Kezdőoldal » Üzlet és pénzügyek » Banki ügyek, kamat, hitel » Ez így oke a banki ügyintéző...

Ez így oke a banki ügyintéző részéről?

Figyelt kérdés

Hitellel vásárolunk ingatlant. Az előminősítésen jól szerepeltünk, az önrészt már atutaltuk az eladónak. Pár napja megjött az értesítés, hogy a bank vár minket szerződés kotesre.

A gondom azzal van, hogy az ügyintézőnket elég nehéz elérni. Telefonon is, de mondta, hogy gyakran beszél más ügyféllel, ezért írjunk e-mailt. Ma reggel írtam, próbáltam hívni is, de nem hívott vissza. Egyszer meg pár hete elment nyaralni, utána mikro bementunk, közölte, hogy a kollégája vesz at minket, mert ő nyaralni volt - de mondjuk addig nem történt semmi különös, amit ő ne tudott volna, a kollégája is tőle kert tanácsot menetközben.

Most a kolléga ment szabira azzal, hogy ismét egyes számú ügyintéző vesz vissza minket, de engem baromira irritál, hogy ennyit kell küzdeni azért, hogy elerjem. Volt, hogy végül a központot hívtam, ahol mondtak, hogy valami tanfolyamra ment, amit előre nem közölt, hogy nem lesz.

Lehet, hogy ez így abszolút rendben van, gyakorlatlan vagyok ezekben a dolgokban, de basszus, nyerni fognak rajtam sok milliót, nem gondolom, hogy alázatosan kellene kilincselgetni. Tévedek?


2019. jún. 25. 00:23
 1/3 anonim ***** válasza:
Nem, nem tévedsz, ez tényleg baromi idegesítő: nekem pl. az egyik banknál így ragadt bent pár OTP-s számlakivonatom, mert az ügyintéző elment szabadságra, utána én kórházba kerültem, amikor kijöttem, akkor megint nem volt bent az ügyintéző, a kolléganője meg nem tudta odaadni a papírt, persze a kérelmemet elutasították, közben a bankfiókot tatarozták és másfél év után még mindig ott tartunk, hogy náluk van 3 bankszámla kivonatom - már belefáradtam a kilincselgetésbe :-( Csak lehet, majd még szükségem lesz arra a kivonatra is - aztán könnyen előfordulhat, hogy náluk már meg sincs (költözés, tatarozás)
2019. jún. 25. 07:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/3 A kérdező kommentje:

Na igen, de ez egy hitellel kapcsolatos ügyintézés. Egyrészt surgos lenne, másrészt ők (is) nyernek az ügyön.

Azon gondolkodom, hogy a központot kellene felhívni.

2019. jún. 25. 08:31
 3/3 anonim ***** válasza:
CIBbel nálunk is ugyanez volt, húzták az időt össze-vissza. Miután panaszt tettem, összekapták magukat, egy hét alatt elbírálták.
2019. jún. 25. 13:55
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!