Szerintetek igaz az a feltevés, hogy egy ideológia akkor igaz, ha működik a gyakorlatban?

"A kommunizmus igeins megvalósítható, csak az olyanok szerint nem, mint amilyenek ezek!"

Na munkaadók, itt az ideális munkaerőtök, aki ingyen dolgozik nektek csak a társadalom épüléséért meg vöröscsillagos érdeméremért.

Vagy nem?

Akkor te is az "ezek" csoportjához tartozol.

"Tipikus burzsoá érvelés!"

Na ilyen szöveg is utoljára a kommunizmus legsötétebb időszakaiban volt általános és már akkor is hülyeség volt.

Tipikus gazdasági alapú érvelés.

Mert a semmi nem csinál valamit.

"Míg a kommunista társadalomban nem a bevételtől függ a megélhetés, minden ember számára."

Hanem mitől?

Miből lesz az államnak pénze? Amiből fenntarthatja pont azt a rendszert, ami téged ellát?

Szerinted miért bukott meg az összes szoci berendezkedés?

"Pénz nem létezik és állam sem, így nyilván nem is kell."

Hát ha neked nem kell rendvédelem, egészségügyi ellátás, ipari termék, minden élelmiszert meg tudsz teremteni magadnak, rajta, megleszel nélküle.

> A kommunizmus igeins megvalósítható, csak az olyanok szerint nem, mint amilyenek ezek!

Az a baj, hogy az „ezek” az emberek túlnyomó többségét jelenti. Sőt elsősorban nem azokat, akik a kommunizmussal szemben szkeptikusak, mert ők legalább látják, értik a problémát.

Alapvető evolúciós drive, hogy az ember kerülje a felesleges energiapazarlást, már ami a saját belső energiáját illeti. A lustaság kvázi bele van kódolva az életbe. Mert ha egy állat futkározik fel-alá – különösebb ok és haszon nélkül –, akkor több élelemre van szükség, az élelem mennyisége meg néha szűk keresztmetszet tud lenni. Bár emberek vagyunk, ezt a drive bennünk is működik. A legtöbb technológiai újításunk pont arról szól, hogy időt, energiát spóroljunk meg, hogy ne kelljen két órán keresztül kézzel mosni a ruhát, hanem elég 5 perc alatt bedobni a mosógépbe, aztán a mosógép majd mos helyettünk.

Egy olyan társadalomban, ahol nincs pénz, ott egy átlagos pék mégis miért sütne több kenyeret, mint amire neki – meg esetleg a rokonainak, barátainak – szüksége van? Miért töltene el órákat azzal, hogy teljesen idegeneknek is legyen kenyere? Ha azért – és csak akkor –, mert más meg cserébe készít neki cipőt, akkor az már kvázi cserekereskedelem, innen már csak egy lépés a pénz újraszületése, ami a különböző termékek, szolgáltatások értékkülönbségét kifejezi. Hiába a belátás, hogy a pénz nélküli társadalom akkor működőképes, ha az emberek önként dolgoznak másokért is, nem csak egyénként, hanem a társadalom részeként is tudatosítják magukat, mindig lesz néhány ember, aki megpróbálja inkább kihasználni a rendszert, ami meg másokat ösztönöz arra, hogy ők is így tegyenek. Senki nem akar balek lenni.

Az eszme szép, meg jó, csak éppen nem veszi figyelemben az egyént, az embert, aki alapvetően lusta és próbál másokkal összevetve nem vesztes, hanem nyertes lenni. Az emberek többsége nem rendelkezik olyan fokú empátiával, társadalomtudattal, hogy önmaga kárára másokért, mások hasznára is dolgozzon. A legtöbb ember önnön belátásából ezt nem tenné meg, ezért csak valamiféle külső kényszerrel lehetne fenntartani a rendszert. És valami hasonló volt a szocializmusban is. Dolgozni kellett. De mivel sok esetben a munka minőségétől nem függött a fizetés, meg az állás megtartása – pl. teljesítmény utáni bér helyett órabér volt –, azért olyan is volt a munka minősége, amilyen.

