A modern zene megjelenése előtt miért nem voltak olyan dallamok, mint a mai zenékben?

Tetszik ez a kérdés.

A komolyzene többször megjelenik menő bandáknál is.

Álomszép a Deep Purple April c. száma, gondolom rögtön ráismersz az eredeti szerzőjére. A Rolling Stones nem is adta alább 200 vonósnál az As tears go by c. nótájánál.

Más népek zenéje is meg, megjelenik itt, ott és bizonyára azoknak is vannak hatásai, de korántsem akkora, mint a fekete afrozenének.

Peru hegyeiből jött a Simon and Garfunkel El condor pasa dala, Angliából a Scarlboro fair és közismert az ír népzenei elemeket felvonultató Jethro Tull banda.

Magyar népdalelemek a hazai kínálatot bővítik, bár nemrégiben svédek rajongtak a Sebestyén Márta által közvetített magyar népdalokért és keretbe foglalva tárták a világ elé. A lá pentaton hangsoron kívül is teljesen egyedülálló a magyar zenei világ, bár ezt kétségtelenül elmondhatja magáról az arab, a japán, a kínai és még számos nép zenéje.

A zene átível országhatárokon és politikai rendszereken. A magyar Kodály módszer szerte a világon elismert, Japánban is alkalmazzák a zenetanításra, csak éppenséggel hazánkban szorul manapság háttérbe.

A kérdésben szereplő zene stílusában létezett magyar együttes, Solarisnak hívták és a Marsbeli krónikák lemeze ma is megvásárolható, neked biztosan tetszene, nekem is tetszett annak idején, bár korát jelentősen megelőzte.

Keresd meg a guglival!

Azért, ha belegondolsz, az Afrikában járó holland és portugál rabszolgavadászok bizonyára álmukban sem gondolták, hogy a fekete vademberek milyen kulturális forradalmat indítanak el, illetve még a kifejtésében is jelentősen közreműködnek majd. Nem csoda, a kifinomult csemballó muzsika mellett bizonyára rendkívül primitívnek hatott az üreges fadarabok őrül tempójú ütögetése, ki gondolta volna, hogy ennyi van bennük, bár kétségtelen, hogy a feketéknek is meg kellett ismerkedniük a mi kultúránk által létrehozott hangszerekkel, hogy azután megmutathassák nekünk, hogyan kell rajtuk játszani.

Luis Armstrong, vagy New Orleans fogalom már a zenében, de amint látod, különféle kultúrák egymásra hatása következtében jöttek létre a mai zenei stílusok, amiket zseniális zenészeknek ki kellett találnia előbb.

Tetszenek itt engem provokálni mindig... :D

A capella, soul, blues:

Straight No Chaser - I'm Yours ~ Somewhere Over the Rainbow

https://www.youtube.com/watch?v=BKjMgepHwvw

Straight No Chaser - For The Longest Time

https://www.youtube.com/watch?v=EwnIkD9umEI

Bolyki Brothers - Jazz And More (Ex-Swinging Bach Singers) – Change The World

https://www.youtube.com/watch?v=VIUcHFOfq_U&list=WLC1B868788..

Jean McClain, Hugh Laurie – I Hate A Man Like You

https://www.youtube.com/watch?v=rBKkMiJdLsE

Hugh Laurie - Let Them Talk (Full Album)

https://www.youtube.com/watch?v=nGfvEZ3-Iu0

Minnie The Moocher

https://www.youtube.com/watch?v=czcHqcAuOTs

Ezt meg csak a különlegesség kedvéért:

Metallica - Nothing Else Matters (cimbalom)

http://www.youtube.com/watch?v=wOzympXi0xI

Ja, és a kérdésbeli zenéről meg ez jutott eszembe:

Pachelbel's Canon in D

http://www.youtube.com/watch?v=PkSp8wc8lKw

Kicsit régebbi (17. század). :)

Szia Berta!

tzolko vagyok.

Na de azért az sem volt piskóta, hogy " roll over Beethoven"

:)

Hali, Tzolko :)

Ne kötözködj, légy szíves, még mindig nem szeretem a Beatlest, és nem is fogom. :P

(Nem emlékeztél rá, hogy ezt már mondtam? Pedig még másfél éve sincs... :D)

Ha pedig a másik azonos című dalra gondoltál, azt sem szeretem.

