Csak én tartom furának az ilyen kapcsolatokat?

"6,5 év alatt kiismertem páromat"

Bár én folyamatosan az első kapcsolatok mellett beszéltem idáig, azért óvatosan a kijelentésekkel! Én majd' nyolc éve voltam együtt a barátnőmmel, amikor felborult minden. Előtte nálunk is beállt a szokásos állóvíz, amikor már mindent kiismertél a másikban (legalábbis azt hiszed), aztán meg bumm. Jött egy év, amikor a páromból egyik pillanatról a másikra akkora p1csa lett, hogy csak néztem. A tényleg komoly kapcsolatok alapvető ismérve, hogy az állandó veszekedésektől eltekintve a tisztelet és szeretet még akkor is teljesen megvolt közöttünk, ami ellentmondásosnak tűnhet, ezt csak az érti, aki volt már ilyen helyzetben - a környezetünk sem tudta követni. Ő észhez tért, most meg próbálja újraépíteni a világnézetét, hogy bizony krízishelyzetben ő sem volt okosabb azoknál a libáknál, akikre mindig sajnálkozva rázta a fejét és én nekem is bőven volt min gondolkodnom, mit és hol b*sztam el. Az az igazság, hogy egyikünk sem egy buta ember és mire kilenc éve együtt vagyunk, most mondom, hogy tényleg megismertük egymást, megvolt a próba. Cserébe vannak sebek bőven, amiket lehet nyalogatni...

A lényeg, hogy nekem is nagy volt a pofám, mert szent meggyőződésem volt, hogy az én kapcsolatom azért működik, mert én okosabb vagyok másoknál, és ha mindenki ilyen király lenne, mint én, akkor nem kellene sírniuk szakításról szakításra; hát tavaly nem kicsi ment össze az arcom. Most hülyének fogsz nézni, de az, hogy hat és fél éve együtt vagytok, nem jelent még semmit sem. Erről úgy másfél éve teljesen mást mondtam volna! 23 évesen főleg minden baromi egyszerűnek tűnt, pedig nem éltem egy elkényeztetett életet addig és nem is vagyok sokkal több nálad (27 vagyok).

Ilyen kapcsolat után összejönni egy nővel eleve hiba, de itt nem arról van szó, hogy soha nem fog már szeretni az illető! Amit leírtatok teljesen valós, de az ok szerintem megint nem ott van, ahol keresitek. Sokszor figyeltem meg, hogy az ember, amikor kilép egy kapcsolatból, akkor hirtelen búfelejteni akar és bepótolni mindazt, amit az évek alatt mellőzött. Ilyenkor hülyeség párkapcsolatba kezdeni, hiszen sok év diéta után nem lehet ilyen hirtelen étrendet váltani. Ezek az emberek nem adnak maguknak elég időt ahhoz, hogy továbblépjenek a kapcsolatból és önállóan felmérjék saját magukat. Ösztönösen azt a jót keresik, amit az előző kapcsolatban megszoktak, és ami onnan elveszett. Ez teljesen természetes dolog, ezért nem is kezdenék olyan csajjal, aki épp kilépett egy hosszú és komoly párkapcsolatból. Ő még azon rágódik, hogy ott mit rontott el, az expasi szaga még érződik a rajta és mindig az előző pasihoz leszel hasonlítva, itt nincs tiszta lappal kezdés. Ettől még az a csaj fog tudni szeretni mást, csak éppen több idő kellene neki, de ezt ő maga sem érti meg.

Egyébként pontosan ezt írtam az első kapcsolatok javára: ott nincs ilyen. Egyik fél sem cipeli a maga lelki bőröndjét, nem kerül elő egy ex, aki felkavar mindent. A két fél közötti kapocs teljesen érintetlen. Ne értsetek félre, ha összejövök egy lánnyal, nem különösebben fog érdekelni mennyi fickóval feküdt le előttem, de ha csak egymással voltatok, akkor egészen különleges az a tudat, hogy ez a fonal kettőtök között még nem kötődött senki máshoz, és nincsenek rajta csomók. Az általatok leírt kapcsolatban ez a csomó még meg sincs húzva, csak egy nagy gubanc az egész, a csaj meg éppen azon próbálkozik, hogy valahogy lekezelje azt a kusza valamit, de közben már azonnal máshoz akar kötődni ezzel az összegubancolódott madzaggal. Na így lehet azonnal még pár csomóval feldíszíteni ezt a nemrég még érintetlen fonalat, amelyek közül az egyik te leszel.

