Kezdőoldal » Tini párkapcsolatok » Párkapcsolatok » Hiányzik az exem, mit tegyek?...

Figyelem! A Tini párkapcsolatok kategória kérdései 16 éven felüli látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 16 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Hiányzik az exem, mit tegyek? (? )

Figyelt kérdés

Ő 20/L. Mindössze 3 hónapot voltunk együtt, de nagyon különleges és meghatározó volt számomra ez az idő. Akkori elmondásai szerint neki is egy álom. Talán fontos tudni, de nekem ő volt az első, és neki is én voltam az első mind partnerileg, mind pedig nemi téren.

Egy barátunkon keresztül ismerkedtünk meg, és már a legelső randi után oda voltunk egymásért. Filmbe illő volt az első csókunk, és az első együttlétünk. Nem túl gyakran, de nem is túl ritkán megleptem csokival, rózsával, sőt, zongoradarabot és verseket is írtam neki. Ő mindig elmondta, meg leírta, hogy hihetetlenül szeret és hogy megváltoztattam az életét, és végre boldog. De sosem tett semmit, ami nekem nagyon rosszul esett. De talán én vagyok túl követelőző, és azt vártam el tőle, amit én nyújtottam neki.

Ahogy telt az idő, nagyon elbizonytalanodtam a szeretete valódiságát illetően, és beszéltem vele, mikor hazavittem. Mielőtt kiszállt volna, elmondtam neki hosszasan, hogy nem érzem, hogy szeretne engem. Ettől megijedt, és végig riogatott nekem hogy így szeretlek meg úgy szeretlek és nem akarlak elveszíteni. Eltelt egy hónap, megint felhoztam a témát. Egy éjszaka megírtam neki hogy nagyon szeretem, de nekem csak szenvedés ez a bizonytalanság és a kevés együtt töltött idő. Másnap áthívott beszélni. Lejött, beszállt hozzám, és elmentünk a mellettük levő erdőbe. Ott lezajlott egy 10 perces beszélgetés. A beszelgetes legelején mondta, mikor kérdeztem, hogy persze, szeretné ezt a kapcsolatot és neki nagyon tetszik, amikor mosolygok, és annyira nem tetszik neki, amikor komoly vagyok. A beszélgetés végére pedig hirtelen megváltozott, és azt mondta mérgesen, hogy vigyen haza. Hazavittem, és kérdeztem, hogy most akkor mi legyen, mire ő annyit mondott, hogy: ,,szerintem már nincs miről beszélnünk”. Ezután olyan üzeneteket kaptam tőle, amiben a magyar nyelv összes trágár szava felsorakozott. Ezen kívül olyanokat írt, hogy már az első randi után undorral ment haza, csak akart adni az egésznek egy esélyt. Meg olyat, hogy én nem fogok soha senkinek kelleni, amiért olyan vagyok, amilyen. De ami mindent felül múl, az az, hogy Facebook storyba kirakott egy képet, ahol kitárt karokkal áll egy mezőn és oda volt írva, hogy végre szabad vagyok, elegem van az életképtelen emberekből. Erről mi a véleményetek? Mert nekem az, hogy 20 évesen nem illik ilyet csinálni. De ilyet eleve nem. Szóval persze letiltott. Egy hónap telt el a szakítás óta, de én csak rá tudok gondolni. Egyfolytában azt érzem, hogy írnom kell egy levelet, amiben leírom neki, hogy mennyire hiányzik, és ezt bedobnám a postaládájukba. De az részemről megalázkodás lenne, ráadásul azt sem tudom, mit reagálna rá. Egy oka van , amiért haragudhat rám, és az az, hogy a barátnőjével beszéltem meg a mi kapcsolatunk problémáit. Ezt abba is hagytam nagyon gyorsan, csak a kedves leányzó mindent visszakozyogott a barátnőmnek. Sajnos nagyon ostoba voltam, hogy ezt csináltam, de a barátnőm azt mondta, hogy ezeket már a szakítás előtt 2 héttel tudta. Hirtelen azon a napon reagált csak így, előtte kedves volt, sőt, a szakítást megelőző napon azt mondta, hogy nálam jobbat soha nem fog találni. Erre. Annyira fáj, hogy így végződött. Hiányzik nagyon, az az igazság. Mit tegyek, mit ajánlatok?



2019. júl. 20. 22:56
 1/8 A kérdező kommentje:
Én 18/F, ezt kifelejtettem. Nem mintha annyira fontos lenne.
2019. júl. 20. 22:57
 2/8 anonim ***** válasza:
100%

Túl jó vagy ehhez a r!banchoz. Keress végre egy nőt.


%%%


17/f

2019. júl. 20. 23:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/8 anonim ***** válasza:
Miért voltál bizonytalan ha azt írod hogy mindig mondta mennyire odavan érted?
2019. júl. 20. 23:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/8 anonim válasza:
80%
Ilyen toketlenkent tenyleg nem talalsz senkit ...
2019. júl. 21. 00:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/8 A kérdező kommentje:
Oké, de a részéről mi a szélsőséges viselkedés? Egyik percben imádlak, másikban utállak. Arra is gondoltam, hogy borderline-os, nem tudom. De hiányzik.
2019. júl. 21. 10:32
 6/8 anonim válasza:

Aki így beszél veled azzal nincs értelme foglalkozni, viszont te is sok hibát vétettél, ne nyald ki a seggét ilyen hülyeségekkel, hogy zongoradarab meg vers, a lányokat az ilyenek egy idő után taszítják. Mindig fenn kell tartani az elérhetetlenség látszatát, más lányokkal pedig ne beszélj ha van barátnőd! Ez a 3 hónap neked tanulópénz volt, majd legközelebb jobb leszel, fogadd el és lépj tovább.


23/F

2019. júl. 21. 16:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/8 anonim ***** válasza:
Hát én jóval többet voltam vele, hiányzik, de ha ide jönne pofán basznám..
2019. júl. 21. 20:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/8 anonim válasza:

Próbáld meg valamilyen módon lezárni magadban ezt az egészet, illetve foglald le magad más tevékenységekkel/hobbival, olvass bármit, amit szeretsz (személyesen a személyiség fejlesztő könyveket ajánlanám, mert mindenkinek van hova fejlődni) illetve flörtölj, ismerkedj más lányokkal, hogy minél kevesebbet gondolj az exedre.


Annyi tanács még, hogy következő alkalommal, ha kifogsz egy rendes lányt, meglepheted de ne tedd minden egyes alkalommal, amikor találkoztok, csak néha (gondolok itt hónapos évfordulóra, születésnap, névnap), mert mint feljebb is írták, ha túlzásba viszed, annak rossz következménye lesz. Ha esetleg randiztok, ne mindig te fizess helyette is (ha nem egyoldalú a kapcsolat, akkor ő is fog fizetni magának) stb.

Ha jó az angol nyelvtudásod, ajánlanék olyan youtube csatornákat, mint pl AlphaM, BasedZeus és társaik. Ők szerintem nagyon jó tanácsokat tudnak még adni ilyen téren.

2019. júl. 24. 13:00
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!