Sőt, igazából az egész '60-as évekkel nem nagyon tudok mit kezdeni. A '70-esekkel sem sokkal többet.

Valahol megértem a szüleim korosztályát, hiszen ők akkor voltak fiatalok, nekik mindez újdonság volt, meg hozzá tartozott a lázadáshoz. De zeneileg az akkori "menő" énekesek és bandák egy része majdnem nulla. Kis túlzással három-négy akkordos kíséretek a tingli-tangli szövegű dalocskákhoz (pl. "She loves you, yeeeeah, yeeeeah, yeeeeah :||), esetleg kétsoronként feljebb/lejjebb transzponálva ugyanaz, és jónéhány dalt mintha pogácsaszaggatóval gyártottak volna...

Szerintem ezek az előadók egyszerűen csak jókor voltak jó helyen, de nem ők voltak a legtehetségesebbek. Vagy másképp: ma elvesznének a "tömegben", nem tűnnének ki belőle.

Tessék, pl. egy, a stílusra igencsak hajazó mai csapat:

The Raconteurs - Steady As She Goes

http://www.youtube.com/watch?v=DXAidGQUuns

The Raconteurs - Many Shades of Black

http://www.youtube.com/watch?v=IbMqqtnvLTY

The Raconteurs - Together

http://www.youtube.com/watch?v=YJ89GcR-gGY

The Raconteurs-You Don't Understand Me

http://www.youtube.com/watch?v=6DiwN1LHfOU

The Raconteurs - Blue Veins

http://www.youtube.com/watch?v=Zy5Uyo-gaEo

(Kétlem, hogy akár csak tizedannyian is ismernék a nevüket, mint a Beatlesét, holott szerintem sokkal tehetségesebbek.)

Most két okból is a Bolyki fiúk jutottak eszembe:

1. Hogy mit ki lehet hozni zeneileg akár egy egyszerű kis gyerekdalból is. Szóval jöjjön a "Hová mész te kis nyulacska"-sorozat:

http://www.youtube.com/watch?v=GALZNcw9n1U

http://www.youtube.com/watch?v=K1WC4kmvVRc

http://www.youtube.com/watch?v=s8n_JIBPZmA

A kérdezőnek jó kis "korstílus-tanulmány". :D

(A három "régi motoros" pedig lapozhat, akiknek valószínűleg már a könyökén jövök ki ezekkel a linkekkel. :D)

2. Nem pont kíséret, hanem gitártanulás, de "Két akkord":

http://www.youtube.com/watch?v=s9z4woBXLYw&NR=1

:D

Kedves Berta!

Ami a Beatlest illeti, friss zenéjük jó kis pezsgést hozott a világba, gomba mód és gomba fejjel alakultak a zenekarok. Nem is volt talán olyan ház, ahol ne lett volna legalább egy. Ebből már sejthetsz valamit.

A hangzás hasonló volt, akár Rolling, akár a számtalan egyéb bandát nézzük, de nem sokára a Spooky Tooth olyan zenét nyomott, ami zenészek generációját inspirálta.

[link]

Ma már nem jelent igazán különöset, de számos effektusra, hangzásra ismerhetsz még ma is és biztosíthatlak, minden menő öreg zenész igazolhatja, amit mondok.

Mérföldkő jimmy Hendrix is, vagy a Blood Sweet and Tears, ami meg menő zenészeket nevelt évtizedeken keresztül.

Az elektromos zene igazi kezdete kétség kívül Emerson Lake and Palmer bandához köthető. Az "Egy kiállítás képei" lemezük egy az egyben van, még az átvezető zenét is megcsinálták, amikor egyik képtől a másikig sétál a látogató és a képek címei is hasonlók, csak a zene más, természetesen, hiszen megmutatták a világnak, milyen "komoly" is a könnyűzene.

Sajnos a Raconteurs semmit sem tud visszaadni abból a lendületből, ami akkor volt a levegőben és a két akkordos dalodat hallva az az időszak jut az eszembe, amikor nem is hallgattam olyan dalokat, amiben énekeltek. Nem bírtam a mézes slágereket, a szöveg sokszor egyenesen frusztrált és a mondanivalót csakis a zenében kerestem.

De a világ halad és az emberi hang szép hangszer. A vokál és a briliáns hangszertudás mesterei a Yes, hoppá: http://www.youtube.com/watch?v=_rwNe2QXwrU ez már álomszép, de ezen a youtube oldalon számos remek zenét nyújtó banda jött be nekem mellékesen.

