Miért érzek így iránta / gondolok így rá? Vagy ez a szerelem?

Kezdjük azzal a történetet hogy én egy 16 éves lány vagyok és a fiú akivel együtt vagyok 17 éves. Tavaly májusban jöttünk össze, de már előtte egy jó fél évvel rendszeresen beszélgettünk.

Ennek a fiúnak nagyon nehéz volt a felső osztály a suliban. Depressziós is volt. (Nem az a kamu, manapság menő depizés, hanem komoly gondjai is voltak.) Állítása szerint az húzta ki a depressziója mélyéről hogy összejöttünk és ha szakítanánk akkor neki annyi lenne. (Az ő szavaival élve.) Önértékelési gondjai is vannak, az önbizalma a béka s*gge alatt van. (Valószínűleg a külseje miatt amin pedig nem akar változtatni.) Nagyon érzékeny lélek és kedvesebb bárkinél akit valaha ismertem.

Magamat segítőkésznek és empatikusnak tartom, nem szeretem ha a körülöttem lévők szomorúak, rossz hangulatban vannak. Plusz nekem is eléggé nehéz volt az állatlános iskola, de azért nem annyira mint neki.

Szeretném segíteni mindenben és szeretném hogy végre teljesen boldog legyen. Úgy érzem hogy tényleg szeretem, de van hogy elfog egy olyan érzés amit legjobban felelősség-ként tudok leírni. Hogy boldogabb emberré kell tennem őt és felelősségem hogy ha elválnak útjaink (ami elég valószínű ennyi idősen), akkor is boldog maradjon és ne törjön össze.

Ha elolvastad végig és esetleg válaszolsz is akkor azt nagyra értékelem.