Fáj, hogy látom! Szeretném nem szeretni de nem tudom! Mit tegyek? (Nem túl hosszú sztori)

Úgy fáj, hogy nem tudom mit tehetnék. Rég óta szenvedek a fájdalomtól! Valaki, akárki! Utolsó kétségbeesettségemben de jöttem! Számíthatok még a viszonzásra, vagy egy életen át szenvedni fogok miatta?

Egy általánosba jártunk, amikor megismertük egymást egy közös ismerősünk révén. Egy év van köztünk, ő 16 én 17 éves vagyok. Nagyon jóban voltunk, annyira hogy azt hitték, hogy együtt vagyunk. Eljött a ballagás és elkerültem a fővárosba. Volt fogadónap a gimiben és ő is eljött és ide akart jönni ő is. Fel is vették. Minden jól indult jól el voltunk újra.

Kb 1 éve próbálkoztam is nála. De akkor volt barátja. Elfogadtam és tiszteletben tartottam. 1-2 hónapig minden maradt úgy ahogy volt. Lebetegedtem 3 és fél hétig nem voltam suliban. Ahogy visszamentem kezdett távolságtartóbbá válni. Időről időre jobban és jobban. Szakítottak. Most nincs senkije. Nekem még mindig tetszik. De nem tudom most így mit tegyek, ha már így reagál arra is hogy ha összefutunk a folyosón: én köszöntem de ő egyszer sem pedig mindkét alkalommal hosszan nézett. Úgy fáj ez! Már kezdem azt hinni nem érdemes energiát fektetni bele, de egyszerűen szeretem és ez az érzés kegyetlen!:'(

Minden nap meghalok egy kicsit amikor látom:(

Nagyon ritkán amikor egyedül találkozunk a folyosón akkor köszön és kicsit mosolyog.Az a legnagyobb bajom, hogy így nem tudom hogy menjek oda hozzá. Arra is gondoltam, hogy megutált vmiért de én nem tettem semmi rosszat. Egyszer csak ilyen lett és most hogyan kezdeményezzek így nála ha rám se néz?

17/f

Köszönöm, ha segítesz! Hálás vagyok érte!