Lehet, hogy egyedül vagyok ezzel? (korosztályon belül)

Elismerem,hogy itthon voltak(vannak) problémák( itt rossz nevelésre gondolok ,amikor a gyerek nem csinálhat semmit) ,melyek a családban leginkább rám voltak nagyobb hatással,így régebben mindig kimaradtam a társasági életből, szülői nyomás miatt.viszont most 17 éves múltam ,és bár már 3. évemet taposom a gimiben,ugyerzem,hogy nemtudok mit kezdeni az emberekkel. igazából mondhatnám azt is hogy egy barátom sincs... barátnő szintén nem volt még. bár a sok évnyi magányban nem unatkoztam (és okosan még a kreatív vénáimat is elfojtva) , és bár hasznos hogy az állandó gondolkodás miatt szerintem eléggé fejlett lett az agyam ( ebbe ne kössetek bele, tény hogy intelligensebb vagyok a többségnél, ebbe próbálok belekapaszkodni) de mindig is én voltam a kitaszított a közösségekben. A kérdésem csak annyi lenne,hogy ezek ellenére( további elnyomás mellett ) mit tehetnék hogy tudjak kommunikálni a korosztályommal? a probléma az,hogy 90%uk csak a felszínes dolgokrol tudnak beszelni ,ami engem egyaltalan nem erdekel,hisz előre lehet tudni minden mondanivalojuk végét. a normális eszmecserét pedig nem szereti egyikuk se... időpocsékolásnak érzem ezeket a beszelgeteseket...engem mindig hajt a tudásszomj, tarsaloghatnank érdekes dolgokrol is...szoval a kérdés : egyedül vagyok? Még csak reményt se látok, hogy hasonlo lányt találjak mint én ,ráadásul tovabb neheziti a dolgot,hogy nemigen tudom elkepzelni magam ugy , mint aki egy masik embernek fontos, napi szinten függ tőle. Évekig ált.iskolaban nagyon hallgatag gyerek voltam .ez gimiben javult,hisz hatalmasat ugrott az ertelmi szint is ( elozo 8 év egy katasztrofa volt...) és bár elkezdtem beszelgetni , most is csak a padtarsamra es egy lanyra hagyatkozhatok , akik szinten nem hasonlitanak rám. bármi ötlet? Köszi hogy vegigolvastad :)