Miért nem tud az emberek többsége helyesen írni?

Ennek számos oka van. Rossz helyesírással rendelkező emberek mindig is voltak sajnos, és ugyancsak sajnos, mindig is lesznek. Egy részük talán nemtörődömségből ilyen, más részüknél viszont az is lehet, hogy nincs készségük hozzá. Ugyanúgy, mint pl. nekem sem erősségem a matematika. Valahol készségtárgy az is, meg a nyelvtan-helyesírás is. De nem lehet mindent ezzel elintézni.

Amikor én beiratkoztam 1985-ben - nem most volt tényleg - a Gyors- és Gépíró Iskolába, ott alapkövetelmény volt a helyesen írni tudás. Szerencsére nekem ez az erősségem, így kézenfekvő volt a választásom. Akkoriban megkövetelték a leendő gépírótól, hogy minőségi munkát adjon ki a kezéből, hiszen valamilyen szinten a kezéből kiadott levél, irat a céget is fémjelzi. Igen, akkoriban a gépírók voltak leginkább azok, akik egy vállalkozás, hivatal dokumentumait gépelték, hiszen ők értettek ehhez, rajtuk kívül nem sokan tudtak gépírni (sem gyorsírni). Az írógép nem volt tehát olyan, mint ma a számítógép, hogy bárki, aki leül a gép mögé, írhat bármit, amit szeretne, sőt, kiteheti a világhálóra is az irományát. Mivel manapság sokat lazult emiatt a helyesírás szigora, valamint a gyors- és gépírás mint önálló foglalkozás megszűnt létezni, átalakult az adminisztráció fogalma, és ma már nemcsak olyan emberek munkái láthatóak a sajtóban, plakátokon, szórólapokon, könyvekben, interneten stb., akik tudnak helyesen írni, hanem olyanoké is, akik nem tudnak. Miért? Mert ha valaki nem tud helyesen írni, nem veszi a fáradságot, hogy valakivel átnézesse az iratot, mielőtt közzéteszi valamely formában, hanem ő jónak ítéli meg, és az írás hibásan lát napvilágot. A baj ezzel az, hogy aki majd olvassa, lesznek közülük olyanok, akik azt gondolják, mivel megjelent nyomtatásban, nyilvánosságra lett hozva, minden úgy jó benne, ahogy van. Régen ugyanis a nyomtatott szövegnek tekintélye volt, hiszen a nyomdászok odafigyeltek, hogy minden rendben legyen. Persze voltak sajtóhibák akkor is, de legalább nem hemzsegtek tőlük a könyvek, újságok, elvétve egy-kettő volt mindössze, nem úgy, mint ma. Mostanság, ha fognék egy piros tollat, és mondjuk a helyi hirdetési újság hirdetéseit végigböngészném hibák után kutatva, igencsak sok piros jel lenne a papíron. Valahogy azt érzem, hogy ha valaki lead egy hirdetést megjelentetésre, még ha a megrendelő hibásan adta is le a szöveget, a felvevő nem meri kijavítani, pedig ki kellene. Elvégre a hirdetési újságot is minősíti a helyesírásilag, szórendileg, stilisztikailag hibás megjelenés. Ezért, ha megtenné, az még nem módosítaná meg a megrendelés tárgyát, lényegét, de mutatná a hirdetésfelvevők igényességét. A számítógépek korában ez nem is lenne lehetetlen feladat.

Úton-útfélen bosszant engem is, amikor például - a teljesség igénye nélkül - ezeket látom: "Palackozott árúk boltja", "Húsárú-szaküzlet", "Hállózat-javítás", "zöldség-gyümőlcs". Mivel nincs lektorálás sehol, terjedőben van a rossz helyesírás, mert mint tudjuk, minden rossz példa gyorsabban terjed, mint a jó. A címfestőket sem ellenőrzi senki, úgy tűnik, sok olyan cégtáblát látok, amilyet én biztosan nem vettem volna át a megrendelő helyében.

Azonban a helyesírásnak nemcsak olyan része van, hogy valaki nem tudja jól leírni a szavakat. Az is gyakori probléma, hogy elterjedtek bizonyos kifejezések, amelyek szintén nem a műveltségről tanúskodnak, pedig felsőfokú végzettségű emberek is használják ezeket. Ilyenre gondolok, mint pl. "belefolyni valamibe". Nos, folyni a folyadék tud, nemde? Helyesen fogalmazva inkább ezt lehetne mondani helyette: "beleavatkozni valamibe".

