volt kapcsolata. Az elmúlt 16 évben nincs.

Egyébként nem kell feladni, még nálánál idősebbek is találnak. Viszont valószínűleg válogatós, ami egy bizonyos szintig jó, mert nem szabad válogatás nélkül akárkivel összeállni, mert akkor még boldogtalanabb lehet.

Én is negyvenes vagyok. Van egy-két barátom, akikkel tudok beszélgetni a dolgaimról. Egy férfival jó barátságom (és párkapcsolatom) van, de néha szakítunk, aztán mindig összejövünk, mert szeretjük egymást (ő időnként eltávolodik).

Ennek ellenére én is magányosnak érzem magam, mert a párom 70 feletti, félek, hogy 10-20 éven belül elmegy, gyerekem nincs, az apám is hetvenes.

Én nemcsak a magány érzetétől tartok, hanem gyakorlati félelmeim is vannak. Pl. komolyabb betegség esetén nincs, aki segítsen. Még egy egyszerűbb sérülés vagy betegség esetén is nehézségek vannak. Amíg önellátó az ember, addig nincs gond, de egy baleset is elég hozzá, hogy időlegesen másra szoruljon az ember. Ráadásul, ha idősen az ember elszegényedik, nem segít neki senki, lehet még hajléktalan is belőle. Családban élő ember ritkábban kerül az utcára.

Legjobban attól tartok, hogy esetleg demens leszek, és ezzel bűnözők visszaélnek és kiforgatnak a vagyonomból.

Elnézést, hogy egy ekkora parahalmazt írtam ide. Tisztában vagyok, hogy ezt a klimax is csinálja, a hormonális változás előhozhat ilyen dolgokat.