A három régi motoroson asszem engem értesz, bár már régen nem krosszozok, de az előbbi kommenteket én írtam.

A gitáron akkordok nélkül is lehet játszani, egyenként pötyögtetve őket. Tessék egy trió, akik egyesével is legendásak, nekem Paco jön be igazán, bár ilyen gyorsan én sajnos nem pilinckázok http://www.youtube.com/watch?v=k_5YZbmLI4c

Na, ez már valami, semmi vakaródzás, ez már zene a javából. Ez már komoly!

:)

Azért nem mondom, Te is szoktál kellemes zenéket javasolni, szó se róla, ha unom a nagyokat, akkor szívesen hallgatok belőlük. Pl. Garrelt egészen megkedveltem, gyakran küldenek egy, egy számot a postámra, rendesek.

Végtére is nem lehet mindig világmegváltó zenét művelni, vagy hallgatni, meg egy idő múlva azok is csak megkopnak, kell az új hangzás. Azért ha ilyen lendületet hall az ember http://www.youtube.com/watch?v=2Q9WDaCVDe8 , akkor biztosan hevesebben ver a szíve egy pillanatra, legalább is, ha férfi és a képkockákat látva aligha akad olyan, aki ne adná egy vak lóért, ha a rohamban is részt vehetett volna.

Jelenleg az a boldog időszak van, amikor minden stílus régi nagyjai meghallgathatók és újak is szép számmal vannak, nagyon helyes, mert hát kinek a pap, kinek a papné, vagy a lányuk (az is benne van(?), mondhatom, szép kis család...)

Szia

tzolko

Az "kinek a pap, kinek a paplan". :D

Vitatkozni már csak ritkán szoktam, úgyhogy csak röviden (legalábbis megpróbálom :D), és inkább beszélgetés-jelleggel:

A Beatles... Amit leírtál, abból mindössze azt "sejtem", amit írtam is: jókor voltak jó helyen, ezért felkapták őket, így olyan lehetőségekhez jutottak, amikhez abban a korban nem sokan. Persze, hogy utánozták őket mindenhol, hiszen újdonság volt, lendületes, lázadó...

Személyes dolog, de a kb. harmincezres városban, ahol a szüleim éltek, a '60-as évek végén - a '70-esek elején mindössze két együttes volt, az egyik az apámé... Gitáros volt, és persze, hogy nyomták az akkori slágereket is (anyám kifejezésével élve "koppintották"). Ill. "lekagylózták" a szövegeket, aztán nyomták a "halandzsát" (nem jut eszembe a helyes szó); a helyzet akkortól javult, amikor már anyám írta le a szövegeket nekik, merthogy ő jó angolos volt. Néha be is állt énekelni; elmondása szerint csak a belépésekkel volt gondja, de aztán megoldották a helyzetet: apám még időben bokán rúgta... :D

Én soha nem láttam őket élőben, csak a sztorizások maradtak meg.

Az akkori zene iránti vonzalmukat soha nem értettem teljesen, számomra az ő zenéik vagy jók voltak, vagy kevésbé, vagy egyenesen rosszak; de sehol nem éreztem azt a rajongást, csodálatot, amit ők.

És azt a "lendületet" sem, amiről te beszélsz.

Szerintem ezek abszolút szubjektív dolgok. Tényleg a pap és a paplan esete. Vagy hogy elegántosabban fejezzem ki magam: De gustibus non est disputandum. :)

Ahhoz viszont ragaszkodom, mert saját tapasztalat is, hogy mindenképp szerepe van az érzelmi kötődésnek. Alapból a "boldog" gyermek- és ifjúkor, a szép emlékek mind pozitívan befolyásolják az embert.

Még emlékszem néhány bakelitlemezre, amiket én is hallgattam (mert nem volt más, pedig csak néhány dal tetszett), pl. az általad fentebb említett Simon and Garfunkel duó Bridge Over Troubled Water című LP-jére (most rákerestem: http://www.youtube.com/watch?v=W9HYuIpgwsY ), kb. a fele okés; vagy egy ezüst borítós Queenre, de egyetlen dalt nem tudnék mondani róla; meg a "nagyok" egy-egy slágerére, de ezeket már inkább nem sorolom. Sztorizás vége. :)

Ja, de még egy: az idióta szövegek tényleg meg tudják ölni még az aránylag jó zenéket is. Nem egyszer akadtam ki, amikor felnőtt fejjel (és már erősebb angollal) végighallgattam/-olvastam az én tinikorom "nagy slágereit". (Áááá... Nagyon fájtak.)