De ma is meg lehet nézni, hogy nem hogy jogi szabályozással, de még annak ellenére is hányan tesznek magasról másokra. Mondjuk a leglátványosabb példa a mozgássérülteknek fenntartott parkolóban megálló nem mozgássérült.

Összességében tehát egyik oldalról egy pénz nélküli társadalom kínálati hiányt okozna, amit csak kvázi erőszakkal – jogszabályokkal, vele járó szankciókkal – lehetne kiküszöbölni.

~ ~ ~

Másik oldalról a pénz nélküli társadalom hatalmas pazarláshoz vezetne. Miért kapcsolja le a lámpát a pincébe? Hiszen az áramért nem kell fizetni. Miért egyem meg a tegnapi kenyeret, ami még ugyan ehető, de már szárazabb. Ha jól tudom, anno egy szovjet kisvárosban kísérleti jelleggel bevezették azt, hogy eltörlik a pénzt. Az emberek tényleg elkezdtek nem dolgozni, a rendszert kívülről kellett életben tartani. Simán előfordultak olyanok, hogy valaki bement a boltba, leemelt a polcról egy 1 kilós kenyeret (fizetni ugye nem kellett érte), kettétörve megevett belőle kb. 1 szeletnyi mennyiséget, majd eldobta. Mert kinek kell a héja? És miért vinné haza? Kinek kell a tegnapi szárazabb kenyér, ha bármikor friss kenyeret emelhet le a polcról? Ja, hogy másnak nem jut? Sajnos a legtöbb ember alapvetően erre úgy reagál, hogy az az ő bajuk…

A szovjet kísérletet nagyon gyorsan be is szüntették, mert tényleg elkezdték az utcát ellepni a rúd párizsik, amibe valaki kettő beleharapott, meg a kilós veknik, amiből valaki tört egy darabot. A város lakói persze önmaguktól nem takarították el, hiszen ez „valaki más problémája”.

Tehát ha az áruhiányt ki is küszöböltük, akkor a hatalmas mértékű pazarlással, ennek okán a megnövekedett kereslettel is szembe kell nézni.

~ ~ ~

A pénz nélküli társadalom remekül tud működni kicsiben, ahol az emberek ismerik egymást. (Egy faluközösségben, egy kisebb egyesületben, egy kolostorban, egy táborban.) Ott a közösségnek van akkora rálátása és ráhatása az egyénre, hogy vagy együttműködésre kényszerítse a naplopókat, mihasznákat, vagy valamilyen szinten szankcionálja, akár ki is zárja őket. Illetve az egyénben is szégyenkezést kelt, ha tudja, hogy aratni ő ugyan nem volt, de elsőként tör a kenyérből, hiszen tudja, hogy ezzel mások is tisztában vannak. De még kicsiben is rendre elő szoktak fordulni problémák, kihúzók, másokon élősködők. De nagy méretben, egy városi, pláne egy állami méretben nincs meg ez a szabályozó erő. A pék mit sem tud rólam, pláne arról, hogy én végzek-e bármilyen hasznos munkát, jól végzem-e azt a munkát, vagy sem.

~ ~ ~

A kommunizmussal az a baj, hogy a társadalmi berendezkedést akarja megváltoztatni. Viszont a társadalom egyénekből áll, így aligha lehet gyökeres változást elérni a társadalomban, ha az ember maga nem esik át gyökeres változáson. A kommunizmus, szocializmus hitt ebben a változásban. Kvázi mindenkibe próbálták beleerőltetni a kultúrát, aminek pl. jó példája voltak olyan tévéműsorok, mint A hét műtárgya, vagy a Vers mindenkinek. Csakhogy az emberek ettől még nem változtak meg jelentősen, hiába voltak ezek a műsorok, az emberek nem kedvet kaptak az alkotóművészetre, irodalomra, hanem csak bosszankodva várták, hogy mikor jön végre a film. Az igazság az, hogy ha megnézzük a több ezer éves történelmet, azt látjuk, hogy az ember maga, az ember erkölcse, társadalomtudatossága, jóra való hajlama alapvetően nem változott. Hiszen az ember, mint faj nem változott.

