Kezdőoldal » Tini párkapcsolatok » Szerelem » Lehetséges kiszeretni valakibő...

Figyelem! A Tini párkapcsolatok kategória kérdései 16 éven felüli látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 16 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Lehetséges kiszeretni valakiből "egyik napról a másikra"?

Figyelt kérdés

Nem szószerint értem az egyik napról a másikra dologot, mindegy is. Alényeg: Régen sose tetszett egy lány se azonban középsikolába kerülve beleszerettem egy lányba, tényleg csinos volt, de nem a külseje miatt szerettem őt, minden pillanatban vele akartam lenni, és boldog voltam, ha beszélgethettem vle. Egy folytában hozzászerettem volna érni akár a kezéhez vagy az arcához, ezek szerencsére sikerültek is. Az utóbbi időben naqgyon jóba lettünk és sok időt töltöttünk együtt még végül kb 3 hónapja elmondtam neki, hogy szeretem(Ekkor jelenleg "mosolyszünet volt közte és a barátja között már kb fél éve, és addig is amiatt enm mondtam el neki mert félrem a visszautasítzástól valamint mivelaz 4 év mióta szeretem őt majdnem mindig volt barátja), azonban sajnios nemleges választ kaptam, mivel nem avygok az esete , és mint kiderült újra összejött az exével, viszont szerencsére/nem szerencsére megmaradt a jó viszonyunk. Ez alatt a pár év alatt bevallom elég papucsként viselkedtem vele, mivel mindig kedves és udvarias voltam vele (nem erre a részre értem mivel nem bunkó akarok lenni a lányokkal) és szinte ha bármior szólt akkor ugrottam neki azonnal, hogy segítsek neki. Sokszor csipkelődtünk egymással oda-vissza alapon, sajnos párszor sikerült kicsit megbántanom is őt, amiért mindig bocsánatot is kértem, sokszor más túl sokszor még indokolatlanul is(mivel azthittem megbántottam közben nem mert ő is csak poénnak vette fel), azonban ha ő szólt úgy, hogy rosszul esett nekem nem vettem fel, mert nem akartam, hogy kellemetlenül érezze magát (azonban párszor volt olyan(talán 2x), hogy bocsánatot kért mivel látta, hogy rosszul esett nekem). Sokszor szerintem már az idegeire is mentem a sok bocsáantkéréssel. Pár hónapja mintha kicsit kerülne engem, már nem poénkodik velem annyit és egyre jobban olyanokat szól be amik nem esnek túl jól, és már megjegyezte, hogy túlsokszor érek hozzá, avgy hogy bámulom(jelzem ez utóbbit nem direkt csinálom csdak vhogy mindig rajta ragad a szemem, na emg az ajkain mviel nagyon szeretném megcsókolnlni/ és emgölelni is őt) (Egyébként tényleg egy normális, rendes lány, szóval nem tudom mi lehet e mögött) ha meg valamit vissza szóltam (nem durván) akkor meg megsértőtődöttnek látszott. Erre az utolsó évre már végleg elvesztettem a reményt, hogy vaha is együtt legyünk és már már azt gondolom, hogy feladom. Valamint mostanában kezdem azt érezni, hogy talán már nem szeretem úgy ahogy régen Ti mit gondoltok? Lehetséges, hogy elmúlt a szerelem iránta vagy ez igagából sosem volt az? (én azért nem gondolok az utóbbira, mert tényleg szerettem/szeretem őt, és mindent megtettem volna érte, viszont így reménytvesztve bnem tudom mit kelenne tennem).


Ui.:bocsi, hogy hol múlt időt-hol jelen-t használok csak egy kicsit zavaros ez az egész.


2018. márc. 1. 15:29
1 2
 11/11 anonim ***** válasza:

Ebből is látni, hogy a lányok mennyivel könnyebben túlteszik magukat az eseten. :D hasonló cipőben járok, sajnos ez az érzés már régebb óta bennem van mint benned, azzal a különbséggel, hogy a lány akinek szerelmet vallottam, annyira jó barátom volt, hogy tudta, hogy egy nemmel összetörné a szivemet, ezért inkább kiméletesen válaszolt, viszont talán ez jobban fájt, mint egy igazi elutasitás. Én teljesen megszakitottam vele a kapcsolatomat ez elsőre nagyon durva, főleg ha gyenge vagy mint én, és inkább lennél a barátja, csak azért, hogy beszélhess vele. De erősnek kell lenni. Én már 50%-ban túl vagyok rajta :D (vagyis ha most ő keresne meg, hogy tetszek neki, lehet énis nemet mondanék vagy lehet hogy igent :D, ilyen 50/50)


Viszont a végleges megoldás egy új lány. Hasonlitsd össze, hogy mennyivel jobb, mint akibe te szerelmes vagy/voltál, próbálj meg ellenérveket felhozni magadnak, hogy miért is jó, hogy nem jöttél össze vele.


Ezen csak egy másik lány segithet, aki megérti a fájdalmaidat. És ez a lány sokkal jobb lesz (remélem énis). Szóval csajozásra fel (Y)

2018. márc. 4. 17:43
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!