A magyarokról nem is beszélve, bár azokat kicsiként is értettem. :D

A többi banda, akiket említettél, valahogy szintén nem tudott megfogni soha. Ez szerintem tényleg valami korosztályi sajátosság lehet. :D

Az én zenéimről: Tényleg elég sokkal találkozhattál már, de közel sem az összessel. Olyan gyűjteményem van, de olyan... :)

És folyamatosan bővül. Az utóbbi hetekben például egy bizonyos René Aubrey nevű "csodával":

La Grande Cascade: http://www.youtube.com/watch?v=sMnaD-owVR0

Le vent: http://www.youtube.com/watch?v=6U7smtLIf6U

Chaloupée: http://www.youtube.com/watch?v=RGHINlv09oI

Frénésie: http://www.youtube.com/watch?v=w-FEpJJcMKQ

Rasta la vista: http://www.youtube.com/watch?v=6cLNmch4EDM

Non ti amo piú (olasz): http://www.youtube.com/watch?v=o8IVY2ANYIM

Take My Hand (angol): http://www.youtube.com/watch?v=ivdqgaETgWo

Tree Song (angol): http://www.youtube.com/watch?v=nr-whTw5pTs

Ha akarsz még, van a YouTube-on néhány playlist. :)

Szerintem ha lenne egy "Ki linkelte a legtöbb zenét a Zene kategórián kívül"-verseny a GYK-n, simán dobogós lennék. :D

Úgyhogy most nem is másolgatok egyesével, hanem tessék, válogass:

http://www.gyakorikerdesek.hu/tudomanyok__egyeb-kerdesek__40..

http://www.gyakorikerdesek.hu/tudomanyok__tarsadalomtudomany..

(Bár szerintem ezek nem a te világod...)

Ez pedig egy kis kiegészítés a bejön-nem jön be témához:

http://www.gyakorikerdesek.hu/tudomanyok__egyeb-kerdesek__31..

És egy tudományosabb kérdés:

http://www.gyakorikerdesek.hu/tudomanyok__termeszettudomanyo..

Szia Berta, kösz a linkeket, az az igazság, hogy nekem régen minden a zene körül forgott, de az utóbbi időkben háttérbe szorult ez, nem is nagyon ismerem az új irányzatok jelesebb képviselőit, igaz mondjuk TV-t sem nézek, esetleg a neten sporteseményeket néha. (X faktor kilőve) Nem túl sok időm van rá, meg a kedvem is megkopott. Majd végigböngészem, igazán köszönöm.

A Beatlest hagyjuk, régi lemez már, el tudnám jobban magyarázni, de felesleges.

Azokat a zenéket, amiket írtam, szerettem is, de nem csak azokat, illetve nem ezeket a legjobban, azért ezeket emeltem ki, mert ahogy írtam is, ezek voltak világot formáló jelentőségűek, amik nagy hatással voltak a későbbiekre, de persze számos egyéb mérföldkő volt, meg annak idején mi is formálódtunk és így utólag, ha meghallgatok olyan dalokat, amik akkor komolyan hatottak rám, csak elcsodálkozom, mi tetszett vajh benne annyira? Változnak az idők és mi változunk vele. /Tempora mutantur, et nos mutamus in illis - mert nehogy azt gondold... :) /

Ja, igen, egyetértek, az ízlésről felesleges vitatkozni, de azért sokat elárul mindenkiről, milyen zenét hallgat, milyen könyveket olvas, hogyan öltözködik, stb...

Szóval egymás után jöttek az újabb stílusok, irányzatok és még olyan zenészek is vannak, akiknek korszakai voltak, példának elég Carlos Santanát említenem, na Ő aztán tényleg régi motoros, de én kedveltem mindig, a dzsesszes korszakát, a rockost, mindet.

Egyébként én is játszottam bandákban, ismerős a régi mese, tudnék én is mesélni pár dolgot, de mint már írtam nem volt ez egyedi eset. Sőt!

