Halál után tényleg aktív az agy?

Amit a tudósok mondanak, azt az alapján mondják, amit a klinikai halálból visszatérők elmesélnek. Aki már nem tér vissza, nem számol be semmiről.

Az ilyen állapotban való "tapasztalatok" az adott ember ismert hasonlatokkal való próbálkozásai. Tudjuk, hogy az érzékelés egy testi hatás idegpályákon az agyba való közvetítése, ennek az ember korábbi tapasztalataival való összevetés és hasonlóság segítségével ad új értelmezést. Majd ezt a tanult szavak tanult jelentései alapján közli egy másik emberrel. Itt mindjárt bejön az adott ember ismeretei, személyisége, amely befolyásolja az érzetről adott tájékoztatást. Minél nagyobb az ismeret, annál gazdagabb a leírás.

Ugyanakkor az agy rossz körülmények között működhet hibásan is. Pont ugyanúgy, mint egy óra vagy esztergagép. Utóbbiakat egy hibátlan működésű ember figyeli, és állapítja meg az abnormitást. A halálközelben lévő embert azonban így nem nagyon tudja figyelni semmi objektív, itt az ő - ki tudja milyen - hibásan működő agya értelmezését halljuk viszont. Persze sok hasonló körülmények közé kerülő ember beszámolóját összevetik ,és ebből próbálnak objektív képet kapni.

Mindezzel csak azt kívántam érzékeltetni, milyen nehéz erről a helyzetről pontos és objektív képet kapni, és a valósághű magyarázat mennyire függ attól, hány tényleges eset beszámolóját vetették egybe. De értelmes orvost még nem hallottam, aki hajlandó lenne ezeket az élményeket valamiféle mennyországgal vagy bármi földön túlival kapcsolatba hozni. A mennyország annak minden tulajdonságával az ember hite, amelynek megvan a maga szerepe, de semmi köze a tudományos tapasztaláshoz. A hit és a tudomány két dolog. Kapcsolatba hozni és keverni olyan, mint a követ megenni alma helyett, és az almát súlynak használni a kő helyett.

3-as!

Ezt írod - “… hogy hiddjék el”.

Ezek után hogy higgyen neked az ember?

11-es!

A Magyar Tudományos Akadémia elnöke, világszerte elismert agykutató veled szemben ezt mondja:

“Az idegtudós az anyag evolúciójának a csúcsát, az agyat vizsgálja. Azt a szervünket, amelyen keresztül a lelkünk megnyilvánul az anyagi világ számára. És olyan funkciók produkálásra is képes, amire semmi más biológiai, fizikai-kémiai anyag nem. Ha a neurobiológus megismeri az idegsejthálózatokat, nehezen tudja elképzelni, hogyan lesznek ebből új gondolatok, hogyan tehet föl az idegsejtek hálózata olyan kérdéseket, mint hogy mi az élet értelme. Akármennyire komplex terméke az agy az evolúciónak, nem gondolom, hogy képes kitermelni egy olyan nem anyagi entitást – nevezzük elmének, éntudatnak, szabad akaratnak, léleknek, de leginkább ezek együttesének – amely irányítóként hat vissza az őt létrehozó idegsejtek hálózatára.

Inkább azt tudom elképzelni, hogy, mint az anyag evolúciójának csúcsa, az emberi agy vált alkalmassá, hogy rajta keresztül a teremtő eredetű lélek meg tudjon nyilvánulni az anyagi világ és ami fontosabb, a többi lélek számára.

– A lélek tehát külső beavatkozásra került belénk az evolúció folyamán?

– Az ateista elképzelés szerint a tudat az anyagi agy működésének emergens tulajdonsága. Én úgy gondolom, az anyagnak nem lehet olyan emergens tulajdonsága, ami visszahat az őt létrehozó idegsejthálózatra. Már csak azért sem, mert ha kiveszünk egy szövetmintát az emberi agyból, és összehasonlítjuk a majom vagy a macska ugyanonnan kivett szövetmintájával, akkor közel ugyanannyi sejtet találunk, ugyanolyan típusúakat, a kapcsolódási törvényszerűségeik, a kommunikációra használt molekulák is egyformák. A fő különbség, hogy ezekből a kis agykérgi oszlopokból az emberi agyban jóval több van, mint egy majom vagy egy macska agyában. Ha valaki elhiszi, hogy csak mert ezekből az egységekből jóval többet pakolok egymás mellé, a hálózat generál egy nem anyagi jellegű éntudatot, az élet értelmén lamentáló elmét, akkor azt is el kell hinnie, hogy ha chipekből kapcsolunk össze egyre többet, akkor egyszer eljutunk egy számítógéphez, ami előbb-utóbb szintén kitermel magából egy elmét, ami majd az éterből visszahat és programozza a gépet létrehozó chipek hálózatát. Ezért gondolom én, hogy az agyunk nem kitermeli, hanem befogadja az egyébként tér-idő dimenziókon kívül létező lelkünket. Az ateisták hite még nagyobb, mint az enyém, mert ők el tudják hinni, hogy az öntudatára ébredt emberi agy az ősrobbanással önmagából, önmagától és önmagáért keletkezett anyagi világ fejlődésének terméke lenne. Én ezt nem tudom elhinni, természettudományos bizonyítékaink pedig egyik álláspontra sincsenek.

– Vagyis minden további nélkül össze tudja egyeztetni istenhitét a tudománnyal.

– Érdemes belegondolni, hogy az ősrobbanás utáni első másodpercben, ha az öt fizikai állandó nem úgy van beállítva, ahogy, hanem mondjuk a gravitációs állandó néhány százezreléknyivel nagyobb, akkor az univerzum visszazuhan önmagába. Ha az atommagok belső kölcsönhatási állandója néhány milliomod részével kisebb vagy nagyobb, csak hidrogén- vagy csak héliumatomok keletkeznek, és sohasem jön létre a szénatomra épülő szerves élet. Az ateisták hiedelme szerint ez magától alakult így ki.

Én inkább abban hiszek, hogy volt egy teremtő lélek, akinek valamiért eszébe jutott, hogy anyagi világra volna szükség. Ahogy a Biblia írja, kezdetben volt az Ige. A teremtő szándék. A fizikai állandókat úgy állította be, hogy hozzánk hasonló lények jöjjenek létre. A kémiai, majd biológiai evolúciós szabályai, úgy mint a természetes szelekció, nem mások, mint a teremtés eszközei. Nincs abban semmi különleges, ha egy tudós istenhívő.

Inkább abban látom a különlegességet, ha egy tudós ateista. Olyan hiedelemrendszerben kell élnie, aminek én nem látom az értelmét. A legnagyobb rejtély a gondolkodó, szabad akarattal rendelkező ember keletkezésének az értelme, a lelkünk eredete, küldetése és sorsa. Ezek olyan kérdések, amelyekre a természettudomány sohasem fog választ adni. Ha pedig a hitünk más kérdésekkel foglalkozik, mint a tudomány, akkor miért ne lehetne a kettő összeegyeztethető, egymást kiegészítő?”