A lényeg még mindig ugyanaz: ezek az első kapcsolatok sok-sok emléket, munkát, boldogságot és testvéri kötődést rejtenek, amiket csak az érez, aki volt már ilyenben. Úgy tudnám leírni, hogy sokszor volt vágyam elkezdeni csajozni és egyéjszakás sztorikba bonyolódni, de egyszerűen szart sem ért volna az egész, ha otthon nem tudom az asszonynak nagy nevetések közepette elmesélni, hogy megdöngettem azt a hülye szőkét. Ezt a kapcsot nem könnyű eldobni, és nem is valószínű, hogy újra fel lehet bárkivel is építeni. Gimisen jöttünk össze a párommal, együtt élünk, de voltunk távkapcsolatban is, három és fél év alatt tudtam a szüleivel elfogadtatni magam és hosszú a lista, milyen próbákat állt ki a kapcsolatunk. Félig-meddig együtt nőttünk fel, együtt tanultuk az életet és életünk egyik legképlékenyebb szakaszában tanultunk egymásba. Nem valószínű, hogy valaha ilyen közel tudnék magamhoz engedni bárkit is. Ettől függetlenül, ha a kapcsolat meghalt, akkor igenis el kell temetni, de ez azért nem könnyű.

Ja és annyit akartam még, hogy szenvedni egy kapcsolatban vagy küzdeni érte, nem mindegy. Ha valaki inkább beletörődik egy szar kapcsolatba, mintsem merjen váltani, az egy k*rva szánalmas dolog, de aki inkább harcol a kapcsolatáért, mint továbblépjen, az inkább hőstett szerintem, bár ezzel hazabeszélek, így nem is megyek bele.

Minden, ismétlem MINDEN kapcsolatnál jönnek mélypontok, amikor az a párkapcsolat egy rakás szar. Aki ilyenkor lelép, annak sohasem lesz boldog házassága, mert az első komoly mélypontnál el is fog válni, félre fog lépni. Ha nem is akar ilyet, az nem baj, csak éppen annyi a gond, hogy ettől függetlenül azért megházasodik, aztán el is válik. Tudni kell eldönteni, melyik párkapcsolat mennyi harcot ér meg, de azt a harcot meg is kell tudni vívni, ráadásul két tábornoka van a seregnek, akiket összhangba kell hozni. Az az igazság, hogy az emberek többsége ilyenkor inkább menekülőre fogja, ez a mentalitás engem sokkal jobban felk*r.

Az általad említett gyávaságból egy helyben toporgás meg - ahogy írtam is korábban - NEM az első kapcsolatuk függvénye, csak azok az emberek épp az első kapcsolatukban ragadtak meg. Nekem van olyan lány ismerősom, aki már nagyon sokadik párkapcsolatát taposta, amikor megismertem. Az akkori pasijával kb fél-egy éve lehettek együtt, és igazi nagy prüntyögős, nyálas szerelem volt, kész hányinger. Aztán pillanatok alatt üres megszokássá és függőséggé vált a dolog. Nem csináltak semmit sem közösen, ellenben nem is voltak képesek külön tölteni egy napot sem, miközben már egymás agyára mentek. Az utolsó fél évben már csak szenvedés, veszekedés volt az egész (akkor voltak kb két éve együtt) és magamban már azon szurkoltam, hogy tépjék már le azt a kib*szott ragtapaszt és menjenek már szét végre.