Annak azért örülök, hogy manapság is van, akinek fontos a zene, szoktam hiányolni, bár időnként annyira igénytelen némelyik, hogy a világból is ki lehetne vele kergetni. Azért az jó, hogy hallatlanul nagy a választék, van minden, mindenkinek a kedve szerint.

;)

Esetleg a kérdező is rákattanhat...

Még egyszer köszi

Szia

(Hogyhogy nem vitatkozol? Csak nem mentél férjhez?)

Azt ne mondd, hogy szerinted van bármi értelme is a vitáknak... (Jó, tudom, de mondod. :D)

A lényeg, hogy szerintem nincs, max. 10 esetből egyszer; többnyire időrablónak és unalmasnak találom. Tudnék itt drámázni, hogy mennyi értelmes dolgot lehetne csinálni a billentyűpüfölés helyett, de inkább kihagyom. :)

Úgy látom, vannak hasonló "vonásaink"...

Csak nekem még mindig szinte a zene körül forog minden, szerintem ez az egyetlen dolog, amit soha nem fogok megunni.

Az "új irányzatok jelesebb képviselőit" én sem ismerem, esetleg egyet-kettőt véletlenül. Az új zenéket általában ismerősök mutogatják nekem, vagy én bukkanok rá magamtól egy-egy dalra a neten (főleg a YouTube-on).

Az X-faktorból egyszer láttam egy részt, a Megasztárnak az első két vagy három évadát követtem nyomon, de az utolsót már csak úgy félfüllel-félszemmel. Azzal is úgy voltam, hogy nem éri meg azt az egyszer-kétszer két perc jó hangot a többi rossz plusz a kb. tíz perc duma plusz húszpercenként reklám... Nagyon rossz a minőségi idő / összes ráfordított idő arány.

Hasonló okokból nem nézek tévét sem már harmadik éve. Ha valami érdekel, megnézem a neten (hírek, időjárás, bármi).

Az idők valóban változnak. És az ízlés is. Nem csak zenében, másban is. Én gyerek- vagy tinikori olvasmányaimmal kapcsolatban döbbentem meg többször is, hogy vajon miért tetszettek... De azért vannak "maradandó" alkotások, amiket most is kedvelek. (Néhányat megtartottam, őrizgetem őket. De van egy pár, amiket csak könyvtárból olvastam annak idején, nem volt saját példányom. Ezek közül valahogy karácsony után olvastam újra az egyik kedvencemet a Delfin-könyvek sorozatból, majdnem 100%-os élmény volt. :)

A zenészek korszakairól most épp magyar példák jutottak eszembe, szintén megfigyelhető a változás néhány bandánál. (Például a Korál, a V'Moto-Rock, a Bikini, az Edda. Mind a populárisabb stílus felé fordult, azaz fokozatosan "lágyult", ill. lett kevésbé elvont. Bár D. Nagy inkább még a Rolls Frakció idején volt nagyon "megfoghatatlan". Pataky pedig egy bohóc lett a mulatós nótákkal, de ez már megint egy másik történet...)

Tavaly nyáron elmentem egy Piramis-koncertre, mondván, ez eddig úgyis kimaradt az életemből; bár nem is ismertem őket annyira, inkább csak néhány közismert számukat. Még így is nagy csalódás volt, először is Révész sehol, az egyik ex-manhattanes srác énekelt helyette (nem néztem utána, de gondolom, ez a "jelenlegi felállás"), másodszor meg zeneileg sem volt olyan élmény. Úgyhogy kb. a felénél ott is hagytam. (A közönség meg "furcsa" volt: az egyik csoport a "keményfiúk és lányok" fekete bőrcuccokban vagy legalábbis csöviszerkóban; a másik a "mi még nagyon jól tartjuk magunkat, és nagyon vagányak vagyunk" csoport fiatalos/divatos ruhákban csápolva/táncolva/énekelve; plusz néhány "jól öltözött öreg néni" ücsörgött szolidan az egyik oldalon kiskosztümben vagy szoknya-blúz kombinációban...)

