Mennyire zavar ha valaki,rosszul alkalmazza a ,központozást?

#9

Az is érdekes, hogy a saját első példamondatodról azt írod, hogy "a második tagmondata kérdő": ez már önmagában is mutatja azt az összemosódó határterületet, amely miatt ennek sokan kérdőjelet tesznek a végére. Hiszen valójában (ha olyan szigorúan vesszük, ahogy te is venni szeretnéd :-) az nem KÉRDŐ (tag)mondat, hanem egy mellékmondat, amely itt speciel formailag valóban megegyezik egy kérdőmondattal, de általános esetben gyakran különbözhet a kettő. Amikor kiegészítendő "kérdést" tartalmaz, és az alanya független az első mondatétól, akkor valóban egybeesnek – ilyen a te mondatod is –, de ha pl. ugyanaz az alany, akkor már nem feltétlenül:

Miklós megkérdezte, hogy mikor mehet haza.

Miklós megkérdezte: "Mikor mehetek haza?"

Vagy ha eldöntendő kérdés, akkor is különbözik a sztenderd megoldás (-e kérdőszócska):

Miklós megkérdezte, hogy lesz-e ma vacsora.

Miklós megkérdezte: lesz ma vacsora?

(persze tudom, hogy sokaknál az -e szócskás kérdezés a természetes – náluk nem különbözik)

(És akkor még nem beszéltünk arról, hogy beszédben mennyire különbözik a második tagmondat dallama, ha azt egy idézett kérdésnek vagy ha egy alárendelt mellékmondatnak szánjuk...)

Szóval pont egy bonyolult kérdésbe tenyereltél bele, légy elnézőbb a nyelvhasználótársakkal, hátha ők is csak azért rontanak el ezt-azt, mert (még) nem tökéletesek – hosszú az út idáig. ;-D

Én nem érzem bonyolultnak. Az általad idézett mondatok tényleg határmezsgyék, de szerintem az enyém nem az; ha nincs idézve a kérdés, akkor ott egy kijelentő mondattal van dolgunk, "függő beszédmódban" (nem tudom, a magyarban ezt használjuk-e). "Miklós megkérdezte.." pont. Tök mindegy, mi jön utána. Ez egy kijelentő mondat.

A "Kérdem, olyan nagy hibát követtem el?" szerintem azért más, mert ott nem kitesszük az elején, hogy kérdés jön. Nem is érzem feltétlenül alárendelőnek a viszonyt a két tagmondat között. Értem, hogy be lehetne szúrni, hogy "azt, hogy", de akkor már idéznénk a kérdést, nem ott helyben tennék fel ("kérdem, hogy olyan nagy hibát követtem-e el" - és itt már pontot tennék a végére). Magyarán más, ha egy performatív ige van az elején. Ez kicsit olyan szerintem, mint a megszólítás (Isten, áldd meg a magyart!).

A használatról meg annyit, hogy nem csak itt rontják el, hanem újságírók és ÍRÓK is. Gárdonyi pl. következetesen az engem a falra kergető változatot használta. Mondjuk Gárdonyinak eleve fura volt kicsit a stílusa.

nem érzed ugyanolyan jellegűnek ezt a kettőt?:

Miklós megkérdezte, hogy mi lesz ma a vacsora

Hiába mondtam neki, hogy nem szabad bejönni

van lényegi különbség?

nem érvényes mindkettőre, hogy "A mondatzáró írásjelet olyankor is a mellékmondathoz igazíthatjuk, amikor az voltaképpen idézet"?

----

"használatról meg annyit, hogy nem csak itt rontják el"

de hát most mutattam meg, hogy nem elrontás...

A helyesírásnak azok a szabályai, irányelvei, amit az ezzel foglalkozó testületek annak nyilvánítanak.

Tehát ezeknél a mondatoknál is helyes a mellékmondathoz igazítani az írásjelet.

Ha téged zavar, nem tetszik, falra mászol tőle, az mind oké (bár nem javaslom :-), de ha azt mondod, hogy elrontják, buták, nem értik a helyesírást, akkor ott inkább nálad van a hiba... Éppen te vitatkozol a "helyesírással"...

"nem érzed ugyanolyan jellegűnek ezt a kettőt?:"

Attól függ. Az első számomra egyértelmű:

"Miklós megkérdezte, hogy mi lesz ma a vacsora"

Pont kell a végére, mert kijelentő mondat.

"Hiába mondtam neki, hogy nem szabad bejönni"

van lényegi különbség?"

Attól függ, hogy a másodiknak mi a kontextusa.

He ez a második mondat egy sóhajtás egy társalgásban, akkor lehet, hogy ...-ot vagy ..!-t tennék a végére. Vagy akár felkiáltójelet. De azt sem azért, mert a "nem szabad ide bejönni!" önálló mondat végére azt tennék, hanem mert a "hiába mondtam" egy kiszólás, aminek a végén lehet felkiáltójel.

Én esküszöm, nem értem még a gondolatot se, hogy hogy lehet kérdőjelet tenni mondjuk az első mondat végére. Full logikátlan. "Miklós megkérdezte". Pont. Ez a mondat.

Most akkor ennyi erővel írhatnék egy olyan mondatot, hogy "Miklós megkérdezte, hogy bejöhet-e?, majd felsikoltott, hogy hagyják békén!, majd megjegyezte, hogy lesz ennek még folytatása...". Miért kéne a tagmondatok modalitásához igazítani az írásjelet? Ilyen a spanyolban van, a magyarban nincs. Tedd idézőjelbe, és akkor ez legyen egy idézés, de függő beszédben az az állítmány, ami a főmondatban van.

Vagy akkor ha ez csak az én becsípődésem, akkor rávilágítanék egy gyakorlatibb problémára: ha szerinted ez így rendben van, és a nem idézett, hanem közölt mellékmondat is meghatározhatja az írásjelet, akkor hogyan különbözteted meg ezt attól, amikor ténylegesen a főmondat van kérdő módban?

Miklós megkérdezte, hogy bejöhet-e. (...vagy nem jöhet be)

Miklós megkérdezte, hogy bejöhet-e? (...vagy nem kérdezte meg?)

Az én szemléletemben a második is helyes - akkor, ha én megkérdezek valakit, hogy elhangzott-e ez a kérdés Miklós részéről. És akkor kérdő mondatként hangsúlyozom. Ha viszont nem az egész mondat egy kérdés, és úgy is kérdőjelet teszünk a végére, akkor honnan tudom, hogy ezt most miként hangsúlyozzam? Ezért kéne a mondat végi írásjelet a mondat EGÉSZÉNEK modalitására fenntartani. Én a mondat egészét nézem, és aszerint olvasom és értelmezem és hangsúlyozom. Ha a te verziódat elfogadjuk, akkor a mondat végi írásjel már nem a funkciója szerint fog működni, hanem valamiféle hangulatelemként. Egy kisebb szintagmához fog kapcsolódni, holott magához a mondathoz kéne neki.