Ez meg is történt, jött a szokásos bőgés, hisztizés. Ez tartott három, talán öt hónapig, amikor összejöttek újra. Baromi átlátszó volt az egész, ugyanis a srácot a beposhadt kapcsolatból hajtotta a vére (egy fűszálat nem tett keresztbe, hogy az aktuális kapcsolata javuljon) és pár héttel a szakítás után már volt barátnője. Aztán az új csaj elég csúnyán megszívatta a srácot, mert állítólag a fazon meglepetésként meglátogatta a csajt majd így direktben szemtanúja lett, ahogy éppen egy másik srác dugta a barátnőjét. A srác ezután hirtelen nagyon visszakívánkozott a biztonságba, a megszokottba. A lány ismerősöm persze tárt karokkal várta, mert neki akkor csak a srác iwiw fotóinak sírógörcs közepette történő nézegetése volt az egyetlen hobbija. Erre újra elkezdett dúlni a szerelem, én meg fogtam a fejem, hogy ilyen nincsen. A kapcsolat SEMMIT nem javult, SŐŐŐŐT! Azóta nincsenek már együtt, csakhogy ezt a halom szart ők onnantól három, azaz HÁROM évig húzták, ami csak panaszkodásból és sírásból állt, semmi másból! Kb hat évet voltak együtt, ebből kb négy év egy akkora rakás gané volt, amit én egy hétig nem tudnék elviselni...

A lényeg, hogy egyiknek sem az első (sőt, nagyon sokadik) kapcsolata volt, csak nekik úgy jött ki, hogy nem az elsőnél fogtak ki egy másik gyáva embert. Nem azért voltak ennyire balf*szok, mert az első kapcsolat miatt azt hitték, hogy ennél nincsen jobb, csak szimplán balf*szok voltak és kész. És az ironikus benne, hogy lehetséges, hogy ők az első kapcsolataikat éppen azért hagyták ott, mert még élni akartak; és ők ezt szűrték le ezekből a tapasztalatokból. Említetted azt, hogy honnan tudná az ember, hogy az aktuális partner az igazi, ha nem volt mással. Na most voltak olyan ismerőseim, akik így rájöttek, hogy valószínűleg az első partner pont annyira volt "igazi", mint akármelyik jól működő kapcsolat, csak b*sztak tenni érte, azóta meg nem jön össze nekik hasonló sem. Ha jól érzed magad egy kapcsolatban, látsz benne jövőt, akkor k*rva mindegy, hogy milyen a többi, ha meg szar a kapcsolat, akkor mindegy, hogy hanyadik, ott valamit változtatni kell. A fenti sztorit (sok példát tudnék még hozni) azért írtam le, mert ebből látszik, hogy ha ezt nem éred fel ésszel, akkor baromi mindegy a szám; lehetsz a huszadik párkapcsolatodban is, akkor is csak szimplán hülye vagy.

Persze, teljesen igazad van, de én nem mondtam olyat, hogy az egyik út jobb lenne a másiknál. Csak arra akartam célozni egész idáig, hogy ha egy kapcsolat működik, azaz tényleg működik, akkor teljesen hülyeség azon gondolkodni, hogy lehetne e ennél jobb. ha valaki húsz évesen azt mondja, hogy már öt éve együtt vannak, és ez már így is marad, én is azt mondom, hogy csak szépen csendesen tessék beszélni. De, hogy ne tudná eldönteni, ki kell neki pusztán azért, mert csak azt az egyet próbálta, az hülyeség. A lényeg, amit próbálok megfogalmazni: nincs igazi, nincs legjobb. Ha valakivel boldog vagy, akkor miért kellene megnézni, hogy van e, akivel még ennél is boldogabb lennél? Aki meg megrohad egy szar kapcsolatban, az a sokadikban is meg fog, csak az ilyen gyerekszerelmek sokkal mélyebben gyökereznek.

És igen, szerintem is sokan nagyon hamar ugornak fejest a dolgokba, így állva meg a fejlődésben, ettől én is hányok, de ez meg más lapra tartozik.

A húszasnak mondanám, hogy nem szeretném, ha te javítanád a gyerekeim dolgozatát. Felületes munkának tartanám.

A sok válasz között van értelmes és elég blőd is.

az amit mondanak, hogy ez a kérdés a fiatalokról szól. Én a legfiatalabb voltam aki még együtt van a párjával. Remélem és hiszem,hogy maradunk is. Nem hiszem, hogy ahhoz, hogy valaki együtt maradjon a párjával sok embert ki kell próbálnia. Ez a próbálni egy csúnya megközelítése a dolognak, de sajnos ez süt le egyesek véleményén.

Kevés a tolerancia, talán ezért is van annyi válás.

És én azt mondom, hogy lehet egy életen át is szeretni egy embert. Aki ezt nem tudja megtenni, az sajnos sok szenvedésen megy keresztül. És sajnos nagyon sokan vannak így.