Az más kérdés, hogy a társadalom mégis változott, mert az újabb és újabb generációk újabb és újabb értékrendre, erkölcsi rendre, világképre lettek nevelve, de minden generációnál újra meg kellett ezt tanítani. Az ember radikálisan nem változott, a hajlamai, ösztönei, képességei szintjén nem.

~ ~ ~

Ettől még a kommunizmus eszméje fontos, jelentős és példamutató. Hiszen nagyon jó lenne, ha az ember olyan emberré nemesedne, aki képes egy pénz nélküli társadalomban is kényszer nélkül, önnön belátása alapján működne úgy, hogy a kommunizmus megvalósítható lenne. Ilyen szempontból az egyén önmaga fejlődése, saját belátásainak meghozatalában lehet jelentősége. Viszont másoktól egyrészt ez nehezen várható el, másrészt hiba lenne azt gondolni, hogy itt tartana a többség. A kommunizmus pont ezért jelenleg nem megvalósítható. És ennek az akadálya az ember, annak mindenféle gyarlóságával.

A kommunizmus remek példa arra, hogy lehet egy gyakorlatban nem működőképes idea, eszme is jelentős, fontos, előremutató, példát mutató, fejlődésre ösztönző. Pont azért lehet az, mert a kommunizmus által felrakott léc magasabban van, mint amit a többség megugrani lenne képes.

"A burzsá piszkok, nem a többségek voltak soha."

Nicsak, Mégsem halt meg Rákosi?

Ki beszélt itt burzsoáról? Amit írtam, az nem a burzsoázia tagjaira igaz, hanem az emberre, társadalmi osztálytól függetlenül. A pék, meg az utcaseprő ugye nagyon nem burzsoá, de ők lesznek azok, aki bolondak lesznek kenyeret sütni, meg utcát söpörni vadidegeneknek, ha nem fűződik érdekük hozzá.

A társadalom mekkora hányada az, akik mindenféle ellenszolgáltatás nélkül szánnak időt, energiát, neadjisten pénzt arra, hogy a társadalom egészének jó legyen? Aki még egy-egy alkalommal fogható is ilyenre, az csak néha. Az meg ritka – és pont ezért számomra igencsak becsülendő és követendő –, aki ezt kvázi napi rendszerességgel teszi. Egy teljesen profán példa: Ki az, aki látván, hogy szemét van az utcán, fogja magát, lemegy egy seprűvel és egy lapáttal, és felsöpri? Mert a többség egyrészt magasról tesz rá. Másrészt vannak, akik hangot adnak a nemtetszésüknek, hogy mennyire szemetes a környék, de ők is másoktól várják a megoldást, nem maguk tesznek lépéseket a megoldáshoz. Hányszor több ember fog a szemetes utca látványára petíciót aláírni, tiltakozni, bejelenteni, mint fogni egy seprűt és egy lapátot?

Erre a mentalitásra építve meg hogyan lehet valakinek az az illúziója, hogy majd mindenki lelkesedésből, meg társadalomtudatosságból fog napi 8 órát dolgozni úgy, hogy személyes haszna, előnye nem származik belőle, viszont ha nem dolgozna 8 órát, akkor sem lenne belőle semmiféle hátránya? Hiszen mi hátránya születne? Nem lenne kevesebb pénze, hiszen nincs pénz. Vagy ha nem dolgozna a cipész 8 órát, akkor nem kaphatna kenyeret sem? De hogy igazolja, hogy dolgozott 8 órát? Egy papírfecnivel? Akkor az a papírfecni nem venné át máris a pénz szerepét, ami a cipész munkájának – vagy a munka elmulasztásának – az értékmérője?

Tényleg nagyon kíváncsi lennék, hogy te hogyan képzeled el a működő kommunizmust. Magát a kommunizmust, nem a köztes megoldásokat, mint pl. a szocializmust. Hogy működne egy ilyen társadalom? Ki sütné a kenyeret? Mi vinné el a szemetet? Ők pontosan milyen megfontolások miatt tennék ezt?