A középkorban mely társadalmi réteg alkotta a katonaságot a Magyar Királyságon?

A középkori Magyarországon a katonaságot a különböző kiváltságos rétegek tagjai alkották, valamint zsoldosok. A szerviensek, majd később a zászlósurak és bandériumaik minden a nemesi rendhez tartozóval együtt a lovasságot alkották. Külön az egyházi rend nem adott hozzá a hadsereghez, ugyanis az egyházmegyéket gyakran a nemesi rendhez tartozó nagybirtokosok vezényelték, azokat a földeket pedig nem oszthatták szét a katonáknak. A lovassághoz adódtak hozzá még a kunok és egy ideig a székelyek. A hazai eredetű gyalogság főként a magyar királyi -és mezővárosok polgáraiból származhattak, azonban Magyarországon nem volt elég erős a polgárság ahhoz, hogy a későbbi magyar gyalogsági igényeket kielégítsék. Ezért a gyalogság Magyarországon főként külföldi, olasz, német, majd a husziták után cseh zsoldosokból is állt. A zsoldosok főként a társadalom lemorzsolódott rétegeiből álltak, földjüket elvesztett nemesek, jobbágyok, polgárok alkották, ezért álltak a zsoldoscsapatok főként olaszokból és németekből, ugyanis Itáliában és a Német-római Birodalomban folyamatosan hadakoztak a különböző városállamok és fejedelemségek, ráadásul a népsűrűség is magas volt erős polgársággal. A zsoldoscsapatok kiképezték újoncaikat a hadviselésre, hiszen nekik a katonáskodás volt a hivatásuk és a zsoldoscsapatok vezéreinek is érdekükben állt képzett katonákat alkalmazni. Magyarország területén egészen a Hódoltságig nem volt hosszú ideig elhúzódó háborúskodás ami elég letelepedni képtelen földönfutót eredményezett volna, bár a kiskirályok idején a belső viszályok miatt megnövekedett a hazai zsoldos-kitermelés. Magyarországnak Mátyás király uralkodása alatt lett nagyobb létszámú zsoldos gyalogos egysége. A magyar hadsereg egészen a Rákóczi-szabadságharcig túlnyomó többségben lovasságból állt, mert a kelet-közép-európai igényeknek ez volt a legmegfelelőbb, valamint gyalogos seregek a huszitákig szemtől-szemben, nyílt harcokban nem voltak ellenfelei a lovasságnak. Persze a várostromokat nem lóhátról intézték, de a végvári katonaság is inkább volt lovasság mint gyalogság.

(Bocs hogy ilyen hosszú lett de erről még sokkal többet is lehetett volna írni ráadásul lehet hogy némely megállapításom nem pontos és/vagy nem igaz.)

Lényegében elég jó az első válasz, de ugye az nagyon fontos, hogy melyik időszakot nézzük.

Általánosságban a középkorban a hűbéri rendszer piramisszerűen épült fel és a legalján lévő kisnemesek a saját pórjaik közül az ügyesebbeket kiképezték fegyverviselésre és kettőt, hármat, négyet magukkal vittek különböző feladatokra. Mivel szám szerint ezek a kisnemesek voltak a legtöbben, gyakorlatilag az őket segítő jobbágyaik voltak a seregben a legnagyobb számban, de ez csak általában értendő és nem minden esetben.

Gyakran ezek számára is volt ló biztosítva, de a gyalogos, talpas seregrész zömét is belőlük állították ki, ha a helyzet úgy kívánta.

Nekik viszonylag kedvező volt a helyzetük a többi jobbágyéhoz képest, hiszen uruk bizalmi emberei voltak, akiket megbecsült.

Természetesen a középkor korai és késői szakaszaiban már vannak komoly változások, de ez a szokás azonban akkor sem tűnt el teljesen, nyomokban megtalálható minden időben.

Nem pontos, mert előfordult csak nemesekből álló sereg is, illetve ezek a jobbágyok nagyjából ki voltak képezve azokra a feladatokra, amiket végeztettek velük.

Lényegében elég jól is bántak a fegyverrel és a nemesi háznál is szükség volt a tevékenységükre, nem közönséges jobbágyok voltak, bár esetenként nekik is kellett dolgozniuk, de ezek a kisnemesek egyébként is alig különböztek a pórjaiktól, még úr és szolga között sem volt túl nagy különbség, egyes koroktól eltekintve.