Kezdőoldal » Utazás » Előkészületek » 10 órás autóút, bedugult...

10 órás autóút, bedugult autópályák, fizetőkapuknál várakozások, miközben nekem néha óránként pisilnem kell?

Figyelt kérdés
Először mennénk külföldre nyaralni, Horvátországba készülünk. De ez a dolog borzasztóan aggaszt, mert tudom milyen vagyok, éppen ezért egész életemben kerültem az ilyen helyzeteket. De mostmár vágyom rá hogy elmenjek a tengerhez, és mindenképp autóval megyünk, más eszköz nem jön szóba, mert szeretünk felpakolni mindent, és megérkezve is fontos hogy autóval mehessünk ide-oda, legalábbis barátom nem lenne hajlandó gyalogolni vagy autót bérelni. De még a balatoni 3 órás út alatt is van hogy 2 szer szoktunk megállni pisilni, ráadásul ott könnyű mert az út szélén is lehet kis földutaknál. De az autópályán nem tudom mit fogok csinálni, persze menet közben ott vannak a pihenők, de engem az aggaszt hogyha valami miatt megállunk órákra, illetve araszolgatunk, és akkor esélyem sincsen kiszállni. Persze mindent bevetek az ügy érdekében, kevés ivás már napokkal előtte, út közben szinte semmi, de tapasztalatom szerint ez nem mindig függ össze. Vannak olyan időszakok amikor úgy járok sokat, hogy alig ittam (mensi előtti héten, közben, bizonyos ételek fogyasztására, koffein miatt) Ezeket ugye nem biztos hogy mind el tudom kerülni, főleg hogy a hét is fix, mert csak akkor van szabadságunk. Az egyetlen szerencsém hogy nem én vezetek, szóval ciki vagy nem, de már olyan megoldásokon gondolkozom hogy valami edényt fogok magammal vinni vészhelyzet esetére. Barátom előtt nem zavarna a dolog annyira, amúgyis bejárunk egymáshoz a fürdőszobába. Csak azt nem tudom hogyan lehet kivitelezni, hogy ne legyen olyan az ülés, és hogy más autókból nézve ne legyen feltűnő a mutatványom.
2017. jan. 20. 15:48
1 2
 1/18 anonim ***** válasza:
95%

Én 26 órákat szoktam autóban ülni, és én is óránként megyek pisilni, mégsem aggódom. Minden pihenőben, benzinkútnál van wc.

A legutóbbi Németországi autópályán történt nagy balesetnél is 40 percet vártunk, és amikor újra elindultak a kocsik, az első pihenőben már ki is mentünk. Szóval nem kell annyira parázni. Azt, meg, hogy mozgó autóban nőként kipisild magad, nem fog menni úgy, hogy ne legyen vizeletszagú, és pisis minden.

2017. jan. 20. 15:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/18 anonim ***** válasza:
87%
Igazad van, én se szívesen ülnék olyan autóba, amiben csak gáz van, és fék nincsen.
2017. jan. 20. 16:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/18 anonim ***** válasza:
92%
Minden rendben van a veséiddel? Mennyi folyadékot fogyasztasz/ milyen színű a vizeleted? Szoktál kávézni, vagy egyéb vízhajtó hatású készítményt fogyasztani? Bocsi, hogy ennyire privát kérdéseket teszek fel, de nagyon soknak tűnik az óránkénti mosdóra járkálás.
2017. jan. 20. 16:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/18 anonim ***** válasza:
94%
Pont ezért jó saját autóval menni, akkor pihentek amikor csak akartok. Legalább fél óránként van wc, benzinkút stb. Egyébként inkább vegyėl bilit, vicces, de hatékonyabb, mint egy edény. Plusz menj el orvoshoz, valami nincs rendben ha ennyire gyakran kell menni.
2017. jan. 20. 16:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/18 anonim ***** válasza:
92%
Ha nagy dugó van és semmit nem haladtok, ki tudsz szállni (mondjuk nem szabályos és figyelj a leállósávon vagy mentősávban törtetőkre).
2017. jan. 20. 16:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/18 anonim ***** válasza:
94%

Látom, hogy rossz a prosztata...

:)

Megoldás: Liberó, gumibugyi,

vagy az egyenjogúság jegyében Prostamol Uno.

...és jóval kevesebb hiszti!

2017. jan. 20. 17:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/18 anonim ***** válasza:
Ne szombattól szombatig menjetek, akkor sokkal kevesebb dugóban kell majd ülni.
2017. jan. 20. 17:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/18 anonim ***** válasza:
43%

Kérdező!

Ha nem is látod be, te beteg vagy!

(Meg hisztis.)

Miért nem a SZTK-ban keresel választ az eü. problémádra?!

2017. jan. 20. 17:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/18 A kérdező kommentje:
Miért lennék ettől beteg? Írtam, hogy ez nem egy állandó dolog, hanem bizonyos időszakonként van így, többi időben normálisan működök. Ami igazán kihozza a "tünetet", az az éhgyomorra több kávé, vagy az energiaital. Na ilyenkor van úgy, hogy hiába elmegyek wcre, utánna már 30 perccel megint nagyon kell, és nem csak érzem hanem tényleg sokat is pisilek, teljesen víz színűt. A másik ami ugyanilyet okoz az a szénhidrát és sómentes diéta az elején. Sokszor fogyókúrázok, így kitapasztaltam hogy ettől van. A harmadik meg a menstruációhoz kapcsolódó időszak. Amit még észrevettem, hogy mikor ez az óránkénti pisiléses időszakom van, akkor hidegek a talpaim, ez nem tudom hogy függ össze. És aki ezt hisztinek írta le, az próbálja ki hogy milyen érzés addig tartogatni, hogy már ki kell gombolni nadrágot a hasadon, és begörcsölsz tőle, amikor pedig wc-re jutsz fél óráig ki sem akar jönni semmi, mert már az izmok sem működnek rendesen. Egyszer jártam így, majdnem kórház lett belőle, mégegyszer nem szeretnék, ezért is készülök fel, még ha másnak ez nevetséges hiszti is. A normális, bíztató válaszokat viszont köszönöm :)
2017. jan. 20. 18:35
 10/18 anonim ***** válasza:
48%

Ha szépen megkérünk, mesélsz még arról, milyet szoktál pisilni és miért?

Amúgy doktorbácsi mit szokott mondani a kezelések során?

Tablettákat beszeded rendesen, amiket a nővérke ad?

2017. jan. 20. 18:46
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!