Kezdőoldal » Tini párkapcsolatok » Szerelem » Igazából ez nem egy kérdés,...

Figyelem! A Tini párkapcsolatok kategória kérdései 16 éven felüli látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 16 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Igazából ez nem egy kérdés, csak ki szeretném írni magamból az érzéseim olyanoknak, akik nem ismernek. (?)

Figyelt kérdés

Elég reménytelen esetnek tartom magam, méghozzá azért, mert valahogy sosem úgy jönnek össze a dolgaim, ahogy azt én szeretném. Még sosem volt kapcsolatom, még sosem szerettem senkit sem úgy igazán, de idén nyáron valami vagyis inkább valaki megváltoztatta ezt. Júliusban megismertem egy fiút az interneten épp egy szakításon volt túl (Júniusban szakítottak), már a legelején nagyon vonzónak tartottam. Én kezdeményeztem a beszélgetés és egyből megtaláltuk a közös hangot. Mindennap írtunk egymásnak. Sokat flörtöltünk, viccelődtünk majd egyszer csak kinyögtem neki, hogy amúgy kedvellek (persze nem szó szerint így írtam). Nem azt írta vissza, amire vártam volna. Nem mondta, hogy nem tetszem neki, vagy ő nem kedvelne, csak hogy nem lenne jó, ha én szeretném őt. Majd pár nap múlva írt, hogy szeretne nekem mondani valamit. Egy egész regényt írt nekem. Elmondta, hogy még most szeretné velem közölni, és nem szeretné, ha nagyon fájna és már késő lenne, de még nem igazán lépett túl az exén és hogy még neméé tudna belekezdni egy új kapcsolatba. Azt is elmondta, hogy nagyon értékes és ritka lány vagyok, és már rég elhívott volna egy randira, ha nem érezné,azt a kis bizonytalanságot magában. Tetszem neki, szeret velem beszélni, hülyéskedni, de még nem tudta teljesen elengedni a volt barátnőjét.


Azóta is beszélünk, mert egyszerűen annyira értelmes, vicces személyiség, hogy nem tudnám csak úgy elengedni. Talán a jövőben van arra esélyem, hogyha már ténylegesen túltette magát, hogy elhívjon valahova. Sosem volt szerencsém a fiúkkal, úgyhogy csak remélni tudom, hogy egyszer ő lesz az, aki mellett reggel felébredek.


Köszönöm, hogy elolvastad és meghallgattál!

17/L



2020. szept. 5. 18:25
1 2
 1/14 anonim ***** válasza:
86%

Te vagy az első csaj, aki a szakítása után érdeklődik iránta, persze hogy rögtön tetszel neki. Korrekt amit mondott, de egy kapcsolatot lezárni nem hetek kérdése, hanem hónapoké.


Egy felejtő és enyhítő vagy neki a bánatban, akibe kapaszkodhat a mostani rosszabb időszakban, amikor pont hogy magával kéne foglalkoznia.


Nem ismered, nem találkoztatok, csak flörtölgetsz és hülyéskedsz valakivel a neten. Ezt idealizálod odáig, hogy mellette akarsz ébredni, mikor azt sem tudod kicsoda. Ennyi idősen érthető persze, csak arra érdemes figyelned, hogy nem a srác iránt érzel valamit, hanem azt nyomod rá, amit érezni akarsz valaki iránt. Most végre itt van az a várva várt tökéletes fiú akire áhítoztál, véletlenül pont az akivel soha nem találkoztál még és a neten ismerted meg, hogy minden jó tulajdonságot rárakj és semmilyen rossz ne látszódjon.

2020. szept. 5. 18:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/14 anonim ***** válasza:
39%

Szia

Egyutt erzek veled, elsirtam magam ahogy olvastam

Valami ilyesmi volt nekem is

Meg egy randira se hivott el

Annyira szomoru erzes

Annyira idegesito

Nem vagyok eleg jo??

De talan maj jobb lesz nektek egyszer

Jo hogy oszinte volt, te is legyel megerto.

Meg valtozhatnak a dolgok

Haverként lehet hogy közel kerultok majd

Es majd maskepp latod a dolgokat..

Latod majd a hibait..

Minden jobb lesz.

2020. szept. 5. 20:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/14 A kérdező kommentje:
#2 Köszönöm szépen. Én teljesen megértem, ahogy érez el is fogadom és nem szeretnék erőltetni semmit sem. Ki tudja mit hoz a jövö, majd úgy is alakul.
2020. szept. 5. 21:27
 4/14 anonim ***** válasza:
Ez teljesen rendben van. Beszélgess vele továbbra is, de ha van lehetőséged, ismerkedj másokkal, nem kell rá éveket várni, aztán kitudja évek múlva is mi lenne.
2020. szept. 6. 00:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/14 Salilala ***** válasza:
70%

Nagyon drukkolok nektek, őszintén remélem hogy ő felépül és újra boldog lesz, ezúttal veled, te pedig ahogy remélted, vele!

Mindketten normálisnak tűntök, leírás alapján idővel kialakulhat ez. Tényleg nem lehet könnyű most neki, mindkettőtötöknek kitartást! ^^

2020. szept. 6. 00:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/14 A kérdező kommentje:
Köszönöm szépen mindenkinek az értelmes válaszát! :)
2020. szept. 6. 12:03
 7/14 anonim ***** válasza:
100%

Kedves Kérdező!


Bár én kicsit idősebb vagyok, de elég hasonló szituációban. Annyi különbséggel, hogy az exen már túljutott, csak az általa okozott sebeken nem a kiszemeltem és ez gátolja meg a kapcsolatok létesítésében. Nekem az a taktikám, hogy fenntartom a beszélgetést, ameddig úgy érzem nem megyek az agyára (nem kell állandóan, néha 2-3 nap szünet nem árt) és nem erőltetek rá semmit. Az első válaszolónak viszont lehet a mondandójában valami, mert lehet te is inkább csak vágysz valakire és idealizálod bizonyos helyzetekben (az első kapcsolatom erre ment rá és rájöttem, hogy nem minden a vonzalom, meg kell ismerni szépen lassan egymást).


Lényeg a lényeg, ha tényleg passzoltok és 2-3 hónap múlva, ha mondjuk úgy érzi már készen áll, szerintem el fog hívni valahova. Ne görcsölj rá, ne siettess semmi. Ő is hálás lesz és több időtök lesz kiismerni a másikat.

2020. szept. 6. 20:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/14 A kérdező kommentje:

#7 Nagyon szorítok, hogy kiszemelted felépüljön és sikerüljön őt megszerezned.


Igen van benne valami, de majd úgyis alakulni fog. Lehet, hogy fél év múlva már boldog párkapcsolatban leszünk, de az is lehet, hogy addigra már a kapcsolatot sem fogjuk tartni.

2020. szept. 6. 20:57
 9/14 anonim ***** válasza:

Nagyon nehéz elhinni azt, hogy reménytelen lennél. Messze értelmesebbnek tűnsz, mint a korosztályod átlaga...


A jelenlegi sráctól függetlenül szerintem adhatnál esélyt magadnak arra, hogy másokkal is ismerkedsz. :) Neki biztos, hogy kell még néhány hónap, hogy összeszedje magát. Addigra az se biztos, hogy nem ismer meg más lányokat.

2020. szept. 8. 14:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/14 A kérdező kommentje:

Köszönöm :)


Persze, nem zárkózom el a többi fiú elől meg nem is szeretnék és tisztában vagyok azzal, hogy közben megismerhet egy sokkal jobb lányt nálam, akkor biztos szomorú lennék, de úgyis túl lendülnék rajta.

2020. szept. 8. 19:42
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!