Kezdőoldal » Tudományok » Társadalomtudományok és bölcsészet » Magyarország 3 részre szakadás...

Magyarország 3 részre szakadását követően a magyar államiságot leginkább az Erdélyi fejedelemség őrizte meg?

Figyelt kérdés

2022. júl. 13. 10:58
❮❮ ... 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11
 101/109 anonim ***** válasza:
62%

Hagyd #100-as, #99-nél erős kognitív disszonanciát okozz az, hogy felfogja, hogy a kommunista időszakban tanult történelem nem feltétlenül igaz. Igen, valóban voltak a magyar nemességnek konfliktusaik a Habsburgokkal (aminek egy része a magyar nemessége, a másik része pedig a Habsburgok hibájából keletkezett), de milyen nemzetnek nem voltak konfliktusai a saját uralkodóikkal? Igen, akadtak olyan nemesi csoportok is, akik valóban el akarták zavarni a Habsburgokat és helyettük nemzeti uralkodót akartak (jobbjára, mert olyan is volt, hogy az orosz cárnak akarták felajánlani a magyar koronát, és a lengyelek orosz-fóbiájából sejthetjük, hogy az mennyivel volt "jobb" mint a Habsburgok, akik azért képesek voltak egybetartani az országot az I. VH végéig, és valószínűleg utána is sikerült volna, ha nem jönnek az áruló kommunisták), de ezt nem azért akarták, mert nem tudták volna, hogy Magyarország egy létező, és a Német-Római Birodalomtól független királyság, hanem azért, mert vagy nem tetszett nekik az, hogy a Habsburgok nem mozgósítottak nemesi akaratra azért, hogy felszabadítsák az oszmánok alatt álló magyar területeket (ami egyébként nekik is a tervükben állt, de a háborúkhoz sok pénz kell és katona, így néhány évvel később meg is tették.)


Nem érti meg azt sem, hogy az uralkodók mindenhol, mindig rákényszerítették az akaratukat az általuk uralt országokra (merthogy így működött az abszolút monarchia, és nem azért, mert gyarmatként kezelték volna az országot). Nem érti, hogy attól, hogy Bécsből vagy Prágából kormányozta Magyarországot, vagy attól, hogy Magyarország külpolitikáját összehangolta a többi országa külpolitikájával (és pl. németeket nevezett ki a közös ügyek rendezésére) nem lesz kevésbé magyar király, az Árpád-időkben is neveztek ki németeket, olaszokat vagy másokat magas befolyásos pozíciókban. Nem mintha nem akadtak volna magyarok is szép számmal magas beosztásban (akik szintén részt vettek az országok politikájának az összehangolásában), gondolok itt például az Esterházyakra, akik szép karriert futottak be a Habsburg királyainknak köszönhetően, de vannak mások is.)


Igen, csak gyűlöljük a Habsburgokat, mert erre tanított minket a néhány évtizedes történelem. Tagadjuk meg magunkat, tagadjuk meg a történelmünket, és nyeljük be a kommunista maszlagot a magyar gyilkos őrült Habsburgokról.


Csak azt nem értem, hogy ha annyira elnyomták a Habsburgok Magyarországot, akkor IV. Károly miért pont Magyarországon reménykedett abban, hogy visszaülhet a trónra? Ha annyira német volt vagy annyira cseh, akkor miért nem az Ausztriában vagy Csehszlovákiában (jó ez utóbbi csak vicc) reménykedett abban, hogy trónra ülhet? Azért, mert jól tudta azt, hogy az osztrákokkal és a csehekkel szemben a magyarok lojalitásában és igen, a szeretetében is, még reménykedhet, míg a másik kettőében már nem. Ha azt érzékelte volna Magyarországról, hogy rühelik a származása és a felmenői miatt (amire valóban meglett volna az okunk, ha az ősei tényleg annyira elnyomták volna és gyarmatként kezelték volna az országot), akkor eszébe sem jutott volna pont ide jönni trónt visszaszerezni, hanem elment volna pl. az osztrákokhoz (akiknek a komcsi történelemszemléket alapján nagy szerepük volt abban, hogy a Habsburgok elnyomják Magyarországot).


