Tudtok rövid szép karácsonyi verseket ideírni? Szüleimnek elmondanám majd!?

él. Nagyapám hogy szerette

a csillogó havat.

Gyermekkedvvel nézte.

A hó megérezte,

s hálás volt érte.

Hálás, mert egy bánatos karácsony este,

mikor a vér agyát eszméletlenre verte,

s elesett,

úgy találtam rá

a hó felett,

hogy a láb magas hó

karjába vette,

s hogy meg ne üsse

élet-marta testét,

puha párnának aláterítette

millió legszebb ezüst hópehelyke

ragyogó szemét.

ELég rövid?

Legalább húsz fok hideg van,

szelek és emberek énekelnek,

a lombok meghaltak, de született egy ember,

meleg magvető hitünkről

komolyan gondolkodnak a földek,

az uccák biztos szerelemmel

siető szíveket vezetnek,

csak a szomorú szeretet latolgatja,

hogy jó most, ahol nem vágtak ablakot,

fa nélkül is befűl az emberektől

de hová teszik majd a muskátlikat?

Fölöttünk csengőn, tisztán énekel az ég

s az újszülött rügyező ágakkal

lángot rak a fázó homlokok mögé

ez vicces:

t

i

tű

levelű

csend kupolái

örök-

zöld fenyvesek

a hó

alól is reményt szikrázni

csak zengjetek!

Isten nélküli istállók mélyén

ti őrzitek a szárnyatok alá menekült

Kisdedet.

Túl: arasznyi ágaitok szalmazsákokba rejtve,

ha őrök

elkobozzák, rabok szabad szívében nyit tovább!

Némán is hirdessétek e gyűlölet-rengetegbe':

csak a

szeretet

tehet

csodát.

Kezdetben voltak már a végső dolgok,

alfa és ómega már összeért,

Jézuska lába szalmaszálba bomlott,

gyermekszeme meglátta már a vért,

amely Heródes késeiről csorgott.

Az első karácsonyon is csikasz

farkasok bújták már az erdőt-bokrot

s az elveszettnek nem termett vigasz.

De volt Messiás, betlehemi csillag,

várták a szabadító hírnököt,

volt báránybégetés és szénaillat,

Mária szeme fényben tündökölt.

Így van ma is késő karácsonyunkon:

lobogó gyertyák és kemény padok,

ha zúg a szél is kint s akármi súly nyom,

én akkor is aranykort álmodok.

bredj, ember, mély álmodból,

Megszabadulsz rabságodból.

Közelít már üdvösséged,

Eltörlik már minden vétked.

Elküldé az Úr angyalát,

Hogy köszöntse Szűz Máriát,

Kinek tiszta, szűz méhébe

Alászállt az örök Ige.

A Szűzhöz így szól az angyal:

Üdvözlégy, teljes malaszttal!

A Szentlélek megárnyékoz,

S áldott méhed gyümölcsöt hoz.

Fiad Jézus néven hívod,

Ô váltja meg a világot,

Melyet oly rég tart a sátán

Fogságban a bűnnek láncán.

Én tavaly ezt mondtam:

Szelíd, szép betlehemi gyermek:

Az angyalok nem énekelnek,

S üvöltenek vad emberek.

Boldog, víg betlehemi jászol:

Sok börtön és kórház világol,

És annyi viskó bús, sötét.

Jó pásztorok és bölcs királyok:

sok farkas és holló kóvályog,

S nem látjuk azt a csillagot!

Békés, derűs karácsony éjjel:

A nagy sötét mikor száll széjjel,

S mikor lesz béke és derű?

Angyal zenéje, gyertyafény –

kincses kezem hogy lett szegény?

Nem adhattam ma semmi mást,

csak jó, meleg simogatást.

Mi győzött érdességemen?

Mitől csókolhat úgy kezem?

Simogatást mitől tanult?

Erembe Krisztus vére hullt?

Szemembe Krisztus-könny szökött? –

kinyúló kézzel kérdezem.

Áldott vagy a kezek között,

karácsonyi koldus-kezem.

ennyit tok csak. PÁ!