A hibák tárháza végtelen, lehetetlenség mind felsorolni, de talán érthető, mire akarok utalni.

Egy gondolat a helyesírás-ellenőrzőről: nagyon hasznos, hogy a számítógépekben benne van, de amikor én számítástechnikát kezdtem tanulni az írógépek után, alapszabályként azt érttették (nem hiba, lásd: "Nyelvművelő kézikönyvünk úgy véli: „A helyesírási szabály ellenére a félreértés elkerülésének érdeke megokolhatja néha, hogy – kivételesen – magas hangú, mássalhangzó + t végű igék műveltető alakját is -tet képzővel írjuk. Pl.: a színész nemcsak megértette, hanem meg is érttette a darab mondanivalóját.”) /Forrás: Archívum Szabadság internetes oldal/ meg velünk, hogy a szoftver nem tud minden hibát kijavítani, tehát fenntartással kezelendő. Mert jóllehet, magát a szót felismeri, de nem tudja, hogy az író miért úgy írta, ahogy. Nagyon jó példa az itt használt "érttette" szó, melyet a szoftver aláhúzott, hibásnak érzékelve azt. Mert valóban hibás lenne, ha olyan írói szándékból írtam volna, hogy az "ért" szót E/3 személyben múlt időbe helyeztem volna (értette). De ha azt akarom kifejezni, hogy valaki hozzásegített mást ahhoz, hogy világos legyen számára valami, akkor ő megérttette vele azt a bizonyos fogalmat, vagyis segített neki a megértésben. Szóval a helyesírás-ellenőrző ilyen eltéréseket hibaként értékel. Ezenkívül, ha nincs jól beállítva, hibának veszi az idegen nyelvű szavakat is, mert ezek a magyar nyelvben nincsenek benne. Szóval nagyon hasznos a szoftver, de tudni kell használni, nem lehet teljesen ráhagyatkozni. Vagyis nem helyettesíti a helyesen írni tudást, csak segíti.

Kissé hosszúra nyúlt a válasz, de szerettem volna körüljárni a témát, hiszen ez örökzöld kérdés marad mindig is. Meggyőződésem, ahogy a bevezetőben is utaltam rá, hogy mivel mindig is voltak rossz helyesírók, ez nem jelenti azt, hogy régebben kevesebben voltak. Az igazság az, hogy sokan voltak akkor is, csak a kommunikáció még nem állt olyan fokon, hogy tömegesen kerüljenek az írásműveik nyilvánosságra, hiszen ma már számítógéppel bárki megteheti ezt, még a rossz helyesírók is. A közvélemény jó részének ez semmilyen problémát nem jelent, talán megszokták már, ki tudja... Ám akik tudnak helyesen írni, azoknak minden ilyen iromány bosszantó. Nekünk a nyomtatott-közzétett szó még tekintély, még ha sokan mások igyekeznek is lerombolni ezt.

Összegezve tehát: az igénytelenség nagyobb súllyal esik latba, mert ha valaki nem tud helyesen írni, ezt feltétlenül tudja magáról. Ilyen esetben - pláne, ha nyomtatott sajtóban, cégtáblán, utcai plakáton tesz közzé valamit - kötelessége lenne átnézetni az írását, hogy minden rendben legyen a nyilvánosságra hozatalhoz. De ezt inkább elmulasztják, talán gőgből, lustaságból, nem tudom. De lehetne segíteni a helyzeten, ha ők is akarnák. Csak könnyebb tényleg felháborodni azon, ha valaki szóváteszi, hogy hibáztak. Ez a tiltakozás biztos, hogy a helytelen értelemben vett büszkeségből fakad, nehogy már valaki meg merje mondani, hogy hibásan ír! Megértem a szóvá tevőket - én is ezt teszem időnként -, nem heccből emelik fel szavukat, hanem jobbítani akarnak, akarunk, s nem mások kritizálása a cél. Sajnálatos azonban, ha ezt ők így értékelik. Persze, ha valaki minősíthetetlen stílusban kritizál, érthető, ha az illető felháborodik, de egyébként nem. Az építő jellegű kritikát illik megfogadni.