Igen, voltak olyan Habsburgok, akik időnként csorbították vagy csorbítani próbálták a kiskirályi hatalomra törekvő magyar nemesség befolyását vagy ősi jogait (pl. a szintén a magyar jobbágyok érdekében), és ezt felhasználva üvöltözték a Habsburgokra, hogy elnyomja Magyarországot, pedig csak nem tettek egyebet annál, hogy megpróbáltak javítani a nép életszínvonalán.


A kalapos királyt is szokás utálni, és az utálat részben jogos is, mivel nem akarta magát magyar királynak koronáztatni, és a német nyelvet tette hivatalossá Magyarországon az avítt latin helyett, amihez foggal-körömmel ragaszkodtak a begyöpösödött nemesség, de meg is írta (ahogy fentebb írta), hogy ő örömmel tenné hivatalossá a magyar nyelvet is, ha a régi uralkodók gondoskodtak volna arról, hogy a magyar nyelvet kormányzásra is lehessen használni, de mivel nem tették, így a németet tette azzá. Érdekes, hogy pont ennek köszönhetően indult el az nyelvújítás mozgalom, aminek köszönhetően kevesebb mint 100 évvel később már hivatalossá lehetett tenni az országban a magyart (igen, '48 előtt, egészen pontosan 1836-ban, ami számomra azt mutatja, hogy egyáltalán nem akarták a németek vagy a Habsburgok egyáltalán nem akarták egybeolvasztani Magyarországot a német ajkú országaikkal).

2022. aug. 11. 16:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 102/109 anonim ***** válasza:

"Egy tanulatlan szakmelós ember ismételgeti a retardált szót, mert hallotta valami gagyi valóságshowban vagy Kolompár Aléhándrótól a haverjától. (a proliknak azaz szakmelósoknak ilyen munkatársaik vannak gyakran) Nézz utána a szó jelentésének a Google-ben, és magadra ismersz."


Annyira retardált vagy hogy még azt sem fogtad fel hogy ne írj privátban mert olvasatlanul törlöm.



"Már előző írásomban is ízekre szedtem és cáfoltam a Rákosi érában keletkezett kommunist történelemszemléletedet."


Nekem semmi közöm a kommunista szemlélethez, a te náci szemléleted viszon a Szálasi érában keletkezett.



"Tehát neked a történész tudósok véleménye amiket belinkeltem nem bizonyíték, mivel te tanulatlan olcsó-János a gagyi szakmunkás papíroddal jobban tudod mint az idézett tudósok."


Engem nem érdekel ki hazudja. Én tényeket közlök.



"Elmondtam neked: Egy gyarmatnak nincsen saját jogrendje, se alkotmánya, se saját törtvényei se saját törvényhozása (országgyűlés) se saját közigazgatása (vármegyék) rendeletalkotási joggal

Erre te mit válaszoltál?"



Elmondtam hogy Magyarországnak hiába voltak ezek mikor semmi funkcióval nem rendelkeztek te retardált. A külpolitikát teljes egészében a Habsburgok határozták meg. A belplitákban a jelentősebb kérésekben szintén a Habsburgok döntöttek. A magyar katonáknak is a Habsburgok parancsoltak. Ez egy gyarmat szintje.



"A külpolitikát a középkorban és a kora újkorban mindig az uralkodó határozta meg, kivétel nélkül. HA egy uralkodó több ország uralkodója is lett, akkor egységes külpolitikát kellett képviselnie, erről szól a perszonálunió fogalma.

Franciaország Anglia rengetegszer volt perszonálunióban más államokkal, akkor ezek szerint ezek az államok sem voltak szerinted függetlenek?"


