Kezdőoldal » Tini párkapcsolatok » Párkapcsolatok » Megcsalt a barátnőm, mit tegyek?

Figyelem! A Tini párkapcsolatok kategória kérdései 16 éven felüli látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 16 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Megcsalt a barátnőm, mit tegyek?

Figyelt kérdés

16 évesek vagyunk 5 hónapja vagyunk együtt, komoly kapcsolatot élünk. Szinte mindennap találkoztunk.

Július végén a barátnőm mondta nekem, hogy kimegy külföldre az apukájával, mivel már régóta tervezték, én nem örültem ennek, sőt, sírtam is ezért, mivel csak nyár legvégére ér vissza hogy nem láthatom 3 hetet. Hát augusztus másodikán kiment. Az első héten minden rendben volt, beszélgettünk egymással egész nap stb. Ha jól emlékszek augusztus 10-én nagyon furcsa lett, - mivelhogy mi tudjuk egymás facebook jelszavát - láttam, hogy megváltoztatta, Ő ezt Ő úgy indokolta, hogy kapásból rájössz, hogy bűzlik valami a háttérben. Sajnos nagyon is féltékeny vagyok mert szeretem, de próbáltam túlesni ezen a dolgon és reménykedtem, hogy semmi baj nincsen. 10-e után már a beszélgetéseinken is látszott, hogy valami nincs rendben. Sokkal lájtosabb párbeszédek voltak, mintha egy baráttal beszélgetnék. Aztán 13-ikán láttam, hogy megváltoztatta a profilját egy idegen csávóra, vagyis ez egy közös kép volt, merthogy egy közös képünk volt a profilja, rögtön rosszra sejtettem, bepánikoltam, megzavarodtam. Szerencsére a barátnőm fent volt és rögtön is írtam neki, hogy most ki ez a gyerek. Videóbeszélgetésben már látszott rajta, hogy valami nincs rendben, innen már sejtettem, hogy mi van. Aztán utána mondta, hogy aki kint van neki a profilján gyerek, párszor csókolóztak, még képet is láttam róluk, a csávó rakta ki. Sajnos nagyon érzékeny vagyok az ilyenre, rögtön össze is törtem. Aztán nagyon nagy nehezen mondtam neki, hogy külön kell válnunk mert így lesz a legjobb, ilyenkor Ő rögtön hajtogatta, hogy ''Nem, nem lehet még vége, nagyon sajnálom, hülye voltam, ne haragudj'' és jó pár órán át könyörgött nekem. Ő sem tudja, hogy miért csinálta ezt, látszik rajta, hogy nagyon megbánta, naponta többször sír Ő is meg én is. A gyerekkel megszüntetett minden kapcsolatot. És itt jön a bökkenő, amiért nem igazán tudok dönteni. Nagyon szeretem Őt, bármit megtennék érte ennek ellenére is, viszont nem hagy nyugodni ez a dolog, mindig csak azt a képet látom magam előtt, és még egyszer hangsúlyozom nagyon de nagyon szeretem őt, jóba vagyok a családjával is, semmi probléma nincsen és semmi oka nem volt arra, hogy ezt csinálja. Sokan gondolhatják, hogy miért nem mentem ki, azért mert 16 évesen szüleim nem nagyon akartak kiengedni, így szinte tehetetlen vagyok. Kérlek segítsetek nekem eldönteni, hogy mi legyen, előre is köszönöm!


2015. aug. 14. 19:25
1 2
 1/18 anonim ***** válasza:

Addig olvastam, hogy kiment külföldre:D

Nem is értem mit vártál:D

2015. aug. 14. 19:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/18 anonim válasza:
100%
Érzelmi zsarolás a sírás részéről, meg a könyörgés. Amint visszafogadnád, ugyanúgy megtenné, ha nem is külföldivel már. Vágd ki a francba, de csak azután, miután megkefélted még egyszer utoljára alaposan.
2015. aug. 14. 19:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/18 anonim válasza:
Elég nagy rib..c már bocsi.Én is voltam kint külföldön,sőt 4 napig barátnővel bulizni,mégsem csaltam meg,akit szeretek,csak jól akartam érezni magam. Egyébként meg mi az,hogy együtt vagytok,és lecseréli más pasira a háttérképét?Sőt,többször is csókolóztak..nekem az jön le,hogy csak egy pótlék vagy neki,rájött,hogy a csávóval úgysem lehetne komolyabb a távolság miatt.Szakítanék
2015. aug. 14. 19:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/18 anonim ***** válasza:
94%
"16 évesek vagyunk 5 hónapja vagyunk együtt, komoly kapcsolatot élünk" Gyerekes kapcsolatot éltek. Most talán nem igy látod de késöbb rá fogsz jönni.
2015. aug. 14. 19:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/18 anonim válasza:
100%
vágd ki a f..ba
2015. aug. 14. 20:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/18 anonim ***** válasza:
100%
Én is érzékeny vagyok az ilyenre, velem majdnem 1 év után játszotta el barátnőm ugyanezt. Én azonnal dobtam, velem ezt egyszer lehet megcsinálni. Ő is mentegetőzött, meg sírt, zsarolt érzelmileg. Végül nem fogadtam vissza, és szerintem jobb is ez így. Elment külföldre 3 hétre, na még ha titokban csalt volna meg, akkor azt mondom, hogy egy kis félresiklás. Esetleg meg sem tudtad volna soha. De úgy, hogy még be is vallja neked, és előtte ilyen nyílt jeleket ad rá? Dobd ki a francba és lépj túl ezen. 18/F
2015. aug. 14. 20:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/18 anonim ***** válasza:
ragozhatnám hogy miért, de röviden szakíts vele és keress mást.
2015. aug. 14. 20:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/18 anonim ***** válasza:
100%

Tisztán lejön, hogy kutyába se néz a barátnőd, a külföld meg csak rárakott egy lapáttal.

Az a baj, hogy az emberek hajlamosak másképp viselkedni egy idegen helyen.

Volt barátnőm állandóan fogadott cserediákokat, hogy ő is tudjon menni, aztán ott is ez ment.

Állandóan vinni kellett őket mindenfelé aztán igazából a 99% csak pasizott, holott barátja mindegyiknek volt.

Másnap meg ment a sírás meg a depresszió, hogy ők nem akarták.

Egyébként a fentiek alapján elmondom, hogy kb 100%, hogy nem csak csók volt, mert ugyan ez volt a forgatókönyv.

Végigkefélték az éjszakát, de hazafelé már csak az ment, hogy csak csók volt.

Szal ha már azt is megjátszotta, hogy kirakta a palit profilképnek, akkor ne egyem már meg azt, hogy mindezt egy csók után.

2015. aug. 14. 20:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/18 anonim ***** válasza:
11%
Ha eléggé szereted akkor megbocsátasz neki.
2015. aug. 14. 20:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/18 A kérdező kommentje:

A nyolcasnak

Nem történt több, ebbe biztos vagyok. A kilencesnek meg hogy, azóta javultak a helyzetek, a csávóval is megbeszéltem, igaz nem volt könnyű, de megegyeztünk, hogy fittyet hányunk az egészre és úgy teszünk, mintha ez az egész meg sem történt volna. A többi meg hamarosan úgyis kiderül.

2015. aug. 14. 20:59
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!