Van olyan, hogy valaki el tudja folytatni magában a szerelmet/èrzèseit a másik iránt? Előfordult veletek olyan, hogy valaki visszautasított, pedig èreztètek rajta, hogy vannak èrzèsei felétek?

-"Úgy èrted, hogy nem sült belőle jó ki, hogy belementèl a kapcsolatba, ès úgy?"

Nem, arra értem, amikor összeszedtem magam és tettem erőfeszítést az érdekében, hogy hátha, minden jól alakul amikor szerelmes voltam. De nem ment jól. És még most is ideges leszek, ha ezeket emlegetjük. Most is úgy érzem, hogy fojtogatnak és nem kapok levegőt, mert felhoztuk ezeket.

Figyelj, ha szeretnél tőlem még kérdezni valamit, privátba szívesen válaszolók, mert te rendesnek tűnsz. De megmondom őszintén, hogy nem szívesen írok ki mindent ide, hogy mindenki tudja, hogy mit érzek. Főleg semmi személyeset, amiből belehetne azonosítani. Mert megmondom őszintén utálom, ha mások tudják, hogy mint érzek vagy, ha belelátnak a belső világomba.

Szerintem keresd meg, vagy béküljetek ki, vagy akkor mondja meg, hogy szakítani akkar veled. Ne hagyjon kételyek közt az biztos. Tudom, hogy azért fordítasz rám ennyi figyelmet, mert én komolyan meghallgattam a próblémád és, azért próbálok is segíteni, ha már magamon nem tudok segíteni, de én nem annyira szeretem, ha az érzéseim közé néznek be, mert félek attól, hogy elmeséljem mit érzek, hogy mit gondolnak mások ez miatt. Nem szeretem, ha tudják mi van a fejembe. Nem szeretem felidézni, hogy akkor mi volt. Mert újra azt érzem amit akkor éreztem. Hogy fulldoklom, és mintha, a gyomromban szorulna a levegő. És ennek az élménynek most is érzem a hatásait. És ez az egész mind onnan indul ki, hogy valami nincs renben velem, nem vagyok teljesen normális és gyenge vagyok.