Most nincs kedvem végignézni, miket linkeltem eddig, de szerintem ezek még nem voltak:

http://www.youtube.com/watch?v=DwKr8Uj0HyQ

http://www.youtube.com/watch?v=fd2u6wqrTyM

http://www.youtube.com/watch?v=a226HvgjoRw

Klezmert bírod? :D

Szerintem néha jó egy kicsit vitatkozni. Azt tudom, hogy nem jársz a valláskritika rovatba újabban, de én megint rászoktam. Most is van egy rendkívül szórakoztató vitám egy roppant intelligens emberrel, aki valszeg felsőbb teológiát végzett, vagy csak gyakorlott vitatkozó. Érdemes megfigyelni, milyen ügyesen terel, elhajlik, úgy ismeri el az igazamat, hogy közben valójában tagad, megpróbál az irónia segítségével nevetségessé tenni és sorolhatnám, milyen aljas, vagy zseniális fogásokat alkalmaz. Már nem is a vita tárgya a lényeg, hanem a megfelelő riposzt, de mindig megújul hamvaiból.

http://www.gyakorikerdesek.hu/kultura-es-kozosseg__vallaskri..

Ismerem az álláspontodat ebben a kérdésben és nem kívánom ezt Veled megvitatni, de el sem zárkózom, persze a másik rovatban.

Klezmert nem nagyon ismerem, de én nem is szeretem a román, ukrán, romás zenét. Romából max. a flamencót bírom és próbálom megtanulni, de még nem megy olyan jól a gitározás. Valaha jazzgitárt tanultam, aztán magamtól a klasszikust, most egy kicsit flamencós a stílusom. Spanyolos, ahogy a ruszkik mondják.

:)

Az Eddát én is szerettem, de csak a Slamovits korszakát, azóta a Pataky csak heccelte a népet, hogy a bukszája súlyát méricskélhesse.

Ami a nagy bandákról szóló csalódást illeti, arról én is mesélhetek. Jó ideje már, hogy a Deep Purple szétment, aztán összeálltak az öreglegények egy, egy turnéra, mert hiába, kell a dohány. Na hát én éppen Németországban voltam az időben, szeretek ott lenni, csendes nyugodt hely, a németek általában jó emberek, olcsó és jó az ellátás és remek a fizetés. Szóval elmentem a koncertre. Minden klappolt, a zene pontosan olyan volt, mint régen, profik voltak, ahol meg kellett dönteni az orgonát, ott meg volt döntve, káprázatos volt a fényorgia. Csak éppen a pocakja nem tetszett az öreglegénynek, meg a zene lendülete is megkopott már, túlment rajta a világ, az egykor eszméletlen hatás már unalmas effektussá változott, szóval nem jött vissza a régi érzés.

Hobót bírtam annak idején, ja és a Piramis, tényleg nem volt rossz, bár én a Révészért nem rajongtam különösebben, a férfi hangból a basszust kedvelem, na jó, esetleg a baritont. P Mobil az király és a Presser pici. Jó volt még a Talking Heads, de én szoktam régesrégi gitárzenét hallgatni, Ventures Tequiela, vagy hogy írják, remélem felismered, tudod, a kaktuszpia a dal címe. Néha még ma is hallgatok rockyt, Dolly Roll káprázatos, az a laza könnyedség és életöröm akkor is vidám hangulatot ad, ha egyszerűek a dalok, és beképzelt a sztárbige. Eleinte kedveltem az Rgo-t, na mondtam ez kell, ez a hülyeség, semmi komoly, ki a francot érdekelnek az élet nagy dolgai, ha lötyögni akar egy kicsit, de mikor hallottam a Szikorát, teljesen el volt szállva magától meg a csikidamtól, ami testvérek között sem éri el a Bach-i magasságokat. Szóval örülök a linkjeidnek ,mert jobb híján a régi dalokat hallgatom, Pink Floydot néha, Vangelist is, meg ilyeneket:

http://www.youtube.com/watch?v=L8DO5Vwt4zY&list=RD02AuckUFmq..

Ha viszont meg akarsz valamit tudni az elektromos gitárról (természetesen nekem is van) akkor ajánlom ezt:

http://www.youtube.com/watch?v=DkbOeYxpgbU

mindenkinek, mert ez a Kérdező számára is érdekes lehet. Az elektromos gitár születésétől bemutatja a hangszer életútját, a különböző stílusok születését, a zseniális zenészeket. Akár tippet is kaphatsz, mit érdemes meghallgatni, mert ami régi, az nem feltétlenül lejárt lemez még ma sem. Kicsit kár, hogy a bejátszások helyhiány miatt rövidek, lehetne kicsit hosszabb, bár néha tényleg éppen elég.