Van egy lány, akibe fülig szerelmes vagyok, de neki van valakije. Elmondtam neki olyan dolgot, amit nem kellett volna, de még mindig szerelmes vagyok belé, mit tegyek?

Szerintem azt a napot elfelejtette, rövid távú memóriája van. Most is vittem neki a tortámból, mert a szívem nem hagyott nyugodni, majd teljes szeretettel átadtam, ő visszakozott, de azután elfogadta.

Csak annyit nem értek, hogy miért nem mondta még meg a szemembe, hogy egyáltalán érez-e irántam valamit, vagy sem? Félig megyek előre csak, szépen lassan, mert az egyik lábam visszakozik, míg a másik megy ő utána.

Azóta. Sosem beszélt velem. Felhívtam, de azt mondta, hogy nem ér rá. Írtam neki ezt a levelet email-n és SMS-t, hogy nézze meg, de azóta sem történt semmi:

Nézd! Tudom, milyen érzés az, hogy az élet, nem mindig boldogság. Tudom, hogy próbálod a saját életedet szépen alakítani. Értem azt, hogy vannak gondjaid. Ismerem pár érzésedet, ami miatt kicsitt hátrébb vagy a tökéletes boldogságtól. Viszont, az hogy másnak a szívébe, lelkébe tiportál, hogy az életed ugyanolyan szép legyen, azzal mást tönkre tettél, engem.

Van a te szavaidban is igazság, nem mondtam azt, hogy nincsen. De nem vetted észre a valóságot. Nem vetted észre, hogy míg én próbálkoztam feléd, hogy mit is kéne tenned. Tudtam, hogy nem várhatok csodát, hogy valósan teszem ezt, amit még sosem tettem meg.

Én nem azért lettem beléd szerelmes, hogy kihasználjalak, hogy tönkre tegyelek, hogy egy faágként kezeljelek. Én benned olyan nagy mértékű boldogságot láttam, szeretet és kedvességet ami nekem is kellett volna. Bennem is van, de valamiből kevesebb, valamiből több. Értelmes és életre termettnek láttalak. A szemed volt az, ami nagyon megfogott, amiben láttam ezt a sok érzést feléd. Éreztem, hogy a lelkemben megnyílik egy rózsa, hogy már a légkörödből is kaptam némi boldogságot. Minden áldott nap vártam azt, mikor beérsz a suliba és láthatlak téged.

Sosem voltam szerelmes, vagy ha voltam is valakibe annak nem volt értelme, mert nem tudtam, mit is jelent a szerelem. És gyerek voltam. A legfőbb oka az volt, hogy engem senki sem szeretett, mint lányok. Mindig kerültek és néztek rám, hogy ki ez az "undorító" ember. Mondták a szemembe. Elég volt az arcukról leolvasnom az egészet. Van nekem hugom, így nagyjából lánynak is beállíthatnám magamat, pedig férfi vagyok, csak lányok között nevelkedtem, apa nélkül.

Nagy meglepetésemre, segített nekem Juli és még pár ember, hogy mit lépjek merre. Csak tudod, betegen kerestem a boldogságot, ezért láthattad azt, hogy erősen nyomulok rád. Nem szoktam ilyen lenni, meg nem is vall rám, de tudod ha egy ember elszeretne valamit érni, azért nagyon sokat tesz, csak ha túlságosan is elragatattja magát, akkor annak nem lesz valami jó vége. Még figyelmeztetett engem Juli, hogy egy kicsit tegyelek félre, csak a boldogságszomjas lelkem utánad vágtatott.

Mint mondtam, voltak a szavaidban igazságok, csak valamit nem vettél észre. Nem vártam el tőled, hogy tudd, hogy ki vagyok én, de ha már nyitottam feléd, meg ha már az életemnek a nagy részét kitártam eléd szöveges példányban, akkor szerintem tudhattad volna, hogy nekem vannak gondjaim lelkileg.

