Miért kerülök mindig ilyen reménytelen helyzetbe? 18/L

Elsőéves egyetemista vagyok, a lényeg, hogy régen súlyos depresszióval, evészavarokkal (anorexia, bulémia, falásrohamok) küzdöttem. Egész életemben úgy éreztem soha nem fogok megfelelni senkinek, nem vagyok túl szép, alulról surolom el az átlagos kinézetet, és én magam is inkább a belső iránt érdeklődöm egy másik személyben. Nem sokszor voltam szerelmes, de észrevettem, hogy először mindig meg kell ismernem az illetőt, barátok vagyunk, majd fokozatosan kezdem észrevenni, hogy milyen remek tulajdonságai vannak, intelligens, humoros, talpraesett, udvarias, majd azt is, hogy azért szép a mosolya, meg jól áll a haja, stb. Eddig mindig a legjobb barátaim közül kerültek elő a kiszemeltek, és ezek közül két jelentős szerelmet tudok megemlíteni.

Az első az 10.-ben kezdődött, és akkoriban kezdtem el fogyókurázni, változtatni a külsőmön, mg a belsőmet is alakítani kezdtem hátha a fiú észrevesz engem. Több mint 20 kg-t fogytam, úgy véltem egészséges étkezés által, de kiderült, hogy anorexiám van. Akkor voltam a csúcson kinézetileg amúgy, vékony voltam és bár kicsit sápadtnak meg gyengének tűntem, mindig magabiztos próbáltam lenni, mosolyogni, aktív lenni akkor is, ha az izmaim már lassan mondták fel a szolgálatot, hátha felfigyel rám, ekkor már átlagosnak voltam mondhatóm időnként talán felülről suroltam az átlagos mércét. Rengeteget tanultam, hogy műveltnek lásson, érdeklődtem a filmek iránt, meg a zene iránt, mivel ő ezeknek a megszállottja, tehát mindenből a lehető legmaximálisabb teljesítményt próbáltam nyújtani. Okosabb, humorosabb lettem, ahogy alakítottam saját magam, de ő, mint tipikus fiú bevallotta nekem, hogy a kicsit butuska, modell alkatú barátnőmért oda van. Ekkor jöttek a falásrohamaim, bulémia, hashajtózás, majd csak simán túlevés. Teljesen összetörtem, de azért még két évig epekedtem érte, nagyjából akkor zártam le a történetét, amikor eköltöztem egy másik városba az egyetem miatt. Ő nem volt a legjóképűbb fiú a világon, de csúnyának sem volt mondható, nem a lányok kedvence, de azért átlagon felül van, bár lehet csak én látom így.

Itt az egyetemen pedig összebarátkoztam egy sráccal, aki rettenetesen okos, érdeklődik a művészetek iránt, nyugodt, kedves, odafigyeló, humoros, mindig nagyon laza és szeret szórakozni, törődő és a fene egye meg, hogy jóképű, mert ugyanolyan intenzív érzéseim kezdenek lenni iránta, mint az első srác után, kétségkívül oda vagyok minden rossz viccéért, minden aranyos szaváért, minden intelligens mondatáért. De ő jóképű, én meg csúnya vagyok, és megint előjöttek a rossz szokásaim, alig eszem, három hét alatt fogyam 6-8 kg-t, jó mondjuk van (vagyis már csak volt) egy kis túlsúlyom, ma meg falásrohamom volt, és utáltam magam, amiért nem tudok éhezni, nem tudok szép lenni hozzá. Hogyan ne kerüljek tobbet ilyen rossz helyzetbe? Hogyan felejtsem el a mostani srácot, ha az előző elfeledése is évekbe telt?

Az elsőnek nem mondtam el soha az érzéseim, de mindenki tudott róluk, amolyan nagyon látszott, nyilt titok volt, ő is tisztában volt a dolgokkal. A mostaninak sem merem elmondani, mert tudom, hogy nem vagyok elég neki, és nem is leszek soha, mert ő jóképű, minden lány odavan érte, én meg hát enyhén szólva csúnya vagyok, még akkor is, ha intenzíven ápolom magam, és odafigyelek minden apró részletre, az arcom nem esztétikus, és ez ront az összképen. Mit tegyek?