Akinek van egy kis ideje olvassa el. És nyugodtan írhattok véleményt?

Szóval..

Pár evvel ez előtt meg ismertem egy fiút.. elösször nem kedveltem de nem sokra rá a legjobb barátom lett..

Minden hova együtt jártunk mindent együtt csináltunk..

Egyre jobban meg szerettük egymást.. bíztunk egymásba..

És mint mindenki mi is be bizonyítottuk hogy fiú és lány között nincsen barátság.. így a barátságból szerelem lett.. 7 hónapig jártunk együtt.. ezalatt a szüleim 7x tiltottak el..

10 hónap külön lett után.. újra el kezdtünk találkozni.. és nem sokra rá újra ki alakult köztünk a szerelem..

Mar a 7 hónappal együtt.. együtt vagyunk 2 éve..

Korán sem megszokott a kapcsolatunk.. bár mindenki ezt gondolja a saját kapcsolatáról..

de a szüleim úgy döntöttek hogy ki költözünk Angliába..

És ki jött utánam 2 hónapig itt lakott velem..szinte minden reggel reggelivel keltett.. minden este filmeztünk egésznap nevetgéltünk, el mentünk sétálni a tenger partra a parkba.. minden este főzött nekem.. meg csinálta a fürdő vizemet..

Minden olyan tökéletes volt.. de tudtam h nem tart sokáig mivel az ember nem lehet ennyire ilyen könnyen boldog..

Így is lett..

Ki derült hogy o itt nem tudja folytatni az iskolát..

Így a szebb jövőnk érdekébe o haza utazott Magyar országra..

Én egy erős nőnek, lánynak tartottam magam de mióta el ment nagyon nehéz minden nélküle..

Szerintetek helyes ez így?

Szenvedni a jelenbe, hogy a jövőnk boldog lehessen?