Franciaország Anglia független volt te retardált. Azok nem voltak függetlenek akikkel perszonálunióban voltak. Plédául a skótok vagy az írek. Fel is lázadtak többször.



"Melyek voltak ezek a kérdések, és melyek voltak a parlament és a megyék hatáskörében? Gondolom jogtörténetet te nem tanultál a szakmunkás suliddal."


Minden fontosabb kérdésben a közigazgatástól kezdve a vallásszabadságig.


"Tehát a magyar királyok parancsoltak a magyar katonáknak? Milyen meglepő.. Mégis ugyan szerinted kinek kellett volna parancsolni a magyar katonáknak a kora újkorban? Talán az akkor még nem is létező köztársasági elnöknek?"


Zsigmond nem prancsolt a német katonknak te retardált. A Habsburgok viszont parancsoltak a magyar katonknak.



"Ugye tudod hogy 1918-ig nem volt Magyarországon köztársaság? Ezt tanították a primkó szakmelós szakközepes sulikádban? Vagy kimaradtál a töri órákról?"


Mivel a Habsburg császár uralkodott egyszemélyben még jó hogy Magyarországon nem volt köztársaság te nyomorék.



"A mi vitánk viszont nem arról szólt. Olvass vissza."


Olyan retardált vagy hogy azt sem tudod min vitázunk.



"Még egyszer a 12 pontból egyik sem Magyarország, a magyar állam jogaiért tört ki hanem a francia forradalom eszmeiségét tükrözték."


Olvasd már el a 12 pontot te értelmi fogíatékos náci fattyú. Mind a magyar állam jogaira vonatkozik.



"Tévedés. Senki nem akart idegen ellenséges országtól fegyvert vásárolni, és azt a magyarok ellen fordítani hogy a függetlenséget az elszakadást kimondják. Ilyet egyik cikben sem tudsz találni. Ez nettó hazaárulás."


Mind függetlenséget akart tehát el akartak szakadni a többségi magyar társadalomtól.



"Mitől harcoltak volna a kunok románok ellen, ha Magyarországot akarták lerohanni szerb segítséggel? A románokban több a kun vér mint a mai neo-kunokban akik főként szerbek románok és bosnyákok valamint szlovákok keveredéséből alakult ki."


Mikor a románok lerohanrták Magyarországot a kunok ki mellett harcoltak? Átálltak a románok oldalára. Nem. Tehát aljas hazug vagy. Az meg csak a te hazugságod hogy a kunok románok és szlovákok keveredéséből alakult ki. Vannak Magyarországon románok meg szlovákok de semmi közük a kunokhoz.



"Tehát a Székely nemzeti Tanácsot a Budapesti kormány hivatalos felkérésére szervezték meg."


Nem igaz mert a székelyek független államot akartak. Ma is azt akarják. Nem Magyarországgal akarnak egyesülni.



"A Kun Nemzeti tanács fegyvert akart a szerbektől vásárolni már 1918 novemberében, hogy elszakadhasson Magyarországtól. Mekkora különbség!"


Legalább harcoltak volna a románok ellen és lehet nem lett volna trianon vagy legalább jobb feltételekkel.

2022. aug. 15. 08:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 103/109 anonim ***** válasza:
100%

"Hagyd #100-as, #99-nél erős kognitív disszonanciát okozz az, hogy felfogja, hogy a kommunista időszakban tanult történelem nem feltétlenül igaz."


Semmi közöm a kommunista szemlélethez. Mind a Habsburgok mind a szovjetek egy elnyomó idegen hatalom.



"Igen, valóban voltak a magyar nemességnek konfliktusaik a Habsburgokkal (aminek egy része a magyar nemessége, a másik része pedig a Habsburgok hibájából keletkezett), de milyen nemzetnek nem voltak konfliktusai a saját uralkodóikkal?"


Két Habsburgellenes szabadságharc azért több mit "voltak konfliktusaik". És a Habsburg császár egy idegen uralkodól. Ilyen alapon akkor a török szultán is a magyarok uralkodója.