Nem bántottalak, egy ujjal sem értelek hozzád. Sosem hazudtam neked. Teljes mértékben őszinte és tapintatos voltam, mikor bezséltem hozzád. Tudod, levehetted volna, hogy nem vagyok valami bőbeszédű és én is félénk vagyok, de ezzel szemben ha én valamit érzek, gondolok azt kimutatom mások felé. És tudom, hogy ennek nem így lenne a helyén, de én szerintem ezt tartottam a leghelyesebb megoldásnak számodra. Tudtam, hogy sok volt, erre sajnos nem gondoltam. Olyan gyorsan repült az idő és olyan gyorsan szerettem volna válaszokat kapni, csak tudod egy dologtól féltem. Ha megélem a holnapot, akkor megéled te is? Tudom, butaság, meg értelmetlen. Csak nagyon sokszor járt a fejemben a halálvágy.

Amennyire gyorsan történt ez az egész, én szerintem úgy gondolom, hogy te is összezavarodtál, hogy most mit is szeretnék tőled. Bizonyára emlékszel, talán, mikor leültem veled egy padra és elmondtam az érzéseimet. Azt gondoltam talán szeretném azt, hogy ezeket a gondolatokat, ezeket az érzéseket elfelejtsem felőled, amivel úgy szerettem volna elérni, hogy kimondod nekem a NEM-t. Csak a lelki ismeretem azt mondta, hogy adjunk esélyt magunknak egy barátsággal, mert így is boldogabb lehettem volna.

Hibáztam, nem is keveset. De megpróbáltam. Volt bátorságom és erőm arra, hogy megtegyem a tőlem lehetetlent, hogy az életemben egyszer megyek előre egy lépést.

Ezzel szemben azt kaptam, amire nem számítottam. Annak ellenére, hogy ismertél, hogy tudtad, hogy milyen gondjaim is vannak, ellenére te progi romboltál lelkileg és érzéketlenül bántál velem, amit egy lány, egy olyan lány, aki kedves, aki, de kéne ezt sorolnom? Nem így volt. Átvertél, s meg is aláztál. Megváltozott miattad a lányok felől a hozzáállásom. Nem merek egy lányra egy olyan lány barátra nézni ezek után. Sosem mondtál nekem semmit, de úgy akartál nekem valamit mondani, hogy rám se nézel és egy egyszerű nemet nem voltál képes nekem mondani? Engem néztél butának, hogy azthiszed, ha azt mondod, hogy barátok, akkor azzal eldöntötted, hogy majd kevesebbet fogok veled foglalkozni? Tisztában voltál azzal, hogy mit tettél velem? Feltudod-e fogni, hogy egy barátságnak is van súlya? Még is nagyon egyszerű lehetett volna kimondanod a nemet, de akkor miért tartottál meg még is? És ha megtartottál, akkor miért nem foglalkoztál velem?

Azt gondolom, hogy egy évet, amit rád pazaroltam lelkileg, az arra volt elég első élményemre, hogy ledöntsed az én hitemet az én apró boldogságomat, az én apró kis szívemet, amit neked adtam.

Nem is tudom, hogy mit várhatnák tőled. Nem tudnák nekifutni akár barátságnak, akár szeretetnek feléd. Annyira tönkre tettél és egyedül hagytál engem, hogy azóta is ott állok üresen, lelkileg. Remélem egyszer észreveszed, hogy mit okoztál.

Legjobban ott tudtam azt, hogy csalódnom kellett benned, mikor elmondtad a barátnődnek, hogy én egy mekkora egy ember is vagyok. Beállítottál egy olyan embernek, aki engem személyszerint nem is ismer. A barátnőd nézett engem hülyének, nemde? Köszönöm, hogy zsörtölődhetett velem.

Örülnék végre, ha egyszer talán a 4 év alatt elmondanád végre nekem a szemembe, hogy nem szeretlek, hogy végre nyugodtabb legyen a lelkem, ha már egyedül kell felállnom. Nagyon sajnálom, hogy elszúrtam, de ebben te is hibás vagy. Én már észre vettem magamat, remélem majd te is eljutsz oda.