Normális, ha 17 évesen még nem volt barátom?

Még nem is csókolóztam.. Nem azért, mert csúnya lennék, vagy esetleg idióta hisztis (100%-osan ellenkezőleg), hanem azért, mert szimplán nem találkoztam olyannal, akivel szívesen kerültem volna szexuálisan közelebb.

Sok fiúval találkozgattam/randizgattam, de soha sem volt semmi. Most meg mindenkinek azt mesélik hányszor voltam fent náluk, etc.

Most lenne egy fiú, akivel végre 1-ről a 2-re juthatnék, de félek, mert azt hazudtam neki, hogy volt már pár barátom, bár azt elmondtam neki hogy szűz vagyok (vicces formában, nevetett is, de nem tudtam leszűrni a reakciójából azt, hogy mit gondol róla). Akivel csak beszél, mind elmondja, hogy mindenkit visszautasítok.

Erre mondott valamit, amin kicsit (igazából eléggé) lehűltem: "Ugye tudod, hogy nem az igazit kell keresni? ;) )

Erre nem tudtam mit válaszolni..

Tudom, hogy 17 évesen nem kéne, hogy várjak valakire, aki számomra tökéletes..

És nem a külső számít, nagyon is nem. Akivel még anno összejöhettem volna kissé csúnyácska volt és mindenki kérdezte miért pont ő? Szerettem a személyiségét. Az más kérdés, hogy végül hogy alakultak a dolgok..

A családom (már amennyire nevezhetem így) helyzete sem túl rózsás már hosszú évek óta. Nem azt mondom, hogy hamar fel kellett, hogy nőjjek, mert még gyerek vagyok csak azt, hogy a kortársaimnál érettebb kellett, hogy legyek bizonyos dolgokban. Erről a témáról senkinek sem beszélek, mert nem érinti őket. Még a barátaimnak sem.

Nem is akarom elpanaszolni nekik.

Csak azt szeretném, ha végre valaki megértene, vagy legalább elfogadna. Elfogadna, és ott lenne mellettem..

Nem értem, velem van a gond, hogy ennyire félek?