"Nem érti meg azt sem, hogy az uralkodók mindenhol, mindig rákényszerítették az akaratukat az általuk uralt országokra (merthogy így működött az abszolút monarchia, és nem azért, mert gyarmatként kezelték volna az országot)."


Te nem érted hogy a Habsburg császár nem a magyar érdekeket nézte hanem a Habsburg érdekeket ezért volt Magyarország gyarmat.



"Igen, csak gyűlöljük a Habsburgokat, mert erre tanított minket a néhány évtizedes történelem. Tagadjuk meg magunkat, tagadjuk meg a történelmünket, és nyeljük be a kommunista maszlagot a magyar gyilkos őrült Habsburgokról."


Semmilyen különbség nincs a habsburgok és a szovjetek között.



"Csak azt nem értem, hogy ha annyira elnyomták a Habsburgok Magyarországot, akkor IV. Károly miért pont Magyarországon reménykedett abban, hogy visszaülhet a trónra?"


Máshol nem kellett, így bepróbálkozott. Peresz itt sem kellett és elhajtották.



"Igen, voltak olyan Habsburgok, akik időnként csorbították vagy csorbítani próbálták a kiskirályi hatalomra törekvő magyar nemesség befolyását vagy ősi jogait (pl. a szintén a magyar jobbágyok érdekében), és ezt felhasználva üvöltözték a Habsburgokra, hogy elnyomja Magyarországot, pedig csak nem tettek egyebet annál, hogy megpróbáltak javítani a nép életszínvonalán."


A habsburgok magasról tettek a magyar népre. Nem is fejlődött semmit az ország 1700-tól a 19. század második felééig.

2022. aug. 15. 09:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 104/109 anonim válasza:

De te a szovjet történelemszemléletet lököd ami a Rákosi korszakban volt a legerősebb. A Rákosi korszakban a Szovjetunióba küldtek magyar történészeket hogy átképezzék őket. Horthy alatt a Habsburgokról mint dinasztiáról semleges véleménye volt a magyar történészeknek, és személyenként külön-külön tárgyalták egyes Habsurg uralkodók a magyarsághoz fűződő viszonyát.


A szovjet történészek a II.VH után német gyűlöletük miatt viszont azt oktatták hivatalosan a magyar egyetemi tanároknak Moszkvai továbbképzésen, hogy minden Habsburg ellenség, minden német automatikusan ellenség. (A Németségnek csak azonban csak egy kis része volt az osztrák)


Ebben a szellemben oktatták sokáig az egyszerű paraszt és proli tömegeket azaz őseidet és téged.

Egyes fura idegen kinézetű és eltérő kultúrájú kisebbségeknél (mint a türk tudatú kun kisebbség) ez nagyon bejött, hiszen eltérően a magyarok többségétől ők alapból utáltak mindent ami német európai vagy általában fehérember.

2022. aug. 15. 11:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 105/109 anonim válasza:

A nyomorék és retardált szót ismételgeti szerencsétlen tanulatlan paraszt vagy szakmunkás (proli) ivadék mint "érvet", nem tudja szegény, hogy az értelmiségnek a prolikról mindig sokban hasonló véleménye volt mint kb. a cigányokról.


Mensáros László: A proli


A proli - Mensáros László naplójának 1982-es bejegyzéséből:



"A proli ravasz. Nem hisz neked, bizalmatlan.



Meg van győződve arról, hogy be akarod csapni. Pláne, ha tudja, hogy tanultál és szellemi munkából élsz. Tanulni csak azt lehet, hogy őt hogy kell becsapni. A gondolkodás funkcióját tulajdonképpen ebben látja. Ezért ab ovo védekező állásba helyezkedik, s inkább ő üt először, mielőtt te ütnél, és hiába magyarázod utána, hogy te nem is akartál ütni. Ezért nem lehet prolival barátkozni! Vagy ha barátkozol, eljön a pillanat, amikor fellázad tehetetlen butaságában, meg van győződve arról, hogy meg akartad alázni, fitogtatni akartad a tudásodat és ezzel valami őt kihasználni akaró célt elérni, tehát valamilyen módon a kultúrával "kivenni a fegyvert a kezéből", amivel neki örökké védekezni kell az "okos" világ ellen, és mindezekért végül elárul.



