Kezdőoldal » Egészség » Mentális egészség » Depressziós fázisban hagyjam...

Depressziós fázisban hagyjam inkább egyedül?

Figyelt kérdés
Alakuló párkapcsolatom van, és a partnerem elég súlyos depresszióval küzd már egy jó ideje (pszichológushoz, pszichiáterhez is jár). Amióta ismerjük egymást, már többször volt pár rosszabb napja, de a mostani más. Az történt, hogy mikor az első együttlétünkre került volna a sor, a srác nem került menetkész állapotba. Később mondta, hogy már aznap reggel rosszul ébredt.aznap még beszéltünk, de utána elindult a lejtőn, a depressziója súlyosbodott (nem tudom mennyi köze van ennek az említett sikertelenséghez). Azóta nincs jól, bezárkózott, egyedül akar lenni, az uzeneteimre is csak annyit válaszol hogy nagyon rossz passzban van. Mivel többszöri üzenetemre, hogy nem akarja-e kidumálni, elutasító választ kaptam,így megkérdeztem H elmondaná-e ha be akarná velem ezt fejezni, azt mondta persze, nincs velem baja, hanem a világgal, magával. Mondtam neki hogy akkor kap időt, én nem írkálok neki (tudom, H a depressziósok sokszor izolálják magukat rossz fázisban), ha jobban van és úgy érzi, inkább ő jelentkezzen. Ennek már 5 napja.ok, tudom, hogy depressziós, de eddig alig volt olyan nap H ne beszéltünk volna, még akkor is jelentkezett, ha rosszabb napja volt, szívesen kibeszélte. Most semmi...szerintetek mit tegyek?

2021. nov. 26. 09:37
 1/2 anonim ***** válasza:

Nem tudom, mit érezhet ilyenkor egy depressziós, valamint tudatosan nem is alakítottam ki soha párkapcsolatot, csak ilyen hirtelen szerelemből, így azt sem tudom te mit érzel iránta. De én megírtam volna neki, hogy elfogadom úgy ahogy van és hogy nálam mindig van új esély és hogy szeretném, ha keresne, mert nekem is szükségem van rá.

Aztán ha nála ez hetekig eltart, nem tudom van e értelme tovább folytatni a vele való viszonyodat. Hisz ha 5 napja nem írt semmit, hallod, ennyi erőből már 5 napja bele ugorhatott a Dunába és te nem is tudsz róla. Oké, hogy depressziós, de családban élő depressziósok is vannak. Nem csinálhatja az elbújást örökké.

2021. nov. 26. 09:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/2 anonim ***** válasza:
91%
Lehet, az egész depresszó azért van, mert impotens. Ezen kellene átlendíteni, először nem természetes módon kielégíteni, mondd, hogy megjött a mensesed, úgysem lehettek együtt, és úgy elégítsed ki, akkor majd egy ideig talán így lesztek együtt, majd egyszer csak le fogja vetni a gátlásait.
2021. nov. 27. 17:39
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!