Lányok, Fiúk, ti honnan tudtátok, hogy szerelmesek lettetek?

Nekem a mostani olyan volt, hogy bár egy-két tényező igencsak kettőnk ellen szólt (nem, nem járt mással), belül úgy éreztem, hogy muszáj érintkezésbe lépnem vele bármi áron, pedig én aztán egy kőszikla voltam évekig. Persze nem rontottam rá, egy hónapig csak ismerkedtünk, barátkoztunk. :)

Aztán szép lassan kialakult a szerelem, ahogy mélyült köztük a kapcsolat. Nekem ez az alábbi érzésekből szokott összetevődni: külsőre iszonyatosan bejön, és belül meg azt érzem, hogy minden, csak nem unalmas, ha vele vagyok, vagy vele beszélek, illetve megbízom benne.

Majdnem két éve vagyunk együtt, és a mai napig mosolyra húzódik a szám, ha meglátom felém jönni, ha találkozunk. Sokszor álmodom is vele. Volt, hogy összevesztünk, és álmomban ő is ott volt, mármint csak a tudatalattija, a lelke, vagy mi, én meg mondtam neki, hogy tudom, hogy most csak álmodunk, de mondd meg a gazdádnak, hogy nagyon szeretem, ha már máshogy nem tudom neki ébrenlétben.

A mai napig képes vagyok elpirulni, és nem tudok ránézni, el is takarom az arcom, hogy milyen helyes és milyen jól néz ki. Ez persze ilyen bensőséges helyzetben előforduló, vicces valami, de komolyan jön.

Én nagyon befelé forduló, duzzogásra hajlamos lány vagyok, de érte még magamat is legyőzöm, mert fontosabb nekem az, hogy ő van, mint az, hogy épp az érzékeny énem nyerjen.

26/L