Elárul mindent: téged, a világot, a saját életét. A proli örökké érzékeny. Bosszút kell állnia. A proli a legszörnyűbb állat a világon. Bár nem akarom az állatokat bántani. A proli nemcsak a fölötte állóval szemben kegyetlen: a hasonló proli szomszédja épp úgy ellensége. Lesi, figyeli, hogy mije van. Ha egy hamutartóval többje van, már följelenti, álmában megöli (ez a rosszabb).



Tehát maguk között sem tudnak békességben élni. Nem véletlen, hogy régen nem hagyták őket szabadjára. Ma azt mondják, hogy azért nem, mert féltek, hogy az urakat fölfalják. Nem! Az urak féltek, hogy ők egymást fölfalják!"

2022. aug. 15. 11:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 106/109 anonim válasza:

"Semmi közöm a kommunista szemlélethez. Mind a Habsburgok mind a szovjetek egy elnyomó idegen hatalom."


Dehogynem, most is a Rákosi éra hamis történelemszemléletét ismétled. Azt ismételgeted amit a sovjet történészek elvártak: Minden Habsburg rossz, minden német ellenség. Lehet hogy a kun kisebbségnél még mindig így szovjet módra gondolkodnak , a valódi magyarok többsége ezen már csak nevet.


"Két Habsburgellenes szabadságharc azért több mit "voltak konfliktusaik". És a Habsburg császár egy idegen uralkodól. Ilyen alapon akkor a török szultán is a magyarok uralkodója."


Butuska tanul,atlan szakmelós proli jószág, a Török szultán muszlim volt, nem lehetett magyar uralkodó, csak katolikus. A Habsburgok viszont minden formaságot törvényt betartva lettek minden alkalommal jogosan megkoronázva MAGYAR URALKODÓKNAK.


Amilyen butus proli kun vagy, még azt sem tudod, hogy legtöbb Európai országnak IDEGEN származású uralkodója volt, mivel dinasztikus házasságokat kötöttek. Ez neked nagyon magas? Gyakran idegen uralkodója volt az Angoloknak, Spanyoloknak, Dánoknak Svédeknek Norvégoknak, Hollandoknak, EZ NEM SZÁMÍTOTT semennyit. Csak neked a Moszkovita Szovjetnek fontos annyira.


"Te nem érted hogy a Habsburg császár nem a magyar érdekeket nézte hanem a Habsburg érdekeket ezért volt Magyarország gyarmat."


Minden uralkodó dinasztikus azaz családi karrier érdekeit tartotta szem előtt. Az Árpádok is, és a Hunyadi Mátyás is. Sokszor cselekedtek a Magyar érdekek ellen saját karrierjüket építve.


"Semmilyen különbség nincs a habsburgok és a szovjetek között."


Nem a HAbsburgok kérésére csonkították meg Magyarországot újra 1947-es Párizsi békében, hanem az elvtársaid, azaz személyesen Stalin Jóskád alakította ki így a keleti határokat.


A HAbsburgok alatt kapitalizmus fejlődött ki, és többpártrendszer, jelentős gazdasági növekedéssel és sikerekkel. A szovjet elvtársaid alatt egypártrendszer volt és kommunista gazdaság vitte csődbe az országot.


"Máshol nem kellett, így bepróbálkozott. Peresz itt sem kellett és elhajtották."


NEm hajtották el, hanem a KISANTANT és a TRIANONI szerződés nem engedte a HAbsburgok visszatérését, mert rizikófaktornak tartott hogy csehszlovákia Jugoszlávia szétszakadhat. Ezért Horthy-t lerohanással fenyegették meg arra az esetre, ha IV Károly király visszatér a hatalomba.


