Létezik a magyar köznyelvben tényleg egy mondaton belüli szavakon átnyúló "újraszótagolás"? És miért van? Más nyelvben is van?

mit nem követnek el?? hát már hogyne tapadna át a köv. szó elejére a mássalhangzó... hát ez nem hiba, ez a világ legtermészetesebb dolga (folyékony gördülékeny beszéd esetén).

természetesen van, amikor "rendes" tagolásban mondják a dolgokat, pl. ha lassan szavalunk valamit, vagy bizonyos nyomatékosítások esetén – de az, hogy ilyet úgy általában nem "követ el" egy igényesen beszélő ember, hát azt eléggé megütközve olvasom.

szerintem egyetemes, de ez abszolút csak egy laikus tipp.

(csak a dolog működése alapján gondolom ezt, hiszen más nyelveken ugyanúgy tudnak folyamatosan beszélni az emberek, és ugyanúgy nincs olyan szóbeli "szóelhatároló akármi", mint írásban a szóköz.)

folyamatos beszédben nem igazán van értelme "szavakról" beszélni, mert nem igazán van köztük semmiféle szünet (néha még mondatokról sem).

mivel a magyarban szóeleji hangsúly van, ezért természetes, hogy a hangsúlyos magánhangzókhoz tapad az előző mássalhangzó, ha nincs előtte más mássalhangzó, különben szünetet kéne tartani a hagsúlyossá tételhez, ami folyamatos beszédben nem igazán játszik.

maga a jelenség a beszéd sajátosságaiból eredően univerzális, azonban bizonyos nyelvekben előfordulhat, hogy bizonyos hangtani szabályok miatt "kötelező" szünetet tartani adott hangok előtt (mármint azért kötelező, mert a nyelv így működik, nem azért, mert valaki "előírta"). én hirtelen a németről tudok: magánhangzóval kezdődő szavak előtt itt mindig szünet van (pontosabban a "hangrést" egy pillanatra össze kell zárni, amit a nyelvészek önálló (néma) hangként tartanak számon). ezért a németben ezek alapján nincs ilyen "újraszótagolás", meg persze ugyanez más nyelvekben is előfordulhat