Tehát itt te a HAbsburg utáló románok csehek szerbek oldalán állsz?


"Legalább harcoltak volna a románok ellen és lehet nem lett volna trianon vagy legalább jobb feltételekkel."


Miért harcoltak volna a kunok románok ellen, amikor egy volt az érdekük a szerbekkel és románokkal, ahhoz hogy megvalósítsák önálló államukat a magyarok ellen?

2022. aug. 15. 12:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 107/109 anonim ***** válasza:

#106:

És mielőtt a vitapartnered megírná, hogy nem igaz az, hogy az uralkodók érdekei mindig is fontosabbak voltak mint a népeik érdeke, akkor álljon itt néhány sor a magyar, Árpád-házi uralkodókról, és azokról akiket ő elfogad magyar uralkodóknak:


1. Szent István király saját uralkodói érdekből ragadta magához a hatalmat, szembe menve az ősi joggal, ami szerint nem neki, hanem apja öccsének kellett volna trónra kerülnie. A hatalom megszerzése érdekében bizony német lovagokat hívott be az országba, akikkel megverette Koppány magyar seregeit.


2. Orseolo Péter - no komment, a magyar történelem legrosszabb uralkodója volt, bár az Árpád-háziak közé számítja a történelem. Az uralkodását a magyar urak jogainak csorbítása, idegenek hatalomba juttatása és az jellemezte, hogy idegen sereggel próbálta meg stabilizálni vagy visszaszerezni a hatalmát.


3. II. Endre sem volt az egyik legjobb uralkodó, akit egy kicsit sem érdekelt, hogy az asszonya hogy juttatta a német kegyenceit egyre nagyobb és nagyobb pozícióban.


4. Jöjjön egy magasabb szintű uralkodó, aki annyira magas, hogy a "Nagy" jelző nélkül (így nagy "N"-el) soha sem emlegetjük a nevét. Lovag király volt, elismerem, értett is a seregek irányítására, azt is, de neki köszönhető az, hogy az örökös háborúival annyira meggyengítette a balkáni népek ellenálló képességét, hogy azok semmilyen erővel nem rendelkeztek, amikor megjöttek a törökök. És még nem beszéltem arról a sok pénzről, katonáról, akiket azért áldozott fel, hogy megszerezze magának a Nápolyi Királyságot.


5. Hunyadi Mátyás sem az igazságáról volt híres (legfeljebb a mesékben, amiben ez az "igazságos" megnevezés még érthető is, ha belegondolunk abban, hogy ő volt az ország utolsó valamire való királya az ország háromra való szakadása előtt). Seregeket, pénzt és még ki tudja, hogy mi mindent áldozott fel azért, hogy elérje a nagy álmát, hogy ő lehessen a Német-Római Birodalom császára (amiről az előbb azt írtad, hogy nem jelentett semmit L. Zsigmond esetében). Az örökös háborúival ő is hozzájárult az ország hadi meggyengüléséhez (mert bizony ettől is gyengül az ország, nem csak attól, hogy rossz uralkodók irányítják).


És még nem is beszéltem az összes olyan uralkodóról vagy trónkövetelőről -- akik bár mind Árpád-háziak vagy Anjou-háziak voltak, ERGO magyarok --, akik a hatalmat külföldi sereggel próbálták megtartani/megvédeni/megszerezni, és ebben bizony rengeteg magyar halt bele.

2022. aug. 15. 15:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 108/109 anonim válasza:
58%

JAvaslom a kis Rákosi éra követőjének, hogy olvassa el a magyar volt-e az Árpád-ház témájú cikket:

[link]

2022. aug. 15. 19:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 109/109 anonim ***** válasza:

[link]


Tessék egy magyar cikk is a Habsburgok és a magyar rendek kapcsolatáról.

2022. aug. 24. 09:03
Hasznos számodra ez a válasz?
❮